Vádat emeltek a gyulafehérvári rektor támadói ellen

2011.06.30. 10:17

Vádat emelt a romániai Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség négy fiatalember ellen, akik két héttel ezelőtt megverték a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát és az intézmény egyik alkalmazottjának férjét.

Román fiatalok június 18-án este baseballütővel megverték Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát, aki le akarta fényképezni az egyház épületeit kövekkel dobáló fiatalokat. A támadók az intézet egyik alkalmazottjának a férjét is leütötték, aki a rektor segítségére akart sietni.

A román hatóságok korábban tagadták, hogy magyarellenes indíttatású bűncselekményről lenne szó. Ezt azzal indokolták, hogy az ittas állapotban lévő támadók aznap este román nemzetiségű személyek által lakott ingatlanok ablakait is betörték. A legutóbbi ügyészségi közlemény is még azt írta, hogy az elkövetők antiszemita megjegyzéseket tettek.

Adela Corodeanu, a Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség szóvivője azonban most elmondta, hogy az ittas állapotban lévő négy fiatalember azt kiabálta románul, hogy "Kifelé a magyarokkal az országból!".

Az ügyészség szerint mivel a vádlottak magyarellenes szólamokat skandáltak, ezért diszkriminációra való felbujtás miatt is vádat emeltek ellenük. Közülük az egyik férfi a román hadsereg alkalmazottja - közölte az Agerpres román hírügynökség.

A hátrányos megkülönböztetésre való felbujtáson kívül – amelyért hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés vagy pénzbírság szabható ki – a négy vádlott ellen rongálás, a közerkölcs és a közrend megsértése és csendháborítás miatt is vádat emeltek, hármójuk esetében pedig az erőszakcselekmény szintén bekerült a vádpontok közé.

Az ügyészek megállapították, hogy a fiatalok a baseballütőt az utca egy másik lakójától vették el, aki ezzel az eszközzel ment ki a házát szintén kövekkel megdobáló fiatalok ellen. Az illető nem tett feljelentést a rendőrségen.

A magyar külügyminisztérium az incidens után közleményben fejezte ki megdöbbenését. Úgy fogalmazott: az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, amelyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt.

A román külügyi tárca ugyanakkor úgy vélte, hogy a gyulafehérvári incidenssel kapcsolatos magyar reagálás nyelvezete "nem megfelelő és ellentétes a két ország közötti közvetlen és nyílt politikai párbeszéd szellemével".

Az ügyről korábban Traian Basescu román államfő is kifejtette a véleményét. Szerinte nem beszélhetünk magyarellenességről. Úgy vélte, hogy az ittas fiataloknak fogalmuk nem volt, hogy az egyik bántalmazott éppen a magyar rektor, szerinte ha egy román lett volna ott, akkor őt is bántalmazták volna. Basescu szerint a rektort szidalmazni kezdték, s amikor kiderült, hogy magyar, akkor kezdték szidni nemzetiségét.