A szeptemberre kiírt parlamenti választások előtt felfüggesztik az évtizedek óta érvényben lévő szükségállapotot Egyiptomban, jelentette be a hatalmat átmenetileg gyakorló Legfelsőbb Katonai Tanács. Az elnökválasztás időpontját ugyanakkor egyelőre nem határozták meg.
A CNN-es Ben Wederman twitteres bejegyzésében arról ír, hogy 13 T-54-es tankot látott egy felkelők kezén lévő katonai bázison. A tankok személyzete Tripoliba menekült. (BBC)
A napokban induló, forradalmárok kezén lévő rádióadó, "A szabad Líbia hangja" felszólította hallgatóit, hogy támogassák harcoló honfitársaikat, és vegyenek részt kedden, Bengáziban a "milliós demonstráción". (BBC)
Miszurátában a helyi rádióadót támadták meg, a helikopterről a szemtanúk állítása szerint rakétákkal is lőttek. A támadás után a helikoptert Kadhafi szülővárosa, Szirt felé látták elrepülni. (Washington Post)
Az Al-Dzsazíra egy orvosra hivatkozva azt állítja, hogy a Kadhafi-mílicia a a főváros kórházaiból elszállítja az összecsapások során meghalt harcosok tetemeit. A fegyveresek több orvost is letartóztattal, akik fénykép- vagy videófelvételt próbáltak készíteni a holttestekről, vagy a sebekről. A folytonos zaklatások miatt egyre több orvos már fel sem veszi a munkát.(Al-Dzsazíra)
Egy szemtanú szerint két ember meghalt, amikor Kadhafi-párti fegyveresek tüzet nyitottak járókelőkre Miszurátában. Egy ember súlyosan megsérült. (Al-Dzsazíra)
A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) jelentése szerint február közepén Fehéroroszországból egy Il-76-os szállítógép érkezett egy líbiai katonai reptérre. A gép egy olyan bázisról szállt fel, ahol nagy mennyiségű katonai felszerelést tárolnak. Később egy líbiai kormánygép kétszer is leszállt Fehéroroszországban, de nem tudni, mit szállított. (Al-Dzsazíra)
Kadhafi az újságíróknak azt is elmondta, hogy tényfeltáró ENSZ-bizottságot hív Líbiába, és közölte, hogy légiereje nem bombázott városokat, csak katonai létesítményeket.
David Cameron brit miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Britannia szövetségeseivel Líbia feletti repülési tilalmi övezet kialakításán dolgozik. Valószínűleg az amerikai haditengerészet csapatmozgásai is ezt a célt szolgálják. (BBC)
Antonio Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának vezetője szerint sok iraki, szudáni és szomáliai állampolgár ragadhat Líbiában, mivel ezek az országok pénzügyi nehézségeik miatt nem tudják őket kihozni. Az afrikaiak azért is vannak nagyobb veszélyben, mert a helyiek zsoldosoknak nézhetik őket, és rájuk támadhatnak. (Al-Dzsazíra)
Fati Abidi, a bengázi átmeneti kormány által felállított biztonsági tanács egyik tagja azt közölte, hogy bár valóban megjelentek katonai gépek Dzsabija felett, nem hajtottak végre légitámadást, bár korábban erről érkeztek jelentések. (Al-Dzsazíra)
A Reuters jelentése szerint az USA a bejelentett szankcióknak megfelelően 30 milliárdnyi líbiai vagyont fagyasztott be. Kadhafi szerint a családjának nincs külföldön vagyona. (Al-Dzsazíra)
A Reuters jelentése szerint a a líbiai külügyminiszter-helyettes azt közölte, hogy megpróbálnak tárgyalni a felkelőkkel, mielőtt bevetnék a hadsereget. (BBC)
Martin Chulov, a Guardian riportere azt írta Twitter-bejegyzésében, hogy a felkelőknek nincs elég fegyverük, és azt mondták neki, külföldi légi támogatást várnak.
Egy BBC-nek nyilatkozó pakisztáni mérnök szerint a helyzet egyre elviselhetetlenebb Triploiban. A városból nem lehet kijutni, se oda bejutni, a piacok zárva vannak, legfeljebb kenyeret lehet kapni, de három órát kell sorban állni érte.
Újabb hírek jelentek meg az amerikai haditengerészet egységeiről: a térségben jelenleg a Hatodik Flotta nyolc hajója tartózkodik, köztük a legnagyobb a USS Mount Whiney, a flotta zászlóshajója. A USS Enterprise anyahajó a Vörös-tengeren állomásozik. (al-Dzsazíra)
Az amerikai olajcég bejelentette, hogy leállította a termelést Líbiában, és az alkalmazottait kihozta az országból. (al-Dzsazíra)
Tripoliban Kadhafi egy étteremben találkozott néhány újságíróval, akiknek elmondta, hogy a városban nincsenek tüntetések, ahol mégis vannak, ott a tüntetők az al-Kaidától kapott kábítószerek hatása alatt állnak. Kadhafi közölte, hogy nem hagyja el a hazáját, és mélységesen csalódott a nyugati országokban, melyekkel kiváló kapcsolatokat épített ki az utóbbi években. (BBC)
A BBC egyik forrása szerint a hadsereg páncélozott egységei megpróbáltak betörni Zavijába, de a felkelők visszaverték őket. A forrás szerint a támadók a Kadhafi hatodik fia, Khamisz irányítása alatt álló, Líbiában csak Khamisz-brigádként emlegetett erőhöz tartoznak.
David Cameron brit miniszterelnök ugyan (feltehetően a repüléstilalmi övezetre utalva) azt mondta, hogy nem zárják ki a katonai lehetőségeket, azonban a miniszterelnök egyik szóvivője azt mondta, hogy ez nem jelenti azt, hogy Nagy-Britannia szárazföldi csapatokat küldene az afrikai országba. (Guardian)
Délután katonai gépek valóban lebombáztak egy fegyverraktárt Bengázitól délre, Dzsabijában, erősítette meg Fati Abidi, a bengázi átmeneti kormány által felállított biztonsági tanács egyik tagja a Guardiannek. A támadásban senki sem sérült meg.
Az egyik helyi lakos azt mondta a Reutersnek, hogy bármelyik pillanatban támadás indulhat Zavíja ellen, amely a tüntetők kezében van, azonban már reggel körbevették Kadhafi katonái. A helyi lakos szerint a katonák 5-7 kilométerre vannak. (BBC)
Egy tripoli lakos szerint a hatóságok arra szólítják fel a lakosokat a fővárosban, hogy menjenek dolgozni és küldjék iskolába a gyerekeket, akik közül azonban sokak kezébe zöld líbiai zászlókat és Kadhafi képeit nyomják, majd kiviszik őket a terekre, mint Kadhafi-párti tüntetőket. (BBC)
Katar ismét távozásra szólította fel Kadhafit, az ország miniszterelnöke szerint "bátor döntést kellene hoznia". (al-Dzsazíra)
Újabb törzs, a nyugaton élő Amazigh tagjai csatlakoztak a felkelőkhöz Kadhafi ellen. Szerintük Kadhafi évtizedeken át elnyomta törzsi identitásukat. (Guardian)
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a genfi ülés után azt mondta, hogy a Líbia körüli amerikai erők átcsoportosítása nem küszöbön álló katonai akcióra utal, az egységek humanitárius segítséget nyújthatnak és lehetséges kimenekítésekben is segíthetnek. A repüléstilalmi övezet terve a tárgyalási szakaszból, az aktív megfontolásébe lépett, jelentette az al-Dzsazíra tudósítója Washingtonból.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter hétfőn Genfben arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy mondja ki Kadhafi felelősségét az országában elkövetett kegyetlenkedésekért. Az ENSZ Emberi Jogok Tanácsának éves ülésszakán mondott beszédében Clinton azt mondta, hogy Kadhafinak távoznia kell a hatalomból "most, minden további erőszak vagy halogatás nélkül".
Clinton szerint a rezsim zsoldosokat és orgyilkosokat engedett szabadjára, hogy a tüntetőkre támadjanak. Az emberi jogok ilyen durva megsértésével szerinte elvesztették legitimitásukat arra, hogy kormányozzanak. "Semmilyen lehetőség nem kerül le az asztalról, amíg a líbiai kormány saját állampolgárait fenyegeti és gyilkolja" - mondta, anélkül, hogy nyíltan említést tett volna egy katonai akció lehetőségéről.
A líbiai olajtermelés a felére esett vissza, de jelenleg már biztonságban visszatérhetnek az országba a külföldi olajmunkások, állította Sukri Ghanem, a líbiai állami olajtársaság vezetője, és az ország de facto olajminisztere. Tagadta az EU energiabiztosának korábbi állításait, miszerint a felkelők kezében vannak az ország legnagyobb olaj- és gázmezői. (al-Dzsazíra)
A Reuters egy névtelen forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Bengáziba küldött líbiai követ (aki korábbi hírek szerint a hírszerzés vezetője) este indul Kelet-Líbiába Kadhafi megbízásából, és segélycsomagokat, orvosságot, élelmet és orvosi eszközöket is visz magával.