Újabb részletek derültek ki az épületről, amelyben bin Ladent megölték. Két biztonsági kapu vezetett az épületbe, és feltűnő volt, hogy a lakói elégették a szemetüket, soha nem tették ki a kukásoknak. Csak kevés, és kis ablak van az épületen, amely nagyjából egymillió dollárt érhet. Egy amerikai tisztviselő szerint olyan hírszerzési jelentéseket kaptak, amelyek alapján a bin Ladenével megegyező méretű család lakott az épületben, ez is felkeltette a gyanújukat. (BBC)
Oszama bin Ladent fejbelőtték az amerikai akcióban, mondta a műveletet ismerő kongresszusi forrás a CNN-nek.
A pakisztáni hírszerzés azt állítja, hogy az akcióban egy észak-pakisztáni légibázisról felszálló négy helikopterrel támadták meg Bin Laden rejtekhelyét. Egy amerikai kormánytisztviselő szerint ez egy háromemeletes, nagy alapterületű épület volt, amely elütött a környező házaktól.
A pakisztáni forrás szerint lezuhant egy helikopter az akcióban, szerinte a földről lőhették le. Az amerikai kormánytisztviselő ugyanakkor azt állította, hogy technikai hiba miatt zuhant le a gép, amely megsemmisült. Barack Obama amerikai elnök bejelentésében azt mondta, nem voltak amerikai áldozatai az akciónak. (CNN)
Az Egyesült Államok biztonsági okokból egy országgal - köztük a pakisztáni titkos szolgálatokkal - sem osztották meg a hírszerzési információkat az Oszama bin Laden elleni támadásról. Előre csak néhány ember tudott az akcióról az amerikai kormányzaton belül, mondta egy kormányzati tisztviselő.
Több százan gyűltek össze a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokban összedőlt World Trade Centerhez New Yorkban, sokan zászlókat lengetnek és az Egyesült Államokat éltetik. (CNN)
Egy amerikai kormánytisztviselőtől úgy tudja, hogy az akcióban Oszama bin Laden mellett egyik fia, két másik férfi és egy nő is életét vesztette, őt élő pajzsként használták a célpontok. (AFP)
A CNN úgy tudja, hogy fokozott védelem alá vették az Egyesült Államok külföldi diplomáciai képviseleteit. Az Egyesült Államok figyelmeztette a külföldön élő amerikai állampolgárokat, hogy megnőtt az esélye az Amerika-ellenes erőszaknak, egyben utazási figyelmeztetést is kiadtak a külföldre készülőknek.
Éppen egy hete szivárgott ki a Wikileaksen, hog az al-Kaida terrorhálózat egyik vezetője Európában elrejtett atombombáról vallott, amely állítólag akkor robbanna, ha Oszama bin Ladent megölik.
A Fehér Ház előtt több száz fős tömeg lengetett amerikai zászlókat a bejelentés után, de Washington mellett New Yorkban, Philadelphiában és más nagyvárosokban is utcára vonultak ünneplő emberek. George W. Bush, aki az al-Kaida 2001. szeptember 11-i terrortámadásakor az Egyesült Államok elnöke volt monumentális eseményként értékelte a történteket.
Egy kis létszámú kommandós alakulat hajtotta végre az akciót a Pakisztán északkeleti részén lévő Abbottabad közelében, rövid tűzharc után ölték meg, az ABC News úgy tudja, hogy a testét az USA-ba szállították. A CNN információja szerint az akció 40 percig tartott, a csapat korábban többször is elpróbálta az egész műveletet.
A New York Times szerint a bejelentést helyi idő szerint este 22:30-ra tervezte Obama, de mint minden, ez is kiszivárgott. Először 21:45-kor twittelte Dan Pfeiffer, a Fehér Ház sajtófőnöke, hogy az elnök bejelentésre készül fél 11-kor. Rutinos washingtoni riporterek azonnal tudták, Oszamáról van szó. Obama egy órával elcsúsztatta a bejelentést, a beszédet saját maga írta.
Az Egyesült Államok megölte Oszama bin Ladent Pakisztán közelében, jelentette be Barack Obama amerikai elnök, és a pakisztáni hírszerzés is megerősítette az információt. Obama az előző héten adott parancsot az al-Kaida-vezér megölésére. Fokozott védelem alá vették az Egyesült Államok külföldi diplomáciai képviseleteit.