Hogyan legyünk szegények, de sikeresek?

Marxista mintaállamból a demokrácia éllovasa: röviden így foglalható össze a Zöld-foki Köztársaság története a függetlenség 1975-ös kivívása óta. A kicsiny afrikai ország szigetállam, Afrika legnyugatibb pontjától – a Zöld-foktól – néhány száz kilométerre nyugatra, az Atlanti-óceánon.

Nézze meg nagyobb méretben!

A vulkanikus eredetű szigetcsoport tíz nagyobb szigete közül kilenc lakott, míg öt kisebb szigete lakatlan. A Baranya megye nagyságú országnak talán éppen kicsiny mérete és mindössze félmilliós lakossága miatt sikerült az, ami csak nagyon kevés afrikai országnak: egy békés és sikeres rendszerváltás egypártrendszerről demokráciára.

Tarolt a marxista állampárt

Az ország történelme 1445-ben kezdődött, ekkor fedezték fel a kietlen és addig lakatlan szigetcsoportot portugál hajósok. A szigeteket 1462-ben szervezte gyarmattá Portugália. Az első telepesek európai és afrikai rabszolgák voltak, e két népesség keveredéséből ered a mai kreol lakosság.

A 16. században ezen az útvonalon zajlott a transzatlanti rabszolga-kereskedelem, melyből a gyarmat mint tranzitállomás és vízfelvevőhely jelentősen profitált. A rabszolga-kereskedelem csökkenésével a szigetek jelentősége visszaesett, amit csak fokoztak a rendszeres kalóztámadások, melyekből Sir Francis Drake is kivette a részét. 1951-ben Portugália gyarmatból provinciává, tengerentúli megyévé minősítette át a területet, de az erősödő nacionalista törekvések miatt a szigetek lakói teljes függetlenséget követeltek, amelyet végül 1975-ben szereztek meg.

Az ország kezdetben marxista ihletésű politikát folytatott. Az állampárt, a PAICV (Partido Africano da Independência de Cabo Verde) egypártrendszert vezetett be és betiltotta a független szakszervezeteket, a választásokon pedig rendre száz százalékkal nyert. Az ország első elnöke, Aristides Pereira (1975-91) is a PAICV színeiből került ki.

A fejlesztési segélyek paradicsoma volt

A frissen függetlenné vált Zöld-foki Köztársaság óvatos bel- és külpolitikát folytatott, mely az ország lehetőségeinek a reális felmérésén alapult. A szigetállam (mely Cape Verde-ként is ismert) jóformán kizárólag importból él, mivel a száraz és kietlen szigeteken nagyon fáradságos a földművelés, iparral pedig szinte nem is rendelkezik az ország.

A külvilágra utaltság miatt a marxista gazdaságfilozófia inkább csak névleg valósult meg: nem voltak államosítások és ötéves terveket sem kellett teljesíteni. A PAICV egypártrendszere sem hasonlított a radikálisabb, marxista-leninista afrikai országok (Etiópia, Kongói Köztársaság, Angola) olykor brutális berendezkedéséhez, az emberi jogokat többnyire tiszteletben tartották és a másként gondolkodók is szóhoz juthattak.

Külpolitikájában az ország a keleti és a nyugati blokkal is jó kapcsolatokat ápolt. Nem lévén exportbevétele, az importokért az ország a külföldön élő zöld-foki dolgozók hazautalásaiból, valamint nemzetközi segélyekből fizetett. A 80-as években az ország kapta egy főre vetítve a legtöbb fejlesztési segélyt Nyugat-Afrikában. A stratégiai fekvésű szigetcsoport stabilizálása sok államnak az érdeke volt, hiszen az Atlanti-óceán közepén fontos telekommunikációs átjátszó állomások voltak a szigeteken, amelyek utasszállító gépek tankolási állomásaként is komoly szerepet játszottak.

Megtanulták a leckét

A 80-as évek végének változásai a Zöld-foki Köztársaságot sem hagyták érintetlenül. A demokráciát követelő mozgalmak néhány évi harc után sikerrel jártak, és 1991-ben megtartották az első szabad és demokratikus választásokat, amelyeken az ellenzéki MPD (Movimento para a Democracia) a szavazatok 78 százalékával győzött.

Az új vezetés demokratikus struktúrákat hozott létre, és szakítva elődjével, neoliberális gazdaságpolitikát folytatott, amelyben nagy szerepet kapott a privatizáció, a külföldi befektetések ösztönzése, valamint a turizmus fellendítése. A gazdasági sikerek ellenére a megreformált, szociáldemokrata értékeket hangsúlyozó PAICV 2001-ben visszaszerezte a hatalmat, méghozzá úgy, hogy az elnökválasztás második, döntő fordulójában mindössze 12 szavazattal kapott többet a PAICV jelöltje (75827), mint az MPD-é (75815).

Az országot azóta is a PAICV kormányozza, de a rendszerváltás sikerét mutatja, hogy a demokratikus játékszabályokat, a sajtószabadságot és az emberi jogokat példásan betartja a politikai élet minden szereplője. „Mivel két, majdnem ugyanolyan erős párt van, egyetlen kormány sem dőlhet hátra a székében” – vélekedik a PAICV és az MPD egészséges rivalizálásáról Bruce Baker, a Coventry Egyetem oktatója. A gazdaság az elmúlt évtizedben évente átlagosan 7 százalékkal növekedett, ami elsősorban a turizmus és a szolgáltatói szektor erősödésének köszönhető.

A külföldön élők pénzére is számítanak

A sikeres demokratikus átmenet mellett egy másik tényező is egyedivé teszi a Zöld-foki Köztársaságot, ez pedig a kiterjedt diaszpóra.  Az ország kicsiny mérete és a gazdasági lehetőségek hiánya miatt az országhatárokon kívül több zöld-foki állampolgár él, (mintegy 800 ezer) mint magában az országban (508 ezer).

A legnagyobb diaszpóra az Egyesült Államokban található (500 ezer), de szép számmal élnek zöld-foki vendégmunkások Portugáliában (150 ezer), Angolában (45 ezer) és Franciaországban is (25 ezer). Az ország legsikeresebb külföldi képviselője minden bizonnyal Nani, a Manchester United egyik sztárja. A diaszpóra külföldön megkeresett és a rokonoknak hazautalt pénze a GDP húsz százalékát teszi ki.

Ugyan az ország összességében alkalmazkodott a nehéz földrajzi és gazdasági keretfeltételekhez, de gondok még így is akadnak. Az egyik probléma a nagymértékű függőség a fejlesztési segélyektől. A sok emigráns ellenére még mindig húsz százalék feletti munkanélküliség szintén komoly fejfájást okoz. A lakosság harminc százaléka a szegénységi küszöb alatt él, a gazdasági válság miatt pedig visszaesett a turizmus és csökkent a vendégmunkások által hazautalt pénz is. Újabban kábítószercsempész bandák is megjelentek, amelyek a szigetek kedvező fekvése miatt (Latin-Amerika és Európa között félúton) átrakodó helynek használják az országot.

Az egyik legtisztább afrikai állam

A főképp gazdasági jellegű problémák ellenére a Zöld-foki Köztársaság - Botswanához hasonlóan - annak a bizonyítéka, hogy az afrikai kontinensen is léteznek szabad és demokratikus országok. A Transparency International korrupciót vizsgáló jelentése szerint az ország a harmadik legtisztességesebb afrikai állam.

Az afrikai országok kormányzati rendszereit öt szempont alapján (béke és biztonság, jogállamiság és korrupció, emberi jogok, fenntartható gazdasági fejlődés, életkörülmények javulása) vizsgáló Mo Ibrahim Alapítvány kutatása szerint a Zöld-foki Köztársaság a negyedik legdemokratikusabb Afrikában. Feltűnő, hogy az ezekhez hasonló rangsorokban legjobban szereplő afrikai országok rendre az elszigetelt és komoly ásványkincsekkel nem rendelkező szigetállamok - Mauritius, Seychelles-szigetek, São Tomé és Principe – közül kerülnek ki. Valahogy így kell hátrányból előnyt kovácsolni.