Algériában még tüntetni sem engednek

Immár negyedik alkalommal bukott meg az algériai ellenzéki mozgalom, a CNCD (Nemzeti Irányítás a változásért és a demokráciáért) tüntetése. A mozgalom legutóbb március ötödikén hívta tüntetni a rendszerrel egyet nem értőket, de a kísérlet ismét elbukott.

A tüntetéseket az előző három alkalommal is Algírba és a nyugati országrész fővárosának tartott Oranba szervezték, a szervezők pedig minden ügyességüket latba vetették, hogy kicselezzék a rendőrséget és eltereljék annak figyelmét a készülő megmozdulásokról.

Ám a taktikázásnak semmi eredménye sem lett, mivel február 12-e, 19-e, és 26-a után ez utóbbi felvonulást sem tudták megtartani, időközben pedig még a mozgalom is két szárnyra szakadt.

Szabadság helyett béremelést akarnak

A kormánynak azonban nem csak velük, hanem a szolgáltató szektorban dolgozók folyamatos sztrájkjaival is meg kell küzdenie. Az elmúlt hetekben tüntettek már az orvosok, a bírósági írnokok, a csendőrség és az egyetemisták is. A kormány egyesek szerint gyáva ahhoz, hogy eleget tegyen követeléseiknek, mások szerint viszont inkább az a célja, hogy a különböző mozgalmak ne olvadjanak össze, és ne egyesüljenek egyetlen nagy csoportban.

Ezért még engedményekre is hajlandó, ilyen volt például a 19 éve tartó szükségállapot feloldása, vagy a rendőrségnek ígért 50 százalékos fizetésemelés három évre visszamenőleg is, vagy az hangzatos ígéret, miszerint megvizsgálják az állampolgárok benyújtott panaszait.

„A rendszer egyik specialitása a praktikák bevetése. Mikor fenyegetve érzik magukat, bedobják a változás szlogenjét, és így időt nyernek, egészen a következő riadóig.” – mondta a francia Libération-nak adott interjújában az algériai Hakim.

A társadalom ennek ellenére robbanásra kész, ám az arab világban körülöttük zajló forradalmak ellenére úgy tűnik, a hatalomnak egyelőre sikerül elkerülni, hogy ugyanebbe a helyzetbe kerüljenek. Ebben nagy szerepe lehet annak is, hogy a rendőrség minden szerveződésnél hatalmas létszámban van jelen, legutóbb 30 ezer rendőr kísért egy körülbelül ezer fős tömeget.

A rendőröknek egyébként parancsba van adva: lehetőleg senkit ne öljenek meg a tüntetések során. Eddig alig egy-két tucat halálos áldozatról tudni, hatalmas viszont a letartóztatási hullám, az utcai tüntetések pedig továbbra is tilosak.

Vulkánon ücsörög Algéria

Ha Algériában fokozódna a politikai feszültség, az a világgazdaságra is kedvezőtlen hatással lehetne, mivel az ország az egyik legfontosabb olaj- és gázexportőr. Elemzők szerint azonban valószínűtlen, hogy itt egyiptomi vagy tunéziai stílusú forradalom törne ki, mivel a kormány az olajból befolyó bevételékkel lecsillapíthatja a lakosságot.

„Csak legalább egyetlen alkalommal látnánk, hogy mire megy el az olajért kapott pénz” – ironizálnak az algériaiak. A 34 és fél milliós országban ugyanis 23 százalékos a nagyon szegények aránya, az átlagéletkor pedig nem több, mint 27 év.

Az élelmiszerárak hirtelen, és a lakosság szemében megmagyarázhatatlan emelkedése, vagy a mozgóárusítás betiltása olaj lehet a tűzre.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Algériában nem igazán szabadság, hanem inkább elégedetlenségi mozgalmakról van szó. „Ezek a villongások nem mások, mint az elmúlt évek visszafojtott indulatai a csatornázás és a gáz bevezetésének elmaradása, a lakások igazságtalan elosztása, vagy a rossz utak miatti halálos balesetek miatt. A felháborodott tömegek pedig az utcára vonulnak, hiszen ez az egyetlen fegyverük, hogy kifejezzék elégedetlenségüket - mondja Hakim.

Akárcsak egy hálót szövő pók

Az 1990-es években lezajló, 10 éves polgárháborúban 150-200 ezren haltak meg és 10 ezer embert nyilvánítottak eltűntnek. A lakosságnak elege lett az örökös erőszakból. A hadsereg által támogatott Bouteflika irányításával végül sikerült konszolidálni az országot. Kezdeti nagy népszerűségét azonban kikezdte, hogy a nagy szegénységen nem tudott segíteni.

Bouteflika 73 éves korára semmit sem változott: ugyanaz a bajusz, ugyanaz a hosszú, kopaszságát elleplező haj, mint annakidején, háromrészes öltönye hegyes gallérú ingével pedig még mindig a hetvenes évek levegőjét árasztja. Akik ismerik, azok hirtelen haragú, narcisztikus emberként festik le, kinek mániája a nacionalista retorika, és úgy szövi hálóját, akár egy pók.

Mivel Bouteflika túl jól ismeri a rendszert, családját leszámítva senkiben nem bízik meg. Két testvére közül az egyik már elhunyt, a másik azonban még mindig tanácsosként dolgozik neki. „A hadsereg pedig hagyja mindezt, azzal a feltétellel, hogy nem nyúlnak hozzá az energiahordozókhoz – foglalta össze egy magasrangú tisztviselő.

A hatalmon lévő elnök az iszlám egyházon kívül minden más rendszert és tömörülést megszüntetett az elmúlt évtizedekben. Felette azonban senki nem gyakorolhat ellenőrzést. „Itt soha senkinek nem jutott eszébe, hogy azt kiabálja: Váltsuk le Bouteflikát!, mert itt az elnök elmozdíthatatlan.”

A hadseregnél van a valódi hatalom

Ma a társadalom az internetnek és a tévének köszönhetően sokkal nyitottabb ugyan, de a 19 évig tartó szükségállapot egyszerűen megtörte az emberek lendületét, és elnémította a kevés, elégedetlenkedő hangot is. A társadalom megosztott, és a hatalom is azon van, hogy egymás ellen fordítsa az embereket.

Az állam csak a működés illúzióját mutatja, véli egy diplomata. Egymás után hívják össze a gazdasági fórumokat, majd újabb és újabb mecseteket építenek, amik a helyi hatalmasságok pénztárcáját gyarapítják. Hatalmas infrastrukturális fejlesztésekbe kezdenek bele, melyet aztán külföldi cégek végeznek el aranyáron, miközben a munkanélküli ráta 30-35 százalék körül jár.

A hihetetlenül gazdag ország ugyanis képtelen racionálisan elosztani a pénzét a jóléti kiadásokra. Bár 150 milliárd dollárnyi devizatartalékot hamoztak fel, mégis egész falvak halnak éhen, miközben sokan életüket kockáztatva próbálnak árszökni illegális bevándorlóként Európába.

Itt minden hamis: hamis az elnök, hamis a szabad sajtó, hamisak a képviselők, csak a hadsereg igaz.” – magyarázza egy disszidens katona.

A hadseregben viszont az okoz elégedetlenséget, hogy még mindig a már évtizedek óta hatalmon lévő nagy öregek irányítanak, és nem hagyják, hogy a fiatalabbak is hatalomhoz jussanak. Mindez együtt olyan koktélt alkot, mely robbanásra kész ugyan, de senki sem tudja megmondani, mikor és hogyan fog robbanni.