A szeptemberre kiírt parlamenti választások előtt felfüggesztik az évtizedek óta érvényben lévő szükségállapotot Egyiptomban, jelentette be a hatalmat átmenetileg gyakorló Legfelsőbb Katonai Tanács. Az elnökválasztás időpontját ugyanakkor egyelőre nem határozták meg.
A máltai külügyminisztérium tájékoztatása szerint Líbia hivatalosan is visszakérte azt a két vadászbombázót, amelyek pilótái még hétfőn este dezertáltak, és szöktek Máltára. (Guardian)
A líbiai külügyminisztérium közölte: Kadhafinak nincs vagyona Svájcban. A közlemény reakció a svájci külügyminisztérium korábban bejelentésére, mely szerint befagyasztották Kadhafi ezredes és környezete számláit. (Reuters)
Miközben az USA-ban egyre többen kezdtek óvintézkedésekbe a várható benzinmizéria miatt, kilenc nap után először csökkent az olaj ára, miután a Nemzetközi Energiaügynökség bejelentette, hogy a líbiai harcok a vártnál kevésbé vetették vissza a kitermelést. Az ügynökség szerint az események alig egy százalékkal befolyásolták a globális olajfogyasztást, a kieső szállítmányok pedig a tagországok felhalmozott olajtartalék-szintje mellett nem jelenthetnek problémát. (CNN)
A líbiai mobilszolgáltató – feltehetően a kormány utasítását követve – egy vallási elöljáró szavait tolmácsoló sms-t küldött az előfizetőknek, hogy ne nézzék a pletykákat terjesztő és muszlim vér kiontására uszító műholdas tévék adását. "Némileg elkéstek" - kommentálta a hírt a Guardian.
A rossz idő miatt még mindig nem tudott elindulni az amerikai állampolgárokat szállító hajó Tripoliból, amely pedig már szerda este is útra készen állt. (Guardian)
A csütörtökön evakuált britek szerint a tripoli nemzetközi repülőtéren mintegy tízezren próbálnak feljutni valamelyik gépre, a helyszínt káosz, tömeghisztéria és borzalmas állapotok jellemzik.
Kadhafi-pártiak próbálnak betörni Tripoliban Katar nagykövetségére, amely már üresen áll, mivel a diplomaták szerdán elhagyták a líbiai fővárost. (al-Dzsazíra)
A brit külügyminisztérim szerint 200-220 brit rekedt Líbiában. A közlemény szerint csütörtökön öt járat indult vagy indul el hamarosan. Ha kell, holnap további gépeket küldenek a bajba jutott britekért. (BBC)
David Cameron brit miniszterelnök elnézést kért a hibákért, melyek miatt több száz brit alattvaló rekedt Líbiában. Cameron szerint egyelőre nem világos, hogy technikai okok, vagy nagyobb kormányzati üzemzavar áll az elkapkodott mentőakció hátterében. A miniszterelnök Sky News-nak azt nyilatkozta, hogy minden tőlük telhetőt szerettek volna megtenni, és szörnyen sajnálja a történteket. "Megpróbálunk tanulni a hibákból, de most az ott rekedt britek sikeres kimentésére kell koncentrálnunk."
Cameront nemcsak az Egyiptomban bevált légihíd kiépítésének kudarca, hanem az is felbőszítette, hogy távollétében helyettese, Nick Clegg egy interjúban elismerte: elfelejtette, hogy főnöke távollétében ő felel mindenért. Clegg olyannyira megfeledkezett a kötelességéről, hogy kedden a svájci Davosba utazott síelni. (Guardian)
Bengázi lakosok szerint 300 tüntető és 120, a kormányzati erőkhöz tartozó katona halt meg a városban. Van aki attól tart, hogy a kormány támgatói közül sokan csak "alámerültek", hogy kivárják amíg eljön az idejük, illetve hogy köztörvényes rabok szöktek meg a börönökből, akik fosztogatni kezdhetnek. (BBC)
"Napnyugta után már kezdődik a péntek, a forradalmakban ilyenkor történnek a nagy dolgok" - írja a Sabab ifjúsági mozgalom a Twitteren Mubarak bukására is utalva, aki pénteken mondott le.
A brit külügyminisztérium tájékoztatása szerint legalább 350 brit állampolgárt menekítettek ki Líbiából csütörtökön. (BBC)
Meglepő hírrel jelentkezett a Reuters, a hírügynökségnek nyilatkozó egyik névtelen amerikai tisztviselő elmondta, nincs okuk azt hinni, hogy Kadhafi halott lenne, miután állítólag elterejdt egy olyan pletyka, hogy a diktátort meglőtték. A Reuters szerint azonban az sem világos, hogy egyáltalán honnan ered a pletyka.
A Svájci Nemzeti Bank számításai szerint nagyjából 600 millió dollár értékű líbiai vagyon lehet a svájci bankszámlákon, jelentette a BBC svájci tudósítója.
"Tripoli lesz Kadhafi utolsó bástyája. Ha sarokba szorul és feldühödik, akkor eldurvulhat a helyzet" - véli Martin Chulov, a Guardian tudósítója a Twitteren.
Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök az erőszak beszüntetésére szólít fel Líbiában, jelentette be a francia elnöki hivatal feltehetően a két vezető telefonbeszélgetése után. A két elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb összehívását kezdeményezi a líbiai helyzet miatt. (BBC)
A líbiai állami tévében megjelent egy hír, miszerint a légierő elpusztította a kormányzati ellenőrzés nélkül maradt fegyverraktárakat a sivatagban, valamint más lakóterületen kívüli helyeken. (BBC)
A vendéglátó Christian Wulff német politikus Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnökkel Berlinben tartott eszmecsere után éles szavakkal bélyegezte meg Moammer Kadhafi líbiai vezetőt. Ami az országában folyik, az "állami terrorizmus, ilyesmire csak pszichopaták képesek".
A két államfő az EU-n belüli német-olasz együttműködés elmélyítését szorgalmazta. Ellenezték, hogy az Európai Központi Bank jövendő elnökének kiválasztásakor annak nemzetisége legyen a meghatározó szempont. A júniusban távozó Jean-Claude Trichet utódának személyéről kizárólag szakmai szempontok alapján kell dönteni, mondták.
Kadhafi Hitlerhez hasonlóan inkább öngyilkos lesz, de nem menekül el vagy adja meg magát, állította a svéd Expressen lapnak adott interjújában Musztafa Mohamed Abud al-Dzselil volt igazságügyi miniszter, aki korábban azt is mondta, hogy Kadhafi rendelte el a Lockerbie-merényletet. (Guardian)
"A boltosok nem fogadnak el pénzt Bengáziban az újságíróktól, annyira örülnek, hogy itt vagyunk" - írja Ben Wedeman, a CNN tudósítója a Twitteren.
Közel húszezer ember menekült Líbiából Tunéziába az elmúlt négy napban, mondta egy tunéziai tisztviselő az AFP-nek.
Algéria feloldotta a tizenkilenc éve érvényben lévő szükségállapotot az országban, jelentette be egy kormányzati tisztviselő, aki szerint a hivatalos közlönyben is megjelent a döntés. A kormány már két héttel ezelőtt jelezte, hogy erre készül. (BBC)
"Nem zárok ki semmit" - mondta Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője arra a kérdésre, hogy vajon a katonai lépés is szerepel-e az Egyesült Államok által megvizsgált lehetőségek között. Carney hozzátette, hogy a helyzet gyors cselekvést kíván.
Az Egyesült Államok feltehetően repüléstilalmi övezet bevezetésére gondolhat. Az al-Dzsazíra washingtoni tudósítója szerint ugyanakkor legfeljebb szankciókra lehet számítani az Obama-kabinettől. (Reuters)
Barack Obama amerikai elnök hamarosan telefonon beszéli meg a líbiai helyzetre adható válaszokat David Cameron brit miniszterelnökkel és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökkel. (Reuters)
Az Egyesült Államok is csatlakozott több európai országhoz, amelyek kitennék Líbiát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából. (AP)
Svájc elrendelte azoknak a bankszámláknak a befagyasztását, amelyek Kadhafihoz vagy a környezetéhez tartozhatnak, jelentette a svájci külügyminisztériumra hivatkozva az AFP.
Huszonhárom embert megöltek, negyvennégyen megsebesültek a Zavíjában kirobbant összecsapásokban, állítja a Kurina líbiai lapra hivatkozva a Reuters.