A Reutersnek nyilatkozó szemtanúk szerint Bengázi belvárosába pickupokban érekznek a gépfegyveres katonák, akik a könnyűfegyverzetű ellenállókkal harcolnak. "Európa és Amerika elárult minket, miért?" - mondta egy helyi lakos.
Az elmúlt napok eseményei előrevetítik, hogy akár hetekig, sőt, hónapokig is elhúzódhatnak a harcok, mert egyik fél sincs akkora túlerőben, hogy végső csapást mérjen a másikra. Az ellenállók természetesen lényegesen kevésbé felfegyvrzettek, de a mostani helyzetben már nincs döntő fölénye Kadhafinak. (AP)
Több, mint húsz tankot látok a városközpont felé közeledni, a támadás elkezdődött, mondta egy zavíjai férfi a Reutersnek. Egy másik helyi szerint a tankokon kívül ágyúkat is bevetnek.
A korábban becsüt nagyjából harmincnál jóval több halálos áldozata is lehetett a zavíjai összecsapásoknak. A spanyol Efe hírügynökség szerint hetven halott és háromszáz sebesült is lehet.
A Sky News tudósítói szerint mostanra elcsitultak a harcok Zavíjában. Lövéseket nem hallani, az emberek kimerészkednek az utcára. Közben a kórházban legalább hatvan sebesültet látnak el, és Kadhafi tankjai továbbra is körbeveszik a várost. Sok holttest egyelőre még egy helyi mecsetben van.
Bár az utóbbi napokban zajlottak békés tüntetések Szaúd-Arábiában, úgy tűnik, a vezetés megelégelte a dolgot. A belügyminiszter bejelentette, minden tüntetést betiltanak, és ha mégis ilyesmire kerülne sor, a biztonsági erők minden eszközzel fel fogják oszlatni azt. (BBC)
A Sky News tudósítói szerint Zavíja tengerparti oldalán két katonai brigád lövi a várost tankokkal, köztük a Khamisz nevű elitbrigád. Hallani lövéseket a város másik, Tripolihoz közelebb lévő részén is, de onnan jóval kevesebbet.
Kelet felől 35 tank tart Zavíja városa felé, írja az al-Dzsazíra.
A brit kormány megerősítette, hogy fegyveres erői készen állnak egy esetleges bevetésre Líbiában. Ez azonban csak humanitárius akció vagy evakuáció lehetne, harcot nem jelent, írja a Guardian.
Alig, hogy leírtuk, miért lehet fontos Szirte, már meg is érkeztek az első hírek arról, Kadhafi szülővárosában egymás ellen fordultak a helyi törzsek tagjai. Az egyik törzs ugyanis nem volt hajlandó támogatni Kadhafi erőit Rasz Lanuf megtámadásában. A pontos részleteket még nem ismerjük.
Líbiában a törzsi identitás rendkívül meghatározó, erről bővebben ebben a cikkben olvashat.
Ha az ellenállók meg tudják szervezni magukat Rasz Lanufban, a következő célpont Kadhafi szülővárosa, Szirte lehet. A BBC szerint hamarosan megindulhatnak a város felé - hacsak a légierő meg nem akadályozza őket ebben.
Szirte pedig azért lehet kulcsfontosságú helyszín, mert ha ez a város is elesik, szabad lehet az út Tripoli felé az ellenállók számára.
Kadhafi szülőhelye lehet a következő célpont nagyobb térképen való megjelenítése
Egy Rasz Lanuf-i ellenálló az Associated Pressnek azt mondta, akkor dőlt el a városért vívott harc, amikor a helyi lakosok is az ellenállók oldalára álltak.
Miközben pedig az ostromok tartanak, Kadhafi továbbra is több százmillió dolláros bevételt tesz zsebre olajexportból.
Mostanra nagyjából világos, Rasz Labuf a tüntetők kezén van. Ezt megerősítette a BBC helyszíni tudósítója is. Nem sokkal később azonban vadászgépek és orosz harci helikopterek jelentek meg a város felett, és két nagyobb robbanás hangját is lehetett hallani a tudósító szerint.
Bár tegnap este még úgy volt, hogy beszédet mond az állami tévében Kadhafi, újabb nyilvános szereplése egy telefoninterjú lett, melyet a szerb Pink TV-nek adott (ennek a csatornának korábban is adott interjút).
Azt mondta, a líbiai nép felsorakozott mögötte, és tagadta, hogy civileket bombázott volna.
A különös szerb kapcsolatról az Associated Press azt írja, majdnem biztos, hogy Kadhafi lőszereinek egy részét Szerbiából szerzi, vadászpilótáinak egy részét pedig szintén itt képezték ki.
Kadhafi erői nem adták fel a kulcsfontosságú városért vívott harcot. A Reutersnek nyilatkozó szemtanúk szerint a fegyveresek közelednek a belvároshoz. Kadhafi utánpótlást küldött, miután reggeli támadását visszaverték a felkelők.
A másik fő harci helyszínen, Zavíjában egy BBC-nek nyilatkozó szemtanú szerint tíz perccel ezelőttig intenzív tűzharc folyt, de a Kadhafi-párti erők nem tudtak betörni a városba. "Tudták, ha elfoglalják a főteret, övék a város. De nem tudták elfoglalni" - mondta Mohamed, egy helyi lakos a BBC-nek.
A pénteki nap egyik legfontosabb helyszíne volt Rasz Lanuf kikötőváros, ahol heves harcok zajlottak. Az azonban nem volt egyértelmű, mi lett ezeknek a vége. Most újabb források állították az Associated Pressnek, hogy a Kadhafi-ellenes erők átvették az irányítást. Bár ilyeneket már tegnap is mondtak többször is (mások pedig ennek az ellenkezőjét), így mérget nem érdemes venni arra, tényleg ez a helyzet, de az biztos, hogy egyre több forrás állítja, az ellenállóké a város.
A Twitteren cáfolta Oprah Winfrey, hogy a közeljövőben az egyiptomi fővárosban vezetne műsort. Egyiptom új turisztikai minisztere előzőleg az al-Ahram című lapnak nyilatkozva mondta, hogy az amerikai műsorvezetőnő a Tahrír téren tartja beszélgetős műsorának egyik felvételét.
Hivatalos levelet küldött az ENSZ BT-nek Líbia, melyban azt írják, a tüntetők elleni erő alkalmazása minimális volt. A líbiai kormány megdöbbenéssel fogadta azt, hogy a BT egy hete korlátozásokat vezetett be az ország ellen, áll a levélben. Tripoli követeli, az ENSZ BT függessze fel a Kadhafi és a hozzá közeli személyek elleni büntető intézkedéseket, amíg fény nem derül az igazságra.
Egy hónap elzárásra ítélték Azerbajdzsánban Baktijar Hadzsijev internetes aktivistát, aki az arab országokéhoz hasonló tüntetést próbált szervezni a Facebookon. Hadzsijevet korábban már beidézte a rendőrség a közösségi portálon közzétett posztjai miatt. "Az arab világ megmutatta, hogy ha az emberek akarják a szabadságot, ki tudják vívni", írta az azeri aktivista Facebook-oldalán.
Azerbajdzsánban már lecsuktak egy ellenzéki fiatalt hasonló okból, igaz, Dzsabbar Szavanlit marihuána birtoklásával is meggyanúsították.
Az arab forradalmak hatása egyre erősebben érezhető Közép-Ázsiában is. Az azeri kormány például azzal próbált elébe menni a közfelháborodásnak, hogy nagyszabású korrupcióellenes kampányt indított. (Index)
Egyiptomban újra feszült volt a hangulat, miután Alexandriában a tüntetők megtámadták az Állambiztonsági Szolgálat épületét. Ez a szervezet volt a felelős a legtöbb kínzásért Mubarak alatt, és hivatalosan még mindig működik. A mintegy ezer tüntető autókat is felgyújtott, végül a hadsereg oszlatta fel a demonstrációt.
„Vannak kritikus pillanatok, amikor az Egyesült Államok nem maradhat passzív. Boszniától Ruandáig sok példa bizonyítja, hogy a nemzetközi közösség túl lassan reagál az ilyen helyzetekben, és ez nagyon sok ember életébe kerül" - áll John McCain és Joe Lieberman amerikai szenátorok közös nyilatkozatában.
Egyiptomban mindenkinek személyes ügye lett az ellenállás, és bármi jön, az jobb lesz, mint Mubarak alatt volt. A Tahrir téri Rania Salah Seddik története egy banális ok miatt nem zárult katarzissal.
A mai az ellentmondásos hírek napja, nagyon nehéz átlátni, valójában mi is történik Líbiában. Ennek legújabb példája a korábbi jelentések szerint 17 halálos áldozattal járó robbanás Bengzáiban, melyről kiderül, valójában baleset okozta. Egy helyi orvos a BBC-nek megerősítette, hogy történt robbanás és azt is, hogy baleset volt, de azt nem tudta megmondani, hányan haltak meg.
A líbiai állami tévé zászlókat lengető, éneklő, Kadhafi-párti tömegről mutat képeket. A Guardian Kadhafi-beszédekre való várakozásokban tapasztalt riportere szerint ez általában annak a jele, hogy Kadhafi hamarosan megjelenik a tévében.
Líbia nem olyan, mint Egyiptom. Ott senki sem támogatta Mubarakot. Nálunk éppen az ellenkezője igaz, mondta Szaif Kadhafi az al-Dzsazírának. Talán mert mindenki fél az apjától, kérdezett vissza a riporter. „Ugyan már" - válaszolta Kadhafi fia.
A Reutersnek nyilatkozó ellenállók szerint Rasz Lanuf várost, ahol ma összecsapások voltak, elfoglalták a Kadhafi-ellenes erők.