A kandahári kormánytanács egyik tagja, Agha Lalai szerint bin Laden halálával könnyebb lehet megegyezni a tálibokkal. Szerinte a tálibok szabadon dönthetnek, ők is afgánok, ezért nem harcolhatnak velük örökké. Ugyanakkor elemzők szerint a tálibok és az al-Kaida meglehetősen laza kapcsolata miatt igazán jelentős hatása nem lesz Oszama halálának Afganisztánban. (AP)
A pakisztáni külügyminisztérium közleményben reagált az Oszama bin Laden elleni akcióra, eszerint a műveletet az amerikai erők hajtották végre, mivel már korábban kinyilvánították, hogy Oszama bin Ladent semlegesítik az amerikai erők, bárhol találják is meg a világon. Egy amerikai tisztviselő korábban azzal indokolta a pakisztáni szuverenitás megsérétést, hogy törvényes és erkölcsi kötelességüknek érezték, hogy cselekedjenek. Biztonsági okokból azonban a pakisztáni hatóságokat sem értesítették előre az akcióról. (BBC)
"Ez nemcsak szimbolikus eredmény, komolyan visszaveti az al-Kaidát. Mutatja, hogy az Egyesült Államok erős, az al-Kaida pedig gyenge" - mondta Richard Kemp ezredes, az Afganisztánban szolgáló brit erők volt parancsnoka. Szerinte ez a terror elleni háború harmadik nagy eredménye, az első a tálibok megbuktatása volt Afganisztánban, a második Szaddám Huszein legyőzése Irakban, most pedig Oszama bin Laden halála. (BBC)
Újabb részletek derültek ki az épületről, amelyben bin Ladent megölték. Két biztonsági kapu vezetett az épületbe, és feltűnő volt, hogy a lakói elégették a szemetüket, soha nem tették ki a kukásoknak. Csak kevés, és kis ablak van az épületen, amely nagyjából egymillió dollárt érhet. Egy amerikai tisztviselő szerint olyan hírszerzési jelentéseket kaptak, amelyek alapján a bin Ladenével megegyező méretű család lakott az épületben, ez is felkeltette a gyanújukat. (BBC)
A magyar külügyminisztérium egyelőre nem szigorítja sem a külföldre utazóknak szóló általános, sem az egyes országokra kiadott konkrét figyelmeztetését – közölte Pataki Eszter szóvivő. (FH)
Az al-Kaida vagy más terrorszervezet részéről egyelőre nem reagáltak Bin Laden halálának hírére. Éppen egy hete, április 25-én szivárgott ki a Wikileaksen [1] az al-Kaida egyik meg nem nevezett vezetőjének guantánamói vallomása. Ebben azt állította, hogy elrejtettek egy atombombát Európában, és a szerkezetet akkor robbantanák fel, ha Oszama bin Ladent elfogják vagy megölik.
Rövid távon az Obama-kormányzat felkészül majd az esetleges bosszúra, azonban a kérdés inkább az, hogy hosszabb távon mi lesz az al-Kaidával, mondta Roger Hardy Közel-Kelet-szakértő a BBC-nek. Szerinte több szakértő is úgy vélte, hogy az arab világban kitört felkelések is eljelentékteleníthetik a szervezetet.
Az al-Kaida nem egy hadsereg, aminek vezére van, az al-Kaida egy brand, melynek szerepe csupán annyi, hogy globális nyilvánossághoz juttatja a szélsőséges iszlám terrorizmust. Működése nem hierarchizált, öntevékeny sejtjeit globális hálózatok finanszírozzák, függetlenül a központtól. Bin Laden nem főnök volt, hanem szellemi vezér, az pedig halála után is lehet. Nem ez volt a végső csapás a nemzetközi terrorizmusra.
Hamid Karzai afgán elnök felszólította a tálibokat, hogy vessenek véget az erőszaknak Oszama bin Laden halála után. "A táliboknak meg kell tanulniuk a leckét, tartózkodniuk kell a harctól" - mondta tévébeszédében. (BBC)
Pakisztáni tévéadók szerint két súlyosan sérült nőt is kihoztak az épületből, ahol Bin Ladent megölték. Egyikük állítólag később belehalt sérüléseibe a kórházban. (BBC)
Állítólag a tengerbe temették el Oszama bin Ladent, a testét iszlám hagyományok szerint készítették fel, jelentette egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselőre hivatkozva a CNN és az AP is. Más források egyelőre nem erősítették meg a hírt, korábban többen úgy tudták, újságíróknak is megmutatják a bagrami katonai bázison a holttestet.
Ha valóban a tengerbe került bin Laden holtteste, az felidézi Adolf Eichmann, a náci haláltáborok és a magyarországi zsidók deportálása egyik fő szervezőjének sorsát. Az 1960-ig Argentínában bujkáló náci tisztet az izraeli titkosszolgálat fogta el, majd Jeruzsálemben halálra ítélték és felakasztották. Hogy írmagja se maradjon, hamvait a Földközi tengerbe szórták.
Kabuli tisztviselők úgy vélik, hogy az erőszak Bin Laden halála ellenére is folytatódni fog Afganisztánban. A tálibok már nem állnak olyan közel az al-Kaidához, sok szempontból szakítottak egymással, írja Paul Wood, a BBC tudósítója.
Zabiullah Mudzsahid, az afganisztáni tálibok szóvivője azt mondta, hogy egyelőre nem nyilatkoznak Bin Laden megölésének ügyében. Korábban az afganisztáni tálibok is megerősítették Oszama bin Laden halálhírét. (BBC)
Barack Obama a vasárnap esti bejelentés előtt telefonon beszélt George W. Bush és Bill Clinton korábbi elnökökkel is, hogy tájékoztassa őket a történtekről és megossza velük leendő beszédének tartalmát, jelentette be a Fehér Ház. A közlemény szerint Oszama bin Laden keresése kétpárt (demokrata és republikánus) feladat volt 2001. szeptember 11. után. (BBC)
Bin Laden halála súlyos csapás a szélsőségeseknek, de az al-Kaida ma már túlságosan is lazán kötődő, alaktalan szervezet, nincs meg az a központi hiearchia, mint néhány éve, véli Ahmed Rashid a BBC-n. Szerinte az egy ember-egy bomba filozófiát követik, nem a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz hasonló nagy akciókkal hívják fel magukra a figyelmet, egy bomba a Times Square-en, egy öngyilkos merénylő a New York-i metróban azonban ugyanúgy jelzi létezésüket.
Oszama bin Laden megölése is bizonyítja, hogy nem Afganisztán, hanem Pakisztán az al-Kaida és más terrorcsoportok rejtekhelye, mondta Abdullah Abdullah, az egyik afganisztáni ellenzéki párt vezetője. (CNN)
Egy amerikai tisztviselő szerint a hírszerzés már évek óta figyelte Bin Laden egyik futárát. Négy éve ismerték meg személyazonosságát, két éve behatárolták a területet, ahol tartózkodott, 2010. augusztusában pedig felfedezték, hogy Abbottabadban lakik. Ez jelentette a mostani akció tervezésének kezdetét. (BBC)
A Fehér Ház honlapján közzétették Barack Obama rendkívüli bejelentésének teljes szövegét.
Amerikai tisztviselőket meglepte az épület összetett felépítése. A falak 4-6 méter vastagak, az alapterülete pedig nyolcszor nagyobb, mint a környező házaké. Az épületbe nem vezetett telefonvonal, sem pedig internetkábel.
Gerald Ford amerikai elnök 1974-ben, a CIA-t megrázó Watergate-botrány idején elnöki rendeletben tiltotta be a célzott gyilkosságokat. Bill Clinton a tiltás hatására nem gyilkoltatta meg a terroristavezért, amikor alkalma lett volna rá. 2001. szeptember 11. azonban mindent megváltoztatott, azóta az amerikai titkosszolgálat célzott gyilkosságok sorát hajtotta végre. Ezeket általában robotrepülőkkel hajtották végre. Most viszont kommandósok öltek, azaz akár el is foghatták és bíróság elé is állíthatták volna a terroristavezért. Lesz még ebből sírás-rívás.
A Reuters összeállítást közölt dzsihádista internetes fórumokból, ahol alig akarják elhinni Oszama bin Laden halálhírét, és Obamát átkozzák. "Oszamát talán megölhették, de a dzsihádra szólító üzenete soha nem hal meg" - írják.
A BBC egyik pakisztáni tudósítója szerint az épület, ahol Bin Ladent megölték, alig egy kilométerre van egy pakisztáni katonai akadémiától. Elemzők már azt is furcsállják, hogyan bujkálhatott Bin Laden a pakisztáni fővárostól alig 100 kilométerre lévő Abbottabad közelében. Korábban az amerikai hírszerzés úgy tudta, hogy az al-Kaida-vezér a pakisztáni-afganisztáni közös határvidéken rejtőzött el.
Pakisztáni források szerint az akcióban megölt öt áldozaton kívül négy embert őrizetbe vettek. (BBC)
"Bin Laden halálának sokkal nagyobb jelentősége lett volna 2004-2006 között, most már túl késő. Manapság minden utcasarkon van egy Bin Laden" - mondta egy magas rangú afgán terrorellhárító a BBC-nek Kabulban. A New York Times publicistája, Nicholas Kristof szintén arról ír, hogy bár Bin Laden halála jót tesz az Egyesült Államok megítélésének, befolyásának, az al-Kaidának ezzel nincs vége. Szerinte Bin Laden halála 2002-ben és 2003-ban többet számított volna.
Pakisztáni katonák vizsgálják át az épületet, ahol Bin Ladent megölték, és annak a helikopternek a maradványait is, amely több forrás szerint is lezuhant. A Dunya pakisztáni hírügynökség pakisztáni helikopterről ír, egy névtelen amerikai tisztviselő viszont egy technikai hiba miatt lezuhant amerikai helikopterről beszélt korábban. (BBC)
A magyar külügyminiszter sikernek nevezte bin Laden megölését, de egyúttal arra figyelmeztetett, hogy ez nem jelenti a terrorizmus elleni háború végét. Meg kell erősíteni a biztonsági intézkedéseket, hosszabb távon pedig kérdés, hogyan reagál az iszlám világ – mondta Martonyi János. Ma a minisztériumban, majd kormányszinten is áttekintik a kialakult helyzetet. (MR1-Kossuth Rádió)
Az al-Dzsazíra kabuli tudósítója szerint Oszama bin Laden holttestét a bagrami bázisra szállították, állítólag hamarosan újságírókat is odaengednek.
Az Egyesült Államok egyelőre nem emelte meg a terrorfenyegetettség szintjét Oszama bin Laden halála után, mondták nemzetbiztonsági tisztviselők a CNN-nek.
A pakisztáni Geo TV-n bemutattak egy felvételt, amelyen állítólag az abbottabadi épület látható, ahol Bin Ladent megölték. A ház még mindig lángol.