A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
Az egyiptomi állami tévé jelentése szerint letette az esküt az új egyiptomi kormány. Nagy változások nem történtek, a védelmi miniszter, Huszein Tantavi és a külügyminiszter, Ahmed Abdul Heit is a helyén maradt. A legjelentősebb változás, hogy Mubarak leváltotta eddigi belügyminiszterét és helyére Mahmud Vahdit, a büntetés-végrehajtás volt parancsnokát nevezte ki. A kormány mindegyik tagja a kormánypárt régi kádere.
A BBC helyszíni tudósítója szerint folyamatosan nő a tömeg a Tahrír téren, ezzel párhuzamosan egyre intenzívebb a helikopteres megfigyelés is. A helikopterek ugyanakkor látszólag nem zavarják az embereket, akik Mubarak-ellenes jelszavakat skandálnak. A kijárási tilalom perceken belül életbe lép, magyar idő szerint kettőtől kedd reggel hét óráig tart.
Vael Navara, az ellenzéki El Had párt főtitkára szerint Hoszni Mubarak tagadásban van, de minél hamarabb abba kéne hagynia. "Minél hamarabb néz szembe a helyzettel, annál hamarabb kezdődhetnek meg a tárgyalások. Persze tehet úgy, mintha a dolgok visszatérnének a normális kerékvágásba, de közben napról napra ezrek vonulnak tüntetni a Tahrír térre" - nyilatkozta a BBC-nek. Értékelése szerint Mubarak kivárásra játszik.
Újabb tweet érkezett az al-Jazeera őrizetbe vett újságíróitól. "Nem tudjuk, hogy letartóztattak, vagy deportálni akarnak. Hatunkat tartják őrizetben egy katonai ellenőrzési ponton a Ramses Hilton közelében. A felszerelésünket is elkobozták." (Guardian)
Az arab hírtelevízió jelentése szerint a katonaság hat munkatársukat vette őrizetbe. Egyikük a Twitteren számolt be a történésekről. "4 katona lépett be a szobába és elvette a kameránkat. Katonai őrizetben vagyunk #Egypt #jan25" - írta.
Zavar keletkezett a politikai erőtérben, a volt kereskedelmi miniszter, Rasid Mohamed Rasid visszautasította a felkérést, hogy csatlakozzon az új kormányhoz, jelentette az al-Arabíja hírtelevízió.
Mivel még továbbra is akadozik az internetkapcsolat Egyiptomban, a Twitter lehetővé tette, hogy Egyiptomból mobiltelefonról hangüzeneteket küldjenek a felhasználók. A szolgáltatás a +16504194196, +390662207294, illetve a +97316199855 telefonszámokon érhető el. (Al-Jazeera)
A Hisam Mubarak Jogi Központ nevű egyiptomi emberi jogi szervezet jelentése szerint tizenkét tüntetőt, köztük az ellenzéki Kefaja Mozgalom a Változásért egyik tagját órizetbe vette a katonaság, kihallgatásuk jelenleg is tart. "Hogy mi a vád, azt még nem tudjuk, valószínűleg a kijárási tilalom megsértése miatt vették őket őrizetbe a Tahrír téren" - nyilatkozta az emberi jogi szervezet vezetője az egyiptomi Daily Newsnak. (Guardian)
A Jerusalem Post tudósítója szerint az izraeliek többsége aggódva figyeli az egyiptomi történéseket. "Bár tiszteletben tartjuk, hogy az egyiptomiak ugyanolyan demokratikus jogokra vágynak, mint amilyeneket mi is élvezünk, tartunk attól, hogy a Muzulmán Testvériség kerülhet hatalomra. Láttuk már, hogy mi történt Iránban" - nyilatkozta a BBC-nek.
Az egyiptomi nemzeti bank bejelentése szerint kedden sem nyitnak ki a bankok az országban. Ez komoly gondokat okozhat a helyieknek, mivel a bankomatokból már kifogyott a pénz.
A Reuters értesülései szerint Havdat el-Maltot, a kormányzati elszámolási hivatal korrupcióellenes elkötelezettségéről ismert vezetőjét nevezte ki pénzügyminiszternek Hoszni Mubarak. Az új belügyminiszter Mahmud Vahdi tábornok lett, aki korábban a kairói rendőrség nyomozati osztályát, valamint a büntetés-végrehajtást felügyelte.
"A Testvériség csak a nemzeti erőkkel közösen tesz lépéseket" - jelentette ki a Reutersnek Eszam el-Erian, a Muzulmán Testvériség vezetője. A Testvériség szerint széles alapokon nyugvó politikai bizottságot kellene létrehozni, ennek vezetője lehetne Mohamed el-Baradei. El-Baradei ugyanakkor azt mondta a brit hírügynökségnek, hogy még nem kapott megkeresést ezügyben.
Bár Egyiptomban napok óta tartja magát a pletyka a trónörökös, Gamal Mubarak elmeneküléséről, a Guardian és az al-Jazeera tudósítói szerint londoni házszomszédai jóideje nem látták. Mubarakéknak London legelőkelőbb részén van lakásuk. A Guardian szerint Egyiptom londoni nagykövetsége kitartóan tagadja, hogy Gamal Mubarak elmenekült volna.
A Tahrír téri tüntetéssel párhuzamosan a déli imádsággal egy időben tüntetés kezdődött Kairó Subra nevű kerületében is. Az al-Jazeera jelentése szerint ezer ember gyűlt össze.
A BBC helyszíni tudósítója szerint egyre többen gyülekeznek a Tahrír téren Kairóban. A tiltakozók az ismert szlogeneket skandálják. A tudósító szerint ugyanakkor egyre bizonytalanabb a hangulat, egyre többen teszik fel a kérdést, hogy mi lesz, ha Mubarak mégsem mond le. Mint mondják, a kormány átalakítása nem elég, rendszerváltást akarnak.
A BBC értesülései szerint vasárnap és hétfő után kedden sem fog kinyitni a kairói tőzsde. Az utolsó, csütörtöki kereskedési napon az árfolyamok nagyot estek.
Az olajtermelő országok kartelje, az OPEC "figyelemmel kíséri az egyiptomi történéseket", de csak abban az esetben növeli a termelését, ha ténylegesen hiány alakul ki a piacon, nyilatkozta a szervezet főtitkára Abdulah al-Badri a Reutersnek.
Az al-Jazeera beszámolója szerint minden eddiginél több katona van Kairó utcáin, a város felett pedig katonai helikopterek köröznek. A zamaiek negyedből beszámoló tudósító szerint ott kinyitottak a boltok, a helyi lakosság pedig nekilátott az utcák feltakarításának. Egy másik tudósító jelentése szerint azért már érezhetőek a hetedik napja tartó tüntetések hatásai, az élelmiszerárak nagyon megemelkedtek, a bankomatokból kifogyott a pénz. Ez főleg a helyiek életét nehezíti meg, akik jellemzően készpénzt használnak hitelkártya helyett.
A Guardian helyszíni tudósítója, Harriet Sherwood szerint semmi nem utal arra, hogy a rendőröket visszavezényelték volna az utcára. Ugyanerről számolt be az al-Jazeera is, bár egyik tudósítójuk azért látott rendőröket, de csak egy rendőrőrs közvetlen közelében. Az arab hírtelevízió értesülései szerint a hatóságok hétfőn az eddiginél szigorúbban igyekeznek betartatni a minden eddiginél korábban, helyi idő szerint délután háromkor kezdődő kijárási tilalmat. Igaz, az előző napokban rendre ugyanezt ígérték.
Az egyiptomi tiltakozások hetedik napján megszólalt Basar Aszad, Szíria diktátora is. Aszad szerint a tunéziai és az egyiptomi lázadás "új éra" jele az arab világban. Ő maga ugyanakkor nem aggódik, szerinte Szíria immunis a változásra. A Wall Street Journalnak adott interjújában arról beszélt, hogy bár Szíriában "nehezebbek a körülmények", de az ország stabil. Ezt azzal magyarázta, hogy a szír nép egyetért a rezsim céljaival, hisz az uralkodó ideológiában. (Guardian)
A BBC jelentése szerint hétfőn is több tízezer tüntető vonult az utcákra. Az al-Jazeera élőképén azt látni, hogy egyre többen gyülekeznek az elvileg lezárt Tahrír téren. A városba elvileg visszatértek a rendőrök, bár a helyszínen tartózkodó tudósítók még nem találkoztak velök. A rendőrök elvileg csak a közrend védelmében lépnek majd fel, a tüntetőkkel nem foglalkoznak.
Harriet Sherwood, a Guardian jeruzsálemi tudósítója a szokásos brit visszafogottsággal "elég kaotikusként" jellemezte a helyzetet a kairói reptéren. Sherwood vasárnap este érkezett Kairóba. Elmondása szerint a reptér előcsarnokában hatalmas a tömeg, minden helyiséget elfoglaltak a várakozó utasok. A mozgást bőröndhegyek nehezítik. Egy magyar újságíró beszámolója szerint ugyanakkor még mindig lehet beutazási vízumot váltani a reptéren.
Az al-Jazeera találta azt a Youtube-videót, amin egy nyolcéves szaúdi kislány szólítja távozásra Hoszni Mubarakot.
Akadozva bár, és főleg proxykon keresztül, de újra él az internet Egyiptomban. Az egyiptomiak ezt kihasználva a twitteren kezdték keresni a tüntetések során eltűnt személyeket. Az al-Jazeera jelentése szerint egy táblázatot tettek közzé a Google oldalain, amelyben fel vannak sorolva mindazok, akiket eltűntként kezelnek. A listán egyelőre nyolc név szerepel
Közvetlenül a hadsereg vezetéséhez címezte legfrissebb felszólítását a Human Rights Watch emberi jogi szervezet. Levelükben azt kérték a hadseregtől, hogy biztosítsák a békés átmenetet. "Az egyiptomi rendőrség és a belső biztonsági szervek rég legitimitásukat vesztették az állandó jogsértések miatt" - áll a levélben, amiben a hadsereget szólítják fel a rend és a béke biztosítására, egyben meg is dícsérik, mert eddig "tiszteletreméltó önfegyelmet gyakorolt". (Guardian)
A CNN helyszíni tudósítója, Ivan Watson szerint hétfőn sokkal több a katona Kairó utcáin, mint a megelőző napokban. Ez azonban nem törte le a tüntetőket, akik kedélyesen folytatják tiltakozásukat. A katonák is civilizáltak, reggel teherautókról kenyeret osztottak a szegényeknek.
Bár a hadsereg hajnalban szögesdróttal elkordonozta, a tüntetők mégis bejutottak a Tahrír térre. Az al-Jazeera helyszíni felvételein látszik, hogy egy-két ezer ember gyűlt már össze a téren.