Helyszínelők bin Laden rejtekhelyén
A pakisztáni kormány beleegyezett, hogy a CIA helyszínelőket küldjön Oszama bin Laden abbotábádi rejtekhelyének átkutatására - jelentette csütörtökön a The Washington Post.
A helyszínelés a lap szerint napokon belül megkezdődhet. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) reméli, hogy különleges berendezései segítségével olyan adatok nyomára bukkan, amelyeket a terroristavezér likvidálásában részt vevő kommandósoknak a 40 percig tartó rajtaütés alatt nem volt idejük felkutatni.
A CIA emberei most először léphetnek majd be abba az épületbe, amelyet az akció előtt csak egy közeli házból, valamint műholdak és lopakodó drónok segítségével volt alkalmuk megfigyelni.
A helyszínelésről Michael Morell, a CIA igazgatóhelyettese állapodott meg múlt heti Iszlámábádi látogatásakor, amikor fogadta őt Ahmed Sudzsa Pasa, az ISI pakisztáni hírszerző szervezet parancsnoka.
Pakisztán korábban lehetővé tette, hogy a CIA kihallgassa bin Laden három özvegyét, akiket az amerikai kommandós akció után vettek őrizetbe a helyi hatóságok. A három nő azonban amerikai hírszerzési források szerint nem volt hajlandó az együttműködésre, és nem árult el használható információkat. Iszlámábád emellett visszaszolgáltatta Washingtonnak a rajtaütésben megrongálódott, majd a kommandósok által felrobbantott lopakodó helikopter roncsait is.
Az amerikaiak hozzáférhetnek a pakisztáni biztonsági szervek által az abbotábádi rejtekhelyen összegyűjtött bizonyítékokhoz is. A CIA szakértőit részben azért engedik a helyszínen vizsgálódni, mert a pakisztániaknak nincs olyan modern felszerelésük, mint az amerikaiaknak.