A szeptemberre kiírt parlamenti választások előtt felfüggesztik az évtizedek óta érvényben lévő szükségállapotot Egyiptomban, jelentette be a hatalmat átmenetileg gyakorló Legfelsőbb Katonai Tanács. Az elnökválasztás időpontját ugyanakkor egyelőre nem határozták meg.
Az ONA hírügynökség szerint az ománi szultán elrendelte, hogy ötvenezer munkanélküli állampolgárt alkalmazzanak (azt nem pontosította, hogy hol), emellett havi 390 dolláros juttatást ígért a munkanélkülieknek. Emellett egy olyan bizottságot is létrehoztak, amelyik megvizsgálja majd, hogyan lehetne bővíteni a parlament hatáskörét. (Szultan al-Kaszemi)
Ghadamis, a Tunézia és Algéria határán álló, kedvelt líbiai turistaváros is a felkelők kezén van, kitűzték a történelmi zászlót, írja a Sabab ifjúsági mozgalom a Twitteren.
Miniszteri rendelet tiltja az arany kivitelét Egyiptomból minden formában, beleértve az ékszert és a dísztárgyakat is - közölte a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség. "A rendkívüli helyzetre tekintettel meghozott döntés az ország gazdasági stabilitásának megőrzését szolgálja a helyzet stabilizálódásáig" - közölte a MENA.
A rendelet 2011. június 30-ig hatályos. Az ország legfőbb bevételi forrásai, a turizmus és a külföldi befektetések jelentősen megcsappantak a Hoszni Mubarak elnök megbuktatásához vezető zavargások alatt és azt követően, ami komoly nyomás alá helyezte az ország devizáját. (MTI)
A Malév gépét Martonyi János külügyminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter fogadta Ferihegyen. A külügyminiszter megköszönte a TEK katonáinak a sikeres küldetést. Elmondta, a magyar nagykövetség - más országokkal ellentétben - továbbra is működik Tripoliban.
A repülőgép 96 főt hozott Líbiából, ebből 24 magyar, a többiek tíz másik uniós ország polgárai.(Index)
Az iráni olajminiszter felszólította Szaúd-Arábiát, tartózkodjon az olajkitermelés elhamarkodott emelésétől - közölte vasárnap az iráni IRNA hírügynökség. "Az OPEC nem hozott döntést rendkívüli ülés tartásáról a kitermelési szint megemelésére ... Szaúd-Arábiának tartózkodnia kellene a kitermelés elhamarkodott megemelésétől ... legfőképpen egy ilyen döntés önálló meghozatalától ... nincs szükség a kitermelés növelésére" - mondta az iráni olajminiszter az IRNA hírügynökségnek. (MTI)
A tunéziai államfő Bedzsi Kaid esz-Szebszi korábbi államminisztert nevezte ki az ország új kormányfőjévé. Az eddigi miniszterelnök, Mohamed Gannúsi, aki január 17-e óta töltötte be tisztét, pár órával korábban nyújtotta be lemondását, mert mint mondta, nem akar "az elnyomás miniszterelnöke lenni". (MTI)
A német légierő 132 embert menekített ki egy titkos akcióban Líbiából - közölte vasárnap Guido Westerwelle német védelmi miniszter. Mint elmondta, szombaton két katonai gép szállt le a Wintershall német vállalat sivatagi leszállópályájára, s 22 német állampolgárt, valamint 112 más országbelit vett a fedélzetére. A gépek Krétára vitték a kimenekítetteket.
A védelmi miniszter arról is beszámolt, hogy egy másik műveletben a brit légierő menekített ki 18 német állampolgárt, akik egy sivatagi olajipari létesítményben dolgoztak. Líbiában még mintegy 100 német állampolgár van, de őket is igyekeznek kihozni onnan, amilyen hamar csak lehet. (MTI)
Lemondott Michele Alliot-Marie francia külügyminiszter, miután rengeteg bírálat érte amiatt, hogy túl szoros kapcsolatokat ápolt a bukott tunéziai vezetővel, Ben Alival. Alliot-Marie továbbra is állítja, hogy nem vétett, amikor decemberben, a már zajló tüntetések idején Tunéziában üdült.
Mohamed Gannúsi tunéziai miniszterelnök lemondásával a tömeg fő köetelése teljesült – mondja a BBC tudósítója. "Ahogy terjedt a hír, az emberek kiözönlöttek az utcákra és a győzelemről énekeltek. Közben a rendőrség továbbra is gyűjt be a tüntetőket, akiket botokkal vernek. A helyzet elég feszült."
A Guardian szerint a líbiai kormány 500 dínárt (kb. 80 ezer forintot) ajánl az őt támogató családoknak. Egy fotón a BNP Baribas fiókja előtt tülekedő férfiak láthatók, akik regisztrálni próbálják magukat a listára.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerint Washington már keresi a kapcsolatokat a keleti országrészt jelenleg ténylegesen irányító ellenzéki csoportokkal. (BBC)
Egyelőre kevesen gondolják, hogy a negyven éve hatalmon lévő Kábúsz bin Szaíd Ál Szaíd szultán megbukhat - értékeli az ománi fejleményeket (ahol ma ketten meghaltak a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban) a BBC. De most már az ománi vezetés is látja, ők se sérthetetlenek.
Most 18:45-re írja ki a magyarokat hazaszállító gép érkezését a Budapest Airport, teljesen biztosra azonban ezt sem vehetjük, mert még nem érkezett hír arról, hogy elindult volna a gép Tripoliból. A helyszíni jelentések szerint az ottani repülőtéren kaotikus viszonyok uralkodnak, így nem meglepő a késés.
A tunéziai állami tévé jelentése alapján a BBC azt írja, lemondott Mohammed Ghannouchi tunéziai kormányfő.
Személye ellen ma is tüntettek Tuniszban, a tüntetők szerint túlságosan közel állt a lemondott Ben Ali elnökhöz, ezért elfogadhatatlan. A mai utcai demonstráción hárman meghaltak.
A miniszterelnök hosszú beszédben védte meg az átmeneti kormány teljesítményét, aztán egy sajtótájékoztatón bejelentette a lemondását.
Kadhafi beszéde, amiben azt mondta, házról házra fogja megtisztítani Líbiát, félelmetesen hangozhatott mondjuk egy tüntetőnek Tripoliban, egy izraeli DJ-t, DJ Noy Alooshét viszont arra inspirált, hogy lakossági technóremixet készítsen belőle. Íme a sláger, amit félmillióan láttak az elmúlt napokban. (Bónusz: a muszlim nézőkre is gondolva itt a táncosnők nélküli változat.)
A fővárosban a BBC helyszíni tudósítása szerint most éppen nyugodt a helyzet. A legtöbb bolt zárva van, a bankok előtt ugyanakkor több száz embert látni sorban állni, akik fel akarják venni a 500 dináros támogatást, amit Kadhafi minden családnak odaígért.
Az ABC televíziónak adott interjúban Moamer Kadhafi egyik fia, Szaif Kadhafi azt mondta, a család külföldi vagyonának befagyasztásának semmilyen hatása nem lesz, mert nincs is külföldi vagyonuk. „Svájci bankszámlák? Ugyan már, mi egy nagyon szerény család vagyunk, ezt mindenki tudja" - mondta Szaif Kadhafi.
A lemondott líbiai nagykövetekről azt mondta, „jobb lesz azok nélkül a képmutatók nélkül".
„Ha egy rezsim a saját népére lövet, a nemzetközi közösségnek reagálnia kell, és reagált is" - mondta Franco Frattini olasz külügyminiszter, utalva az ENSZ-szankciókra. Frattini szerint Kadhafi bukása elkerülhetetlen.
Szimbolikus és fontos jele annak, hogy Zavíjában már nem Kadhafi uralma érvényesül, hogy a városban sok helyen kitűzték a régi, piros-zöld-fekete líbiai zászlót, melyet Kadhafi változtatott egyszínű zöldre. (Reuters)
Az ománi összecsapásoknak két halálos áldozata van, írja a BBC.
A líbiai kormány külföldi újságírókat vitt Zavíjába, hogy bemutassa, minden rendben van. A tudósítók azonban nem egészen ezt látták a helyszínen. A város, mely 50 kilométerre van Tripolitól, mostanra teljesen az ellenállók irányítása alá került.
Az al-Dzsazíra szerint az ország harmadik legnagyobb városában, Miszurátában is a tüntetőké az irányítás.
Több mint egy hónappal Ben Ali bukása után egyre feszültebb a helyzet Tunéziában. Több százan csaptak össze a fővárosban a rendőrökkel, akik a könnygáz mellett éles lőszert is bevetettek az oszlatás során. Három tüntető meghalt. Ez volt a legnagyobb utcai megmozdulás az elnök távozása óta, a tüntetők a miniszterelnök lemondását követelték. (BBC)
A líbiai állami tévében bejelentették, minden család 500 dinárt (körülbelül 80 ezer forint) kap segítségként a nehéz helyzetben. Ez minden bizonnyal Kadhafi újabb próbálkozása a támogatás visszaszerzésére. (BBC)
A BBC tudósítója szerint Zavíja városában, ahol az elmúlt napokban súlyos összecsapások zajlottak, most kihaltak az utcák, kivéve a városközpont egyik elbarikádozott részén, ahol néhány száz tüntető demonstrál zászlókkal és fegyverekkel felszerelkezve. Azt mondják, békésen tüntetnek, de készek a harcra.
A frissített adatok szerint fél négykor ér Budapestre a Malév gépe Tripoliból.
A Budapest Airport szerint eredetileg délután kettőkor érkezett volna meg az a repülő, amellyel a Líbiában tartózkodó ötven-hatvan magyart hozzák haza. A gép azonban biztosan késik, még nem tudjuk, mennyit.
Vasárnap már második napja tartanak a tüntetések a felkelési hullámból korábban kimaradó Ománban. A rendőrök könnygázzal oszlatták a köveket dobáló tüntetőket Sohar városban. A tüntetők politikai reformokat követelnek. (Reuters)