A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
Nem készül arra, hogy gyilkosokkal tárgyaljon, de a demokrácia hívei már nem fordulhatnak vissza, mondta az ellenzék vezéralakja, Mohamed el-Baradei a Guardiannek. Baradei szerint az emberek most már arról beszélnek, hogy bíróság elé kellene állítani Mubarakot. Szerinte az elnöknek távoznia kellene, mivel elbukott az egyiptomi nép megvonta tőle a bizalmat.
Baradei azt mondta, hogy a szerdai nap után csak még inkább eltökéltek abban, hogy nem tárgyalnak, amíg Mubarak nem távozik. Szerinte a népnek követelései vannak, a szabadság nem alku tárgya. Ráadásul nem lehet olyan rezsimmel tárgyalni, amelyik embereket öl. Baradei arra bátorítja az egyiptomiakat, hogy térjenek vissza az utcákra, pénteken megint nagyon sokan lehetnek.
Nagyjából ötszáz Mubarak-párti tüntető köveket kezdett dobálni a Kaszr al-Nil híd közelében álló tankokra, jelentette az al-Dzsazíra egyik tudósítója.
A Tahrír téren a katonák megpróbálják betartatni a kijárási tilalmat, felszólítják az embereket, hogy menjenek be az épületekbe és húzódjanak fedezékbe. (al-Dzsazíra)
A Guardian tudósítója szerint egész nap nagyon feszült volt a helyzet Alexandriában, de a rivális tüntető csoportoknak valahogy sikerült elkerülniük a kairóihoz hasonló erőszakot. Ugyanakkor senki sem tudja, mikor robbanhat ki valamilyen összetűzés.
Egyelőre még nincs jelentős pénzkiáramlás a közel-keleti térségből az egyiptomi zavargások miatt, a térségbeli tehetős családok közül azonban egyre többen érdeklődnek európai bankjaiknál pénzük biztonsága felől, áll a Reuters felmérésében.
A machetékkel, botokkal és kövekkel érkező Mubarak-párti tüntetők túlságosan szervezettnek tűntek, és túlságosan is ellenségesek voltak az újságírókkal, írja Nick Kristof, a The New York Times tudósítója. Szerinte felmerül a gyanú, hogy azért küldték be a térre őket, hogy összescsapásokat robbantsanak ki, és ezzel esetleg megteremtsék a hatalom beavatkozásának alapját.
Az egyiptomi egészségügyi minisztérium egyik szóvivője azt mondta az állami tévében, hogy a biztonsági erők egy tagja (rendőr, vagy katona) meghalt, 350-en megsebesültek a szerdai összecsapásokban. (Reuters)
Alexandriában is több ezren gyülekeznek a város közepén található téren, de a Mubarak-pártiak már ott is megjelentek, igaz, sokkal kisebb csoportokban. A BBC tudósítója szerint rendőrségi járművek is támogatják őket.
A harcok nagy része már a Tahrír téren kívül zajlik, de Molotov-koktélokat és utcaköveket dobálnak, erősítette meg egy korábbi tudósító állítását a BBC egyik munkatársa.
"Ha tegnap éreztünk is valamiféle szimpátiát Mubarak elnökkel, annak már vége. Ötszázan sebesültek meg a Tahrír téren, csak azért, mert még néhány hónapig hatalmon akar maradni. Miért nem tud most lemondani?" - tette fel a kérdést Vael Navara, az ellenzéki Ghád párt főtitkára. (BBC)
Az állami tévében többször is bemondták, hogy ki kell űríteni a Tahrír teret, mivel állítólag megbízható információk szerint erőszakos csoportok Molotov-koktélokkal felfegyverkezve arra tartanak, hogy felégessék a teret. (al-Dzsazíra)
Az egyesített vezérkart vezető Mike Mullen admirális, a legmagasabb rangú amerikai katona bízik benne, hogy az egyiptomi hadsereg továbbra is biztosítja az ország biztonságát, közte a stratégiai fontosságú Szuezi-csatorna ellenőrzését. (AFP)
Az al-Dzsazíra egyik tudósítója szerint elszórt lövéseket hallani a tér körüli mellékutcákból. Szerinte nehéz éjszaka elé néznek, ahogy az emberek is próbálják megvédeni otthonaikat és családjaikat.
A BBC egyik tudósítója szerint a tér közepén sokan viszonylag biztonságban érezhetik magukat, mert a Mubarak-párti tüntetők többségét a tér körül tartják a katonák, ugyanakkor onnan köveket és téglákat dobálnak.
Az Aftonbladet svéd lap is azt állítja, hogy két riporterét dühös tömeg támadta meg az egyik kairói városrészben, majd a katonák órákon át fogva tartották őket. Egyikük, Karin Oestman azt mondta, hogy felpofozták és azzal vádolták őket, hogy az izraeli titkos szolgálat emberei.
Az egyiptomi hírszerzés egy korábbi magas rangú tagja azt mondta az al-Dzsazírának, hogy szerinte a hadsereg el fogja mozdítani Mubarakot a hatalomból, mert az elnök kész lenne felégetni az országot.
A belga külügyminiszter a Le Soir munkatársának, Serge Dumont-nak a szabadon engedését kéri az egyiptomi hatóságoktól. Dumont-t állítólag kémkedésért vették őrizetbe és verték meg. (BBC)
Egy ellenzéki tüntető azt mondta a BBC tudósítójának, hogy csapdába esett a Tahrír téren. A helyzet percről percre romlik, de Mubarak-párti tüntetőkön keresztül tudna csak kijutni, és fél az erőszaktől.
Szamír Radvan, a héten kinevezett új pénzügyminiszter arra kérte az ellenzéket, hogy kezdjen párbeszédet a kormánnyal. Szerinte azért utasítják el a tárgyalásokat, mert kiderülne, hogy nincs gazdasági és külpolitikai programjuk. (BBC)
A BBC információi szerint a korábban a tüntetők közé vágtázó lovak és tevék a gízai piramisoknál dolgozó egyiptomiak hozták Kairóba. Állítólag feldühítette őket, hogy a tüntetések miatt visszaeesett a turisták száma és ezzel a bevételeik is.
Fejenként száz egyiptomi fontot (kb 3300 ft-ot) kaptak a Tahrir téri tüntetők közt elvegyülő és verekedést provokáló mubarakisták. A békés tüntetőkre támadók többsége rendőrségi titkosügynök vagy a választási csalásokban is részt vett bajkeverő. írta a Facebook-on a We are all Khaled Said szerkesztője. Egy az al-Dzsazírának nyilatkozó szemtanú szerint biztonsági őröket és hordárokat próbáltak megvásárolni rendőrségi ügynökök, hogy rátámadjanak a tahrír téren tüntetőkre.
Az al-Dzsazíra jelentése szerint a kairói múzeumra is hullottak az esti összecsapásokban Molotov-koktélok, a hadsereg vízágyúkkal próbálja oltani a fellobbant tüzeket.
A kairói repülőtér három indulási termináljában több mint nyolcezer utazni szándékozó zsúfolódott össze a kijárási tilalom kezdete előtt. Az elutazást nehezíti, hogy több légitársaság időlegesen felfüggesztette kairói járatait. Az egyiptomi nemzeti társaság, az EgyptAir a járatai háromnegyedét nem indítja, mivel - részben a kijárási tilalom miatt - nincs meg hozzá a személyzet.
Nagy-Britannia nem rendelte ugyan haza diplomáciai személyzetét, de állampolgárainak azt tanácsolta, hogy ha tudják, hagyják el az országot. A vörös-tengeri üdülőhelyeken, ahol a helyzet még mindig nyugodtabb, mint a nagyvárosokban, mintegy tizenötezer brit turista pihen. A londoni kormány chartergépeket küld a távozókért. (MTI)
Az Egyesült Államok szerdán elkezdte kimenekíteni Egyiptomból azokat az amerikai kormányzati alkalmazottakat, illetve az ő családtagjaikat, akiknek a munkája nem nélkülözhetetlen. A kairói nagykövetség szerint a következő két napban több mint ezer amerikai hagyja majd el a közel-keleti országot. A washingtoni külügyminisztérium kedden rendelte el az összes nélkülözhető amerikai kormányalkalmazott kötelező távozását, és az értük küldött gépekre másokat is felvesznek - közölte a kairói amerikai nagykövetség. (MTI)
Az AP beszámolója szerint megvertek majd kémkedésért őrizetbe vettek egy Serge Dumont nevű riportert, aki brüsszeli, francia és genfi újságokat tudósít. A férfi a tüntetésekről tudósított telefonon, amikor civil ruhás emberek léptek oda hozzá, El Baradei támogatójának nevezték, arcon ütötték, majd elvezették.
Az al-Dzsazíra élő képe szerint leszállt az est Kairóban, a Tahrír téren nem nyugszanak az indulatok, több Molotov-koktélt is lehetett látni repülni, a fellobbant lángokat erős vízsugárral próbálják elfojtani.
Az al-Dzsazíra jelentése szerint egy mentőautó érkezett a Tahrír térre, a távolból pedig szirénaszó hallatszik.