A MENA állami hírügynökség megerősítette, hogy az egyiptomi hadvezetés fontos tanácskozást tartott, és hamarosan közleményt adnak ki.
Az elmúlt két héthez képest hétfőre csökkent a káosz Kairóban, de az élet messze van a normálistól. A Tahrír téren táborozó tüntetők továbbra is azt mondják, hogy nem mennek addig haza, amíg Mubarak nem távozik a hivatalából. (BBC)
Jelentősen csökkent a hétfői londoni kereskedésben az egyiptomi adósságtörlesztési kockázat biztosítási ügyleteinek árazása, tükrözve a múlt heti heves összecsapásokhoz képest viszonylag nyugodtabbá vált helyzetet, és a belpolitikai válság rendezett megoldásához fűződő piaci reményeket.
Az egyik vezető citybeli adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision hétfői kimutatása szerint az egyiptomi államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető határidős piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) díja az aznapi késői londoni kereskedésben 332 bázispont körül mozgott, vagyis meredeken csökkent az előző esti zárásban mért 366 bázispontról. (MTI)
Naguib Sawiris, az egyik leggazdagabb egyiptomi üzletember (a Forbes 2008-as listáján a 60.)tüntetőkhöz intézett felhívása szerint Mubaraknak addig kell a helyén maradnia, amíg nem tisztázott az átmenet. Sawiris szerint Mubarak elvesztette a legitimációját, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ország nagy része nem akar megalázva látni egy olyan háborús hőst, mint amilyen Mubarak. Sawiris szerin t a tüntetőknek hinniük kéne Omar Szulejmán alelnöknek. Felhívta a tüntetők figyelmét, hogy a káosz állandósulása kedvez a vallási szélsőségeseknek, valamint katonai akciót is kiválthat. (BBC)
Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint alapvetően a nemzetközi piacokon folytatódó kedvező hangulat hatott a budapesti tőzsdére: az európai tőzsdeindexek szintén nyereségben voltak, és az amerikai piac is emelkedéssel indult délután. Megjegyezte, hogy a héten érdemes lesz figyelni az egyiptomi tőzsdét, amely várhatóan újra kinyit a zavargások miatti zárva tartást követően, és most különleges szerep hárul rá. A tőzsde eredetileg már hétfőn kinyitott volna, ezt előbb keddre, végül pedig egészen vasárnapig eltoltak Egyiptomban. (MTI)
Ayman Mohyeldin, az al-Dzsazíra vasárnap őrizetbe vett és hétfőn reggel szabadon engedett riportere saját csatornáján beszélt a tapasztalatairól. Mint mondta, megbilincselték. Legalább két másik újságírót tartottak fogva ott, ahol őt is. (Al-Dzsazíra)
Barack Obama amerikai elnök örül annak, hogy tárgyalások kezdődtek az egyiptomi kormány és az ellenzék között. Korábban a kaliforniai tengerészeti egyetem nemzetbiztonsági professzora, Robert Springboard professzor bírálta a Fehér Ház egyiptomi politikáját: Frank Wisner különleges megbízott szerinte hibázott, amikor csak a katonaság vezetőivel találkozott, és az új ellenzék képviselőivel nem, majd bejelentette, hogy Mubaraknak szeptemberig hatalomban kéne maradnia: ezzel teljesen kirántotta a szőnyeget az ellenzék alól. (BBC)
David Cameron brit miniszterelnök hétfőn tárgyalt Omar Szulejmán egyiptomi alelnökkel, és igazi, kézzelfogható reformokat követelt. Cameron egy hete váltott keményebb hangnemre, amikor a kormányátalakítást egyértelműen csalódásnak nevezte. (Guardian)
Egy borbély ezzel a fölirattal nyitott boltot a Tahrir téren, áll Sharif Kouddous twittjében.
Egyiptomi kormányzati források a zavargások turizmusra gyakorolt hatása miatt aggódnak. Azt állítják, hogy a Vörös-tenger partján fekvő Sarm es-Sejk békés és biztonságos. Ezt a BBC helyszínen tartózkodó tudósítója is megerősítette.
Újabb részletek a libanoni Hezbollah-vezető, Hasszan Naszrallah beszédéből: Az egyiptomi változások az egész Közel-Keletet átformálhatják. "Mozgalmatok teljesen megváltoztathatja régiónk arcát, az itt élő emberek érdeklődését." (BBC)
Két hete tüntetünk, az emberek elfáradtak, idéz a BBC egy Tahrir téri tüntetőt. A felkelés eufóriája múlóban, az emberek újra hétköznapi életet szeretnének élni. Az embererk száma is csökken ugyan a téren, de még mindig sokan vannak.
Hasszan Naszrallah, a Libanonban hatalomra jutott Hezbollah vezetője legszívesebben maga is csatlakozna Kairóban a Mubarak ellen tüntetőkhöz, a vérét és lelkét adná értük. Erről egy nagygyűlésen beszélt. (BBC)
David Cameron brit miniszterelnök szerint itt az ideje, hogy Európa keményebb hangot üssön meg a térségbeli országokkal szemben, ahol rengeteg pénzt költ el a demokrácia népszerűsítésére. (BBC)
Egyes hírek szerint a Tahrír térre tart Wael Ghonim, a Google közel-keleti marketingért felelős igazgatója, írja Lyse Doucet, a BBC tudósítója. Ugyanakkor még azt sem erősítették meg hivatalosan, hogy egyáltalán szabadon engedték a január 25-én őrizetbe vett férfit.
A volt belügyminisztert, Habib el-Adlit és a volt lakásügyi minisztert, ahmed el-Maghrabit is kihallgatták az ügyészek, több vádpontban is bűnösnek találhatják őket. (Reuters)
Németország felfüggesztette az Egyiptomba szánt fegyverexportot, mivel emberi jogi aggályai vannak, írja a Reuters. Németország 2010-ben 22 millió euró (kb. hatmilliárd forint) értékben fegyverezte fel Egyiptomot.
Folyamatosan bővül a sátortábor a Tahrír tér közepén, már szabályos utcák alakultak ki, a fontosabb helyekhez külön jelzések irányítanak, derül ki Sarif Kuddus újságíró Twitterén.
Az új egyiptomi kabinet első hivatalos kormányülésén egy perc néma csenddel emlékeztek meg az elmúlt két hét eseményeinek áldozataira, jelentette a Mena állami hírügynökség. (BBC)
Az al-Arabíja szerint az egyiptomi hatóságok elengedték Wael Ghonimot, a Google közel-keleti marketingért felelős vezetőjét. Ugyanakkor korábban a szabadon engedéséről szóló hírek tévesnek bizonyultak, nem tudni, most valóban kiszabadult-e a január 25-én őrizetbe vett férfii. Az állami tévé korábban azt is bejelentette, hogy Ghonimot csak este engedik el. (BBC)
Négy álarcos férfi helyezett el robbanószerkezetet a Sínai-félszigeten a gázvezetéknél, amely szombaton sérült meg a robbanásban, állapította meg egy vizsgálóbíró. Az állami tévé már akkor arról ebszélt, hogy terroristák robbantottak, ugyanakkor azóta sem derült ki, hogy kik lehettek a támadók. (BBC)
Az elmúlt hetek áldozatait ábrázoló képeket plakátoltak ki a Tahrír tér körüli falakra. A becslések szerint háromszáznál is többen halhattak meg az összecsapásokban. (Guardian)
Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára figyelmeztetett, hogy az Egyiptomhoz és Tunéziához hasonló országokban kitört zavargások nemcsak a gazdaságukra lehetnek rossz hatással, de illegális bevándorlási hullámhoz is vezethetnek Európában. Ugyanakkor szerinte a helyzet nem jelent közvetlen veszélyt a NATO-nak. (BBC)
Videó is készült a Tahrír téri állapotokról, a sátortábor hangulatáról. Fiatalok, idősek, a legkülönfélébb társadalmi osztályokból vannak kint a téren.
A Nasszerista párt csak akkor tárgyal tovább Omar Szulejmán alelnökkel, ha Mubarak elnök lemond, jelentették be közleményükben. Szerintük "a januári forradalom felszámolta a Mubarak-rezsim legitimációját, miközben egész Egyiptomot jelképezi. (Guardian)
Az egyiptomi kormányzat bejelentette, hogy 15 százalékos béremelést kapnak a kormányzati dolgozók, akiknek a nyugdíját is emelik majd, írja az AP. Az emelések hatmillió dolgozót érintenek majd áprilistól.
Nem tudni, pontosan mekkora vagyonra tett szert Mubarak és családja az elnök harmincéves uralma alatt. Az ABC News becslései szerint akár 70 milliárd dolláros vagyonuk is lehet, ezt azonban Mark Gregory, a BBC elemzője túlzónak tartja. A családnak ugyanakkor több ingatlana van Manhattanben, Beverly Hills-ben és a londoni Belgrave-ben. Jelentős összegeket helyeztek el brit és svájci bankszámlákon, és a Vörös-tenger partján is benne vannak az üdülőbizniszben. (BBC)
Az állami tévé szerint már csak este nyolctól reggel hatig lesz érvényben kijárási tilalom. Az előző héten volt olyan nap, amikor már délután háromtól, vasárnap pedig még esti héttől lépett életbe az intézkedés. (BBC)
A Tahrír tér olyan mint egy város a városban, írja Ian Lee a Twitteren. A téren kialakuló kereskedelemről is beszámol.
Egészen vasárnapig eltolták a tőzsde megnyitását, értesült a Reuters. Eredetileg hétfőn kellett volna megnyitnia, ezt előbb keddra tolták, most pedig egészen a hétvégéig. A hatóságok attól tarthatnak, hogy összeomlik a tőzsde, ha túl korán nyitnak meg.
A korábbiaknál kevesebben tüntetnek az utcák Alexandriában, de állításuk szerint kedden és pénteken nagy tüntetéseket terveznek. A legtöbb bolt már kinyitott Alexandriában és ugyanez a helyzet Szuezben is. (Reuters)