A szeptemberre kiírt parlamenti választások előtt felfüggesztik az évtizedek óta érvényben lévő szükségállapotot Egyiptomban, jelentette be a hatalmat átmenetileg gyakorló Legfelsőbb Katonai Tanács. Az elnökválasztás időpontját ugyanakkor egyelőre nem határozták meg.
Franciaország szerint a humanitárius segélyezésre kell koncentrálni elsősorban, nem pedig a diplomáciai vagy katonai lépésekre Kadhafi eltávolítása érdekében. Párizs már több repülőt is küldött orvosi eszközökkel és egészségügyi személyzettel Bengáziba, és újabbakat is terveznek.
Egyben úgy vélték, hogy a repüléstilalmi övezet bevezetése helyett Kadhafi külföldi vagyonának befagyasztásával sokkal hatékonyabban lehet elkerülni a tüntetések elfajulását. (BBC)
Törzsi vezetők állítólag olyan szórólapokat kaptak, amelyen a rezsim támogatására szólítják fel őket, máskülönben újabb erőszakot ígérnek. (ABC News)
A Nemzetközi Vöröskereszt belépést kér Líbia nyugati felére, ugyanis szerintük aggasztó hírek érkeztek a kórházakból és a mentők nem rendeltetésszerű használatáról. (BBC)
Az oktatási miniszter és a térségfejlesztési miniszter is lemondott Tunéziában. A tüntetők azt követelik, hogy Ben Ali elnök össze korábbi bizalmasa távozzon a kabinetből. (BBC)
Március 11-én rendkívüli ülést tartanak az EU-tagországok vezetői, hogy újabb válaszlépésekről állapodjanak meg a LÍbiai helyzet és az észak-afrikai, közel-keleti események miatt, állítja egy diplomata az AFP-nek.
Egy helyi forrás még elszórt harcokról számolt be Miszratából, ahol a rezsim hívei állítólag lesből támadnak a reptérnél, amelyet hétfőn megvédtek a felkelők. Azt is elmondta, hogy nagy szükségük lenne segélycsomagokra. (ABC News)
Kadhafi kirúgta Abdullah al-Szanúszi al-Migrahi tábornokot, a hírszerzés vezetőjét, a helyére pedig egyik személyi testőrét nevezte ki, állítja a Kurina líbiai lap. (BBC)
Egy Zavíjában élő nő azt mondta, hogy a Kadhafi-párti fegyveresek a város nyugati felénél próbálnak betörni a településre, három robbanást és lövéseket is hallott. Hivatalos források azonban nem erősítették meg az információkat. (BBC)
A BBC interjút készített Músza Faki csádi külügyminiszterrel, aki tagadta, hogy az országában zsoldosokat fogadnának fel, akik aztán Kadhafi mellett harcolnának. Hétfőn a ghánai miniszterelnök is tagadta, hogy tőlük érkeznének zsoldosok Líbiába.
Tunéziában engedélyezték az Ennáda nevű iszlám mozgalom működését, közölte az AFP hírügynökséggel a szervezet egyik szóvivője. A megbuktatott Zine al-Abidin Ben Ali hatalma alatt tiltólistán voltak. (BBC)
"Kadhafi politikai élőhalott, akinek nincs helye a modern, civilizált világban", így fogalmazott az Interfax hírügynökségnek a Kreml egyik, magát megnevezni nem kívánó forrása. (al-Dzsazíra)
Rekordszámú, 241 jelölés érkezett idén a Nobel-békedíjra. Geir Lundestad, a Nobel Intézet igazgatója elmondta, hogy az idei névsorra nagy hatással voltak az arab világ lázadásai. (MTI)
A közösségi tulajdon megrongálásáért bocsánatot kértek a tüntetők Ománban, de továbbra is fenntartják igényüket a változásra, írja a Guardian a Gulfnews.com alapján. Egy helyi orvos azt mondta, a vasárnapi tüntetésekben hatan haltak meg, hivatalosan ebből egyet ismernek el.
Kétszáz milicista két tankkal vonult fel éjszaka Zavíja városában, ami szintén az ellenállók irányítása alá került. Szemtanúk szerint azután szóródtak szét, hogy egy zavíjai lakos egy háztetőről házi készítésű bombát dobott rájuk. Nyolc kormánykatona holttestét találták meg később. (BBC)
A Stefánia úti líbiai nagykövetség előtt már több tüntetést is tartottak a tüntetések kezdete óta. Ma délután hatkor egy újabb következik, az áldozatokról emlékeznek meg, Jávor Benedek LMP-s országgyűlési képviselő is beszédet mond.
A BBC a líbiai határon beszélt egy fekete menekülttel, aki Bengáziból jött el, mert szerinte ott „nem akarnak feketéket látni az utcán". Bengáziban az ellenzék már átvette az irányítást, Kadhafi azonban korábban többek között fekete-afrikai zsoldosok bevetésével harcolt ellenük. Azóta több jelentés is érkezett arról, hogy a tüntetők olyan feketéket is megtámadtak, akiknek semmi közük nem volt a zsoldosokhoz. A líbiai zsoldosokról bővebben itt olvashat.
Az ENSZ menekültüggyel foglalkozó szervezete szerint a tunéziai-líbiai határon már válsághelyzet van, 75 ezer menekült érkezett ide február 20. óta. (AFP)
Jemenben ismét tüntetnek Száleh elnök ellen, aki a jelek szerint elállt korábbi ajánlatától, hogy az ellenzék részvételével alakuljon nemzeti egységkormány. (Guardian)
Egy ember megsérült Szohárban, amikor a katonák figyelmeztető lövéseket adtak le, hogy feloszlassák az északi kikötőnél összegyűlt tömeget. Egy tüntető a Reutersnek elmondta, hogy körülbelül 200-300-an voltak az úton, amikor a lövések eldördültek. "Nagyon sokan elfutottak. Azt férfit sebesítették meg, aki nyugtatgatta a katonákat", mondta. (Guardian)
Susan Rice amerikai nagykövet szerint Kadhafi elveszítette a kapcsolatot a külvilággal, és alkalmatlan az ország vezetésére. A diplomata elmondta: számára a hétfő esti interjúból kiderült, hogy Kadhafi nincs tisztában azzal, mi zajlik, mert csak nevetett a mészárlást firtató kérdéseken. (BBC)
Több mint egymilliárd eurójuk van osztrák bankokban Moammer Kadhafi köréhez tartozó líbiaiaknak, mondta az osztrák rádióban Ewald Nowotny, a nemzeti bank elnöke. Kadhafi második legidősebb fiának, Szaif al-Iszlám Kadhafinak például vagyonokat érő ingatlanja van Bécs Grinzing nevű kertvárosi részében. (MTI)
Már nemcsak élelmiszerhiány fenyeget, a gyógyszerkészlet és az üzemanyag is rendkívül gyorsan fogy. (al-Dzsazíra)
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) segélykérő telefonszámot hozott létre a líbiai menekültek részére: +218 214777503 (al-Dzsazíra)
Nemzetközi közvetítést javasol a líbiai válság békés rendezése érdekében Hugo Chávez venezuelai államfő. Chávez hétfői tévébeszédében közölte, hogy közvetítési javaslatáról már tárgyalt a baloldali latin-amerikai államokat tömörítő ALBA-csoport országaival, illetve más dél-amerikai államokkal és egyes európai országokkal is. Chávez bizottságot alakítana, amely tárgyalna a líbiai kormánnyal és az ellenzékkel.
A venezuelai elnök megjegyezte, hogy képmutatás lenne részéről, ha csatlakozna a Moammer Kadhafi líbiai elnököt elítélők kórusához. "Ha ma mindenki azt szajkózza, hogy Kadhafi gyilkos, akkor Cháveznek is ezt kell mondania? Nem vagyok meggyőződve róla" - mondta a venezuelai elnök, és emlékeztetett arra, hogy régóta baráti viszonyt ápol a líbiai vezetővel. (MTI)
Moammer Kadhafi menesztette a hírszerzés főnökét, aki kulcsszerepet játszott a rendszerellenes tüntetések elfojtásában - közölte a Kurina című líbiai lap. Az ellenzéki városban, Bengáziban kiadott újság internetes kiadásában azt írta hétfőn, hogy Kadhafi menesztette Abdullah al-Szanuszit, és egyik testőrét, Manszúr al-Kahsit jelölte a kémszervezet élére. Hivatalos forrásból nem erősítették meg ezt a hírt. Az újság szerint Szanuszi a líbiai vezető féltestvére. A kémfőnök Kadhafi "jobb kezének" számított, és kulcsszerepet játszott az ellenzéki tüntetések elfojtásában. A lap szerint ő felelős az 1996-os tripoli börtönlázadás leveréséért, amelyben több mint ezer fegyenc vesztette életét. (MTI)
Az egyiptomi hadsereg októberben adja át az ország irányítását a megválasztott polgári hatalomnak - jelentette be hétfő este közleményében a hadsereg legfelső tanácsa.
Egy ifjúsági "forradalmi szervezet" egyik képviselője közben azt mondta, hogy többedmagával tárgyalt a katonai tanács tagjaival, és ők közölték, hogy március 19-én rendezik meg az alkotmánymódosításról szóló népszavazást, júniusban parlamenti választások lesznek, és hat héttel később az elnökválasztást is megtartják. A katonai vezetés azonban egyelőre nem tett róla hivatalos bejelentést. (MTI)
A rizs ára néhány nap alatt az ötszörösére emelkedett, egy ötkilogramos csomagért körülbelül nyolcezer forintnyi összeget kell kifizetni. A pékségek korlátozták a kenyéradagokat, egy-egy család maximum öt kenyeret vásárolhat meg egyszerre. Húsáruhoz pedig már nagyon nehéz hozzájutni, mert a hentesek már ki sem nyitnak. (Al-Dzsazíra)
80 tonna magas energiatartalmú kekszet szállítottak az ENSZ Világélelmezési Programjának keretében a líbiai-tunéziai határra. Az élemiszert a menekültek között osztják szét, hogy addig se éhezzenek, míg nem telepednek le valahol.