Fekete elnökjelöltje is van az amerikai republikánusoknak
"Itt és ma, ebben az órában és ebben a percben magamba tekintettem. Azért jöttem ide, hogy bejelentsem indulásomat a republikánus jelöltségért az Egyesült Államok elnöki posztjára" - jelenttet ki szombaton Cain egy, a hívei által az atlantai Centenáriumi Olimpiai Parkban megrendezett gyűlésen.
"És hogy tiszta legyen, akkor is, ha egy kétkedőt hallgatnak, hadd mondjam még egyszer: indulok az Egyesült Államok elnökségéért" - szögezte le.
Cain, a Godfather's Pizza étteremlánc volt vezérigazgatója, aki a Coca-Colánál és a Burger Kingnél is vezető volt, bízik benne, hogy a választási versenyben kamatoztathatja majd az üzleti tapasztalatait, valamint a Tea Party ultrakonzervatív mozgalomhoz fűződő kapcsolatait. Elemzők szerint viszont a politikai előélet hiánya és ismeretlensége miatt komoly hátrányban lesz vetélytársaival szemben.
Cain a negyedik republikánus politikus, aki hivatalosan is bejelentette indulási szándékát. Ebben csak Newt Gingrich volt képviselőházi elnök, Ron Paul texasi képviselő és Gary Johnson volt új-mexikói kotmányzó előzte meg.
A lehetséges vetélytársak sorából családi megfontolásokra hivatkozva szombaton kihátrált Mitch Daniel indianai kormányzó, George W. Bush elnök volt vezető tanácsadója. Tim Pawlenty, Minnesota egykori kormányzója az előzetes bejelentés szerint hétfőn nyilatkozik szándékairól.
Mitt Romney volt massachusettsi és Jon Huntsman volt utahi kormányzó (utóbbi a közelmúltig Pekingben képviselte az Obama-kormányt), valamint Rick Santroum volt pennsylvaniai szenátor még nem jelentette be, hogy mikor kíván színt vallani jelöltségéről.