A Reuters tudósítója elérte a Rasz Lanuf-i frontot. Jelentése szerint a város sok helyütt lángol, víjognak a szirénák. Egyre több felkelő érkezik nehézfegyverzettel, már egy légvédelmi gépágyút is felállítottak.
Az al-Jazeera helyi lakosokra hivatkozó jelentése szerint Kadhafi hadserege rohammal próbálja bevenni az ország harmadik legnagyobb városát, Miszratát, még azelőtt, hogy a nemzetközi erők légiereje megindítaná támadását. Erre utal legalábbis, hogy minden eddiginél koncentráltabb támadást indítottak 25 tankkal. Miszrata több száz kilométerre van a felkelők ellenőrizte keleti országrésztől, hetek óta ellenáll a rezsim ostromának.
Bár Szaif al-Iszlám még a repülési tilalom elrendelése után is magabiztosságot igyekszik sugározni, valójában a rezsim kilátásai még akkor sem lennének rózsásak, ha a nemzetközi közösség mégsem avatkozna be, és sikerülne visszafoglalni a keleti országrészt. Shashank Joshi, a Royal United Services Institut, a brit kémközösség stratégiai elemző intézetének elemzője szerint ez esetben ugyanis hosszú gerillaháborúval kellett volna szembenézniük Kadhafiéknak az ország keleti felében, ahol nincsenek szövetségeseik, és ahol legfeljebb az ország más részéről odavezényelt sorkatonákkal tudták volna fenntartani a rendet. Béke helyett valószínűleg szabotázsakciók, városi hadviselés, polgárháború lett volna Líbia jövője. (BBC)
Az al-Arabíja arab hírtelevízó jelentése szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatára reagálva Szaif al-Iszlám, Kadhafi utódjelölt fia kijelentette, hogy Líbia nem fél. Szaif két napja még azt jósolta, hogy mostanra elfoglalják Bengázit és leverik a felkelést. (Al-Jazeera)
Helyszíni beszámolók szerint az egész városban lövések zaja hallatszott: az emberek a levegőbe lövöldöztek örömükben. A kocsik sofőrjei dudáltak, miközben több száz fiatal gyűlt össze az Átmeneti Nemzeti Tanács (a felkelők által létrehozott vezető testület) székháza előtt. "Ez életem legszebb napja" - mondta egy résztvevő. Így ünnepelték Bengáziban, a líbiai felkelők "fővárosában" a lakosok az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki határozatát az észak-afrikai ország feletti légtértilalmi övezet létrehozásáról, illetve arról, hogy "minden szükséges eszközt" be lehet vetni a civil lakosság védelmére: ez utóbbi ugyanis valószínűleg a líbiai haderő elleni katonai csapásokat is lehetővé teszi majd. (MTI)
Bár a szükséges határozat megszületett, és este még arról volt szó, a francia légitámadás órákon belül elindulhat, úgy tűnik, ez mégsem ma éjszaka történik meg.
Kadhafi megfenyegette a Földközi-tenger térségét, Bengáziban ünnepelték a döntést az utcán, és több városban újraéledt az ellenállás, más azonban egyelőre nem történt a döntés óta.
Kitartó olvasóinknak jó éjszakát kívánunk, reggel folytatjuk!
Az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Jordánia és Szaúd-Arábia is részt vesznek a Kadhafi-ellenes nemzetközi összefogásban, tudta meg EU-s forrásoktól Colum Lynch, a Foreign Policy szakírója. Utóbbi ország azért különösen érdekes, mert egy másik lázongó arab országban, Bahreinben éppen, hogy katonákat küldtek a vezetés segítségére, a tüntetések leverésére.
annak ezt a streamet ajánljuk
A fővárosban az utóbbi hetekben a félelem volt az úr, most viszont, a Sabab ifjúsági mozgalom twittere szerint, az éjszaka közepén is tüntetnek Kadhafi ellen.
Az ellenzék által egyszer már átvett, aztán Kadhafi erői által visszafoglalt Zavíja városban az ENSZ-határozat hírének hatására újra utcai demonstrációk kezdődtek, írja a Libyafeb17.com ellenzéki honlap.
Teszi fel a kérdést az Independent kommentárírója. A cikk szerint egyelőre nem világos, a keleti országrész megsegítése a cél, vagy vonatkozik ez azokra a nyugati városokra, például Miszrátára, ahol még zajlik harc, esetleg Kadhafi teljes bukása. Ahhoz pedig, hogy sikeres legyen egy ilyen akció, világos célok kellenek.
A légtérzár önmagában nem akadályozta volna meg például, hogy 1991-ben Szaddám Huszein brutálisan leverje a kurd lázadást, írja Patrick Cockburn. Megjegyzi azt is, furcsa érv Hillary Clinton részéről, hogy éppen az Arab Liga felszólítása győzte meg a katonai akció szükségességéről - hiszen ennek számos tagja, még ha nem is szeretik Kadhafit, hasonlóan elnyomó rendszerű ország.
Egy hivatalos líbiai állami közlemény azzal fenyeget, hogy az ország elleni támadás esetén a Földközi-tenger teljes légi- és hajóforgalma veszélybe kerül. A közlemény külön hangsúlyozza, hogy a térség hosszú távon veszélynek lehet kitéve. Ez Kadhafi eddigi legdurvább konkrét fenyegetése a külvilág felé.
Mivel a helyzet kritikus, azt várom, hogy azonnal cselekedjenek a határozat alapján, mondta Ban Kimun, az ENSZ főtitkára. A főtitkár együttműködik a tagállamokkal és regionális szervezetekkel, hogy minél hatékonyabb és gyorsabb közös választ tudjanak adni a helyzetre.
A segélyszervezetek a líbiai-egyiptomi határon óriási menekültáradatra készülnek, ha Kadhafinak sikerül bevennie Bengázit. Andrea Oess, a Swiss Humanitarian Aid munkatársa szerint 40-100 ezer ember is érkezhet, erre pedig nincsenek felkészülve. (al-Dzsazíra)
Németország állítása szerint azért tartózkodott az ENSZ-határozatról szóló szavazáson, mert jelentős veszélyeket és kockázatokat lát a katonai akcióban. Peter Wittig, Németország ENSZ-nagykövete szerint amennyiben a javasolt lépések nem válnak be, akkor fennáll a veszélye egy elhúzódó katonai konfliktusnak, amely az egész régiót érintheti. (al-Dzsazíra)
Kanada hat CF-18-as vadászgéppel járul hozzá a Líbia feletti légtérzár kialakításához, mondták el kormányzati források a CTV News-nak.
Egy brit képviselő megerősítette az AP-nek, hogy a brit légierő gépei készen állnak a légicsapásokra, és akár már csütörtök éjszaka bevethetők. A védelmi minisztérium ezt ugyanakkor nem erősítette meg.
Az ENSZ-határizatról eddig semmit. (al-Dzsazíra)
A döntés bejelentése óta eksztatikus a hangulat Bengázi utcáin. Az al-Dzsazíra élő helyszíni adása szerint az emberek zászlókat lengetnek, egymás nyakába ugranak és a levegőbe lőnek. Több százezren lehetnek az utcán.
Az első ország, amely nyíltan fegyverszállításokkal támogatja a líbiai ellenzéket, ez Egyiptom - írja a Wall Street Journal. Egyiptom főleg kézifegyvereket szállít a lázadóknak a közös határon keresztül, Washington tudtával.
„Az ellenzéki csapatok kitartanak és nem rettennek vissza Kadhafi támadásaitól" - idézi a Reuters Bengáziból az ellenzéki Líbiai Nemzeti Tanácsot.
Khalid Kaim külügyminiszter-helyettes Tripoliban újságírók előtt megköszönte minden országnak, amelyek tartózkodtak a szavazásnál, különösen Németországnak.
Ezek után arról beszélt, a külföldi erőknek nagyon óvatosak kell lenniük minden beavatkozásnál. Valójában nekik is a civil lakosság megóvása a legfontosabb, és valójában csak ellátmányt és gyógyszereket akarnak juttatni a lázadó területekre.
A nyolc oldalas határozat legfontosabb pontja a négyes pont, mely arról szól, hogy a civil lakosságot minden eszközzel meg kell védeni. Ez azt jelenti, hogy akár többről is lehet szó, mint légtérzárról, így például légicsapásokról, nem feltétlenül csak a légvédelem ellen, illetve mindenféle katonai eszközről, kivéve gyalogos csapatok partraszállását. (Guardian)
Olaszország bejelentette, megnyitja a szicíliai légi és tengeri bázisait, melyek a nemzetközi erők bázisai lehetnek. Az olasz kormány kifejezetten jóban van a líbiai vezetéssel, de a NATO-kötelezettségek nem sok választást hagynak nekik. (Guardian)
„A Biztonsági Tanácsnak nincs joga beavatkozni a belügyeinkbe. Ez őrület és arrogancia. Ha a világ megőrül, mi is meg fogunk őrülni. Válaszolni fogunk. Pokollá tesszük az életüket, mert ők is pokollá teszik a miénket" - mondta egy esti interjúban Kadhafi, melyet a portugál RTP csatornának adott.
Az ENSZ döntésének hírére Tripoliban is utcára vonulhattak az emberek, állítja több forrásra hivatkozva a Sabab ifjúsági mozgalom.
A döntés bejelentése óta folyamatosan ünnepelnek az utcán Bengáziban, tűzijáték is van
Az AP-nek nyilatkozó amerikai források szerint vasárnaptól vagy hétfőtől élhet a légtérzár. Ehhez többek között vadászgépeket és harci helikoptereket is felhasználnak majd,
Egyelőre nem tudni, az ENSZ döntése után pontosan mikor indulhat a katonai akció a líbiai kormányerők ellen. A franciák állítólag már néhány órával a döntés után, még éjszaka támadnának, a BBC forrásai szerint ugyanakkor Nagy-Britannia legkorábban pénteken tartja elképzelhetőnek az akciót.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön New Yorkban megszavazta a Líbia feletti légzár megteremtéséről és minden, a támadás által fenyegetett civil lakosság védelmében szükséges intézkedés meghozataláról szóló határozatot. A 15 tagú BT két állandó tagja, Oroszország és Kína, valamint India, Brazília és Németország tartózkodott a szavazásnál. További részletek itt olvashatóak.
A franciák az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata után akár néhány órával támadást indítana. A BBC értesülései szerint a brit légierő is kész egy bevetésre. A BBC úgy tudja a közös brit-francia katonai akciót szövetséges arab államok logisztikai támogatásával valósítanák meg. ot fogad el.
Francois Fillon francia miniszterelnök, a France 2 közszolgálati televíziónak nyilatkozta, hogy Franciaország katonai akciót indítan,, ha erre felhatalmazást ad az ENSZ BT.
A testület közép-európai idő szerint este 11 óra körül szavaz a líbiai katonai légtérzár létrehozásáról szóló javaslatról, amely a civil lakosság megvédésére felhatalmazást adna a líbiai tankok és nehéztüzérség bombázására is
A Shabab Lybia szervezet mások által meg nem erősített jelentése szerint a kaddhafista erők hevesen bombázzák Zintant. A város a harcok középpontjától távol, körülbelül 800 kilométerre nyugatra helyezkedik el Bengázitól.