Oszama: Élve vagy halva?

Egyelőre nem tudható, hogy lett volna-e esély Oszama bin Laden elfogására, vagy a hivatalos beszámolóban szereplő leírás megfelel a valóságnak. Az viszont biztos, hogy Washingtonnak jogi és politikai szempontból az elfogására érkező kommandósok által tűzharcban lelőtt terroristavezér története okozza a legkevesebb problémát.

Oszama esetében egy évekig húzódó macerás per, bármennyire is szinte biztos, hogy halálos ítélettel zárul, nem biztos hogy kielégítette volna az amerikaiak bosszúszomját. Ami a hivatalos beszámolók szerint történt, az hosszabb távon a legemészthetőbb az amerikai közvélemény számára.

Ha sikerül elfogni, bin Laden sorsáról valószínűleg a New York-i déli szövetségi bíróság döntött volna. Ezen a bíróságon ugyanis 1998 óta vár rá egy az USA elleni összeesküvés és terrorcselekmények szervezése miatt készített vádirat. A helyszín a 2001-ben megsemmisített ikertornyok helyét jelző Ground Zero fizikai közelsége miatt az erre fogékony amerikai közvélemény szimbolikus igazságtételi igényeit is kielégítette volna.

A per kimeneteléhez sok kétség nem férhetett volna: Oszama több alkalommal is vállalta a tevőleges felelősségét a 9/11-es terrorcselekmények szervezéséért, és ezekről a beismerésekről videofelvételek készültek. Korábbi perekben emellett sikerült vádalkut kötni fontos al-kaidás vádlottakkal, hogy bin Laden ellen valljanak. Ilyen Ali Mohammed, aki Oszama közvetlen érintettségéről vallott az USA kenyai és tanzániai követségei elleni 1998-as támadásokban.

Oszama esetében egy, az USA-ban megrendezett per során nem merült volna fel a Guantánamón fogva tartott és évek óta a perükre váró vádlottak paradoxonja. Ellenük ugyanis az őrizetbe vételükkel és a vallomásaik kicsikarásával kapcsolatos eljárási "hibák" miatt egyetlen jogállam bírósága sem ítélne már, és ezt a fogvatartóik is pontosan tudják.

Engedve a kongresszusi nyomásnak, épp emiatt döntött márciusban korábbi ígéretei ellenére Barack Obama úgy, hogy felújítja a – bizonyítékok beszerzését illetően jóval kevésbé finnyás – katonai törvényszékeket és egyes őrizetesek határozatlan ideig tartó fogva tartását.

Épp ez lett volna azonban a New York-i Oszama-per legnagyobb kockázata: a vádesküdtszék előtt és példátlan médiacirkusz közepette zajló büntetőperben érvényesülő jogállami normák fényében tarthatatlan lett volna a Guantánamón őrzött többi fogoly, így a 9/11 értelmi szerzőjének tartott Khalid Seikh Mohammed katonai törvényszék elé állítása.

A másik problémát az okozhatta volna, hogy Oszama valószínűleg mártírkodásra használta volna a tárgyalás kivételes nyilvánosságát. Ez a nyugati világban, de valószínűleg még a felvilágosult iszlám körökben is visszatetszést váltott volna ki, a militáns iszlamizmus szempontjából viszont olaj lett volna a tűzre.

Elvileg felmerülhetett volna, hogy a terrorcselekmények gyanúsítottjaival szembeni bizonyítékok beszerzése, elsősorban a kínzással kicsikart vallomások miatt megkérdőjeleződött pártatlanságú amerikai igazságszolgáltatás helyett speciális nemzetközi büntetőbíróság döntsön Oszamáról (Washington nem tagja a hágai szervezetnek).

Ez kétségkívül jót tett volna az Egyesült Államok nemzetközi renoméjának és javította volna a per megítélését az iszlám világban. Egy ilyen bíróság legitimitását azonban csak más, az al Kaida terrorcselekményei által érintett országok bevonása teremthette volna meg, a demokratikus jogállamok többsége számára ugyanakkor a halálos ítélet lehetősége összeférhetetlen lett volna a részvétellel.

Csakhogy Oszama életben hagyása teljességgel elfogadhatatlan lett volna az amerikai közvélemény számára, ezért egy nemzetközi bin Laden-per lehetősége – és mint reggel óta tudjuk, egy New York-i is – ma már csak a történelmi hipotézisek sorát gazdagítja.