Elszámoltatás egyiptomi módra

Amikor január 28-án, a düh és az igazság péntekjén az egyiptomi forrongás eldurvulásának napján a tüntetők nekiestek a gyűlölt rendszer szimbólumainak, a kínzások miatt hírhedt rendőrőrsök és a kormányon lévő Demokrata Párt székháza mellett kiemelt figyelmet fordítottak egy elegáns lakóházra is Kairó egyik előkelő negyedében, és háromszor is felgyújtották azt. Az épület Ahmed Ezz acélipari mágnásé volt, akinek a neve majdnem olyan gyakran előkerül a tüntetők dalaiban, mint Hoszni Mubarak elnöké.

A korrupció szimbóluma

Ahmed Ezz az egyiptomi rendszert átszövő korrupció egyik jelképes figurája. Ezz kezében össszpontosult az ország acéliparának kétharmada, miközben korábban ő volt a költségvetési bizottság elnöke, a Demokrata Párt főtitkára, valamint Hoszni Mubarak fiának, Gamalnak személyes jóbarátja és bizalmasa.

Ezz sorsa az utóbbi napokban egészen új fordulatot vett. Január 29-én lemondott, február 3-án pedig zárolták a vagyonát, és elrendelték, hogy nem hagyhatja el az országot. Vagyona 18 milliárd egyiptomi font, körülbelül 600 milliárd forint.

Hasonlóan járt Zuhair Garrana turizmusért felelős exminiszter 13 milliárd egyiptomi fontos (430 milliárd forintos),  Rashid Mohamed Rashid volt ipari miniszter 12 milliárd egyiptomi fontos (közel 400 milliárd forintos) és a volt belügyminiszter, Habib al-Adly 8 milliárd egyiptomi fontos ( 265 milliárd forintos) vagyonnal.

“Ahmed Ezz az emberek vérét szívja” – mondta Oszama Mohamed Afifi, egy tüntető diák a New York Timesnak. “Csak ő adhat el acélt egész Egyiptomban, és sokkal drágábban adja el, mintha Kínából importálnánk.” Hala Musztafa egyiptomi politológus szerint a Gamal Mubarak körüli csoportból kerültek ki az ország leggazdagabb emberei, akik lényegében monopolizálták a legtöbb piacot.

Jó kapcsolatok, feszes öltöny

A mindig feszes olasz öltönyökben mutatkozó Ahmed Ezz meggazdagodásának története jó példája az új egyiptomi elit felemelkedésének. Egyiptom a kilencvenes éveben állt át a teljes mértékben állami irányítású gazdaságról az alapvetően szabadpiaci modellre, és ahogy az ilyenkor történni szokott, ekkor szereztek óriási vagyonokat a hatalommal jóban lévő vállalkozók, illetve azok, akik hajlandóak voltak néhány szívességre.

Ahmed El Naggar egyiptomi politikai elemző szerint az állami földeket messze áron alul adták el a jó poltikai kapcsolatokkal rendelkező családoknak, az állami cégeket pedig jellemzően külföldi befektetőknek adták el hasonlóan olcsón, hasonlóan korrupt módon.

Erről azonban túl sok tényfeltárás nem született, mert a korrupcióval foglalkozó újságírók a legtöbbször vagy börtönben végezték, vagy álruhás rendőrök verték meg őket. A Egyptian Organization for Human Rights nevű szervezet szerint csak 2004 és 2006 között 85 újságíró ellen indult ügyészségi eljárás, mindannyian korrupciós ügyekkel foglalkoztak.

Az egyiptomi elit pedig fel is vette az ilyenkor szokásos külsőségeket az őrzött Mercedesektől a csillogó palotákig. A Guardian cikke szerint a Mubarak-család vagyona akár 40-70 milliárd dollár is lehet, főleg svájci és brit bankokban, valamint londoni, New York-i és Los Angeles-i ingatlanokban.

Nem volt elég a vagyon

Ezz pedig nem elégedett meg azzal, hogy a kilencvenes években a családja által megszerzett acélipari vállaltnak köszönhetően az ország egyik leggazdagabb emberévé vált. Gamal Mubarak bizalmasaként egyre fontosabb szerepet vállalt a Demokrata Pártban, és bár üzletei miatt már az egyiptomi versenyhivatal is vizsgálatot indított, az ügynek semmilyen következménye nem lett.

A tavaly novemberi választás után, melyet az ellenzék szerint csalás, megfélemlítés és erőszak kísért, Ezz a sajtóban az elsöprő győzelemről hencegett, ami még párttársai szerint is túlzás volt. Mindez, a növekvő építőipari árakkal együtt, melyekért szintén sokan őt teszik felelőssé, a politika és az oligarchák mindent átszövő kapcsolatának tökéletes megtestesítőjévé tette Ezzt. Éppen ezért lett ideálisan feláldozható bűnbak a hatalom számára.

Akikről szó sem esik

Ezz ugyanis valóban korrupt, akárcsak a többiek, akiknek befagyasztották a vagyonát, azonban jó eséllyel semmivel sem korruptabbak, mint jónéhány másik oligarcha, akiknek a neve fel sem merül a tüntetők körében. Isszandr El Amrani egyiptomi újságíró szerint ilyen például Ibrahim Kamal, a Demokrata Párt egykori tagja, egy nehézipari csoport vezetője,  Ahmed al-Maghrabi egykori lakhatási miniszter vagy Mohamed Manszúr egykori közlekedési miniszter.

Ők jellemzően mind érintettek az elmúlt évek óriási föld- és ingatlanüzleteiben. A CIA World Factbook adatai szerint az egyiptomi gazdaság 2004 és 2008 között évi 7 százalék feletti növekedést produkált, az újabb gazdasági reformok pedig elsősorban a külföldi befeketetőket célozták meg, miközben az életszínvonal lényegében nem nőtt az országban.

Az elszámoltatás így egyelőre legalábbis szelektíven működik. A tüntetők örülhetnek Ezz bukásának, de a rendszert alapjaiban ez nem változtatja meg. Az egyiptomi elit pedig az al-Dzsazíra riportja szerint leginkább csak stabilitást akar. A nyilatkozók között voltak, akik Mubarak távozását akarják, és olyan is, akik a maradásnak örülnének, de abban mind egyetértettek, hogy az elsődleges, hogy az ország stabil maradjon.

A diplomata és Mubarak

Az egyiptomi vezetés szövevényes kapcsolatrendszerének újabb példáját Robert Fisk veterán közel-keleti újságíró hétfői cikke mutatta be. Fisk cikke szerint az Egyesült Államok megbízásából Kairóba érkezett diplomata, Frank G. Wisner egy olyan vállalatnak, a Patton Boggsnak az alkalmazásában áll, mely az egyiptomi hadseregnek, gazdaságfejlesztő ügynökségeknek és befolyásos családoknak dolgozik.

Wisner hétvégén azzal döbentette meg az egyiptomi ellenzéket, hogy a Mubarakkal folytatott tárgyalás után azt mondta, az elnöknek egyelőre hatalmon kellene maradnia, és neki kellene levezényelnie az átmenetet.