Ez a poszt a következő Percről percre része:

Fordulat az arab világban

Fontosabb részletek
  • A szövetségesek légicsapásait kihasználva intenzív ellentámadásba kezdtek a felkelők. Rasz Lanuf, Bin Dzsavád és Brega városát már visszafoglalták, a harcok folytatódnak.
  • A NATO kedden veszi át a repüléstilalmi övezet betartatásának irányítását.
  • Szíriában komoly tüntetések kezdődtek több városban, a deraai vérengzés után Latakiában 12-en haltak meg.
  • Jemenben és Jordániában is egyre forróbb a helyzet. Előbbi a polgárháború közelébe jutott, utóbbiban egy tüntető halála korbácsolta fel végleg a kedélyeket, akit a rendőrök vertek halálra.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Renesys online forgalomfigyelő cég elemzése szerint az éjszakai leállás után újra működik az internet Líbiában. (Guardian)

  • Az al-Arabíja jelentése szerint hat bahreini ellenzéki csoport lemondta a szombatra tervezett demonstrációit, miután a trónörökös - aki sokkal népszerűbb az uralkodónál - tárgyalási ajánlatot tett az ellenzéknek.

  • Nick Kristof jelentése szerint az első ellenzéki csoportok már elérték a Gyöngy teret. A téren maradt rendőrök könnygázzal próbálják feloszlatni a csoportosulást. Még nem lőnek.

    Ellenzéki tüntetőket igazoltatnak rendőrök a Gyöngy téren
    Ellenzéki tüntetőket igazoltatnak rendőrök a Gyöngy téren
  • A tüntetéseket szervező Sabab ifjúsági mozgalom értesülései szerint újrakezdődtek a tüntetések Bengáziban, ahol a repteret már megszállták a tüntetők. A tüntetés méreteiről még nincs információ.

  • A líbiai telefonos hálózatok blokkolása miatt szinte lehetetlen kommunikálni az országban. Az egyiptomiak felajánlották segítségüket, egyiptomi mobilszolgáltatók SIM-kártyáit szállították a két ország határára, mert azok a határ líbiai oldalán is használhatók. Líbiában az Egyiptommal határos keleti országrészben a legerősebbek a tiltakozók. (Sabab Líbia)

  • A bahreini ellenzékiek három különböző helyszínen gyülekezve kezdenének felvonulásba magyar idő szerint délután kettőkor. A tüntetők végcélja a Gyöngy tér, amit időközben elhagyott a hadsereg. (al-Jazeera)

  • Összecsapások robbantak ki Jemen fővárosában, Szanában az ellenzéki és a kormánypárti tüntetők között. A szembenálló felek kövekkel dobálták egymást, és tűzharc is volt. Az összecsapásokban egy ellenzéki életét vesztette, öten megsérültek.

    Kövekkel dobálták egymást
    Kövekkel dobálták egymást
  • A Sabab jelentése szerint az ellenzékiek elfoglalták Bengázi repterét és tönkretették a kifutópályát, így a rezsim nem tud légi úton erősítést küldeni a városba. Líbiában hatalmasak a távolságok, Bengázi 1600 kilométerre van Tripolitól, gyakorlatilag csak repülővel lehet közlekedni az országban.


    View Larger Map

  • Nick Kristof legutóbbi jelentése szerint egy páncélozott szállító harcjármű kivételével a katonaság elhagyta a Gyöngy teret Manamában.

  • Az AP jelentése szerint a líbiai biztonsági erők helyi idő szerint hajnali öt órakor lerohanták az ellenzéki tüntetők táborát Bengáziban. "Könygázgránátokat lőttek a sátrainkba, majd, miután elmenekültünk és elvittük a halottjainkat, megtisztították a terepet" - nyilatkozta a hírügynökségnek egy szemtanú, aki attól tart, hogy szombaton minden eddiginél súlyosabb harcok robbanhatnak ki a "szellemvárossá" vált Bengáziban. Más források, például a tüntetők twitteroldala nem számolt be a hajnali rohamról.

  • Nick Kristof, a New York Times publicistájának legutóbbi tweetje szerint legalább 11 tank és pszh vonult vissza az elmúlt egy órában a Gyöngy térről Manamában, Bahrein fővárosában. Péntekig a Gyöngy tér volt az ellenzéki tüntetők központja, de napközben kormánypárti tüntetők szállták meg, akiket a hadsereg is védett. A katonák péntek este tüzet nyitottak az ellenzékiekre. "Nem tudom, ez mit jelent" - kommentálta a visszavonulást Kristof.

    Kormánypárti tüntetők Manamában
    Kormánypárti tüntetők Manamában
  • Líbia történelmileg megosztott ország, 1963 előtt közigazgatásilag is három régióra tagolódott, a nyugati Tripolitániára és Fezanra, illetve a keleti Cyrenaicára. Kadafit a nyugati országrészek támogatják, a lázongás egyelőre csak Cyrenaicára jellemző - itt található Bengázi és al-Bajda is. (Szultán al-Kaszemi)

    Kadhafi-pártiak is tüntettek pénteken Tripoliban
    Kadhafi-pártiak is tüntettek pénteken Tripoliban
  • A líbiai tüntetéseket szervező Sabab ifjúsági mozgalom jelentése szerint letiltották a külföldi hívásokat Líbiában. Az internet lezárása után még lehetőség volt telefonon üzeneteket küldeni a Twitterre, a nemzetközi hívások korlátozásával ez is nehézkéssé vállhat.

  • Szaúd-Arábia támogatásáról biztosította a lázongásokat erőszakkal leverő bahreini vezetést, írja Nick Kristof, a New York Times publicistája. Bahreinban az elnyomott síita többség tiltakozik, Szaúd-Arábia pedig attól tart, hogy a példán felbuzdulva fellázadhat a keleti tartományok síita lakossága.

  • Alkotmányos rendszert akarnak Marokkóban

    Eddig közel húszezren regisztrálták magukat a marokkói civilek által február 20-ára hirdetett megmozdulásokra a Facebookon. A szervezők több tízezer embert várnak Marokkó nagyobb városaiba, céljuk, hogy reformokat, új alkotmányt és valódi alkotmányos monarchiát kényszerítsenek ki az uralkodó VI. Mohamedtől. A marokkói politikai elit egyelőre nem tart attól, hogy az egyiptomihoz vagy tunéziaihoz hasonló helyzethez alakulna ki az országban, szerintük ugyanis évekkel ezelőtt megindították a reformokat, és amúgy is teljes szólás-, illetve sajtószabadság van.

  • Szultán al-Kaszemi egyiptomi újságíró arabnyelvű hírforrásokra hivatkozó tweetje szerint az országban eluralkodott erőszak miatt lemondott a posztjáról a Líbiát irányító Forradalmi Kormányzótanács több tagja.

  • Péntek este telefonon beszélt Hamad bin Isza al-Kalifa bahreini uralkodóval Barack Obama. Az amerikai elnök a Fehér Ház közleménye szerint elítélte a rendőri erőszakot és arra szólította al-Kalifát, hogy találja meg és büntesse meg az erőszak felelőseit. Obama részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, s megerősítette a királynak az Egyesült Államoknak azt az álláspontját , hogy "Bahrein stabilitása a bahreini nép egyetemes jogainak tiszteletben tartásától és a bahreiniek elvárásainak megfelelő jelentős reformok folyamatától függ". (MTI)

    Sérült fiút ápolnak orvosok egy manamai kórházban
    Sérült fiút ápolnak orvosok egy manamai kórházban
  • A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet bengázi kórházi forrásokra hivatkozó jelentése szerint csak a péntek esti-éjszakai harcokban 35-en vesztették életüket Bengáziban. Az al-Dzsalá kórház egyik orvosa szerint az áldozatokkal mell-, nyak- és fejlövések végeztek. Az előző nap, csütörtök éjjel húszan haltak meg az összecsapásokban, és még 45-en szenvedtek golyó ütötte sérüléseket. A jogvédőknek nyilatkozó orvosok véradásra szólították a bengáziakat. (feb17.info - a tüntetések szervezőinek a weboldala)

  • A Google Átláthatósági jelentés című weboldala valósidejű adatokat mutat a világháló forgalmáról. A líbiai adatsorból látszik, hogy február 19-én gyakorlatilag megszünt az internet az országban. A hatalom eddig az összes lázongó arab országban megpróbálta korlátozni az internetet, de ez Tunéziában és Egyiptomban sem vált be.

  • A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet összesítése szerint az elmúlt napok zavargásaiban legalább 84-en vesztették életüket Líbiában. (AP)

  • Az alábbi videón állítólag a bahreini hadsereg lő fegyvertelen tüntetőkre, akik közül többen sebesülten vagy holtan maradnak az utcán. A távolság miatt ez nem lehet gumilövedék.

  • Legalább ezer beduin tüntetett Kuvaitban, írja a Guardian. A beduinok állampolgárság nélküli arabok, többek között éppen állampolgárságot, valamint oktatást, egészségügyi ellátást és munkát követeltek. A tüntetők kövekkel dobálták a rendőröket, többeket letartóztattak.

  • Felgyújtotta magát egy férfi pénteken Dakarban, Szenegál fővárosában az elnöki palota előtt - közölték szemtanúk. Elmondásuk szerint a keki ruhát viselő, valószínűleg leszerelt katona leöntötte magát egy palack festékoldóval, és meggyújtotta a folyadékot. Csak több órás szenvedést követően halt bele súlyos sérüléseibe, miután egy közeli kórházba, majd a főváros központi klinikájára szállították. Tettének okát egyelőre nem tudni, de azt feltételezik, hogy a Tunéziában, Egyiptomban, Algériában és Mauritániában tiltakozásból elkövetett hasonló tettek ihlették. Szenegál muzulmán többségű ország, Nyugat-Afrika egyik szolid demokráciája, de súlyos gazdasági gondokkal küszködik, és sokan elégedetlenek a harmadik elnöki periódusára készülő Abdoulaye Wade államfő teljesítményével is. (MTI)

  • Egy orvos azt mondta a BBC tudósítójának Bengáziban, hogy egy magas rangú katona átállt a tüntetők oldalára, és a több katona által is segített tüntetők elfoglalták a város repülőterét. Ugyanakkor egyik információt sem erősítették meg hivatalos források.

  • A BBC biztos forrásból úgy értesült, hogy bezárták a bengázi repülőteret. Azt nem írják, hogy a Twitteren terjedő híreknek megfelelően a tüntetők akadályozták-e meg repülők, köztük katonai gépek felszállását.

  • A bahreini tanárok szakszervezete nemzeti tiltakozást hirdetett vasárnapra, arra kérik az ország összes tanárát, hogy maradjon otthon, a szülők pedig ne küldjék iskolákba a gyerekeiket. Vasárnap Bahreinben már munkanap van. (al-Dzsazíra)

  • Bengáziban elterjedt a hír, hogy tankokat vezényeltek a városba a közeli Derianából, mondták a BBC-nek helyi források. Korábban szemtanúk négy tankot már láttak a bíróság épülete előtt, egyelőre azonban nem erősítették meg hivatalos források a tankok érkezését.

  • Abdallah király hamarosan hazatér Szaúd-Arábiába, miután az Egyesült Államokban és Marokkóban járt gyógykezelésen. A szaúdi külügyminisztérium közleménye szerint a 87 éves uralkodó valamikor a jövő hét elején érkezik, már megkezdték az üdvözlő poszterek kirakását Rijádban. (Guardian)

  • A BBC-nek több forrás is azt mondta, hogy Bengázi több részén megszünt az áramellátás, miközben négy tank áll a bíróság épülete előtt. Az egyik helyi lakos mészárlástól tart. A Twitteren ugyanakkor többen arról írnak, hogy nem látni a biztonsági erőket a város utcáin.

  • Manamában, a bahreini fővárosban most már viszonylag nyugodt a helyzet, jelentette a BBC helyszíni tudósítója. A kórházban ápolt sérültek közül többen életveszélyes állapotban vannak.