Az ENSZ missziót indítana Líbiában
További Külföld cikkek
- Miért hirdettek Dél-Koreában 75 év alatt tizenhatszor hadiállapotot?
- Európa 100 ezer katonát küldhet Ukrajnába, már zajlanak a tárgyalások
- Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
Bejelentette az átállását a felkelőkhöz csütörtökön az egykor teljhatalmú líbiai vezető, Moammer Kadhafi utolsó miniszterelnöke is.
"Bejelentem, hogy megadom magam a forradalomnak. Líbia jóléte és a líbiai nép jogai mellé állok. Azt kívánom, hogy fejeződjék be a vérontás, és azonnal legyen béke" - közölte a dubaji tv-ben a hatalmától megfosztott politikus, aki tagadta azokat a híreket, miszerint a tunéziai Dzserba szigetére menekült volna. Azt mondta, továbbra is Líbiában van, és kapcsolatban áll a felkelőkkel.
Bagdadi Mahmúdi 2006 óta volt kormányfő. Ezzel egyidejűleg ő volt a Líbiai befektetési ügynökség - a világ egyik legnagyobb vagyonalapja - és a Líbiai kőolaj- és földgáztanács elnöke is.
Újraindulhat Líbia nemzetközi olajkereskedelme
Az Európai Unió részlegesen feloldja a Líbia ellen korábban elrendelt gazdasági szankciókat - jelentette be csütörtökön Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
A gazdasági, illetve hivatalos kapcsolattartási tilalommal sújtott líbiai jogi személyek listájáról 28 vállalkozást, illetve hatóságot vesznek le. Köztük található hat kikötő-üzemeltető társaság, több bank, valamint olaj-, illetve gázvállalat. Ezzel lényegében újraindulhat Líbia nemzetközi olajkereskedelme és annak finanszírozása.
A részleges szankcióoldásról már szerdán elvi megállapodás született a 27 tagország képviselői között. Az úgynevezett írásbeli eljárás során csütörtökig egyetlen tagállam sem emelt kifogást, így a döntés hivatalossá vált. Pénteken várható a rendelkezéseknek az uniós közlönyben való közzététele, és ezzel hatályba léptetése.
"Az a célunk, hogy az átmeneti kormány és a líbiai nép rendelkezésére bocsássuk a gazdaság működőképességének újrateremtéséhez szükséges forrásokat" - olvasható Ashton nyilatkozatában. A főképviselő szerint az unió a mostani szankcióoldással megfelelő gyorsasággal reagált a líbiai fejlemények alakulására.
Az uniós szankciók közül továbbra is hatályban vannak azok az előírások, amelyek vízumtilalommal sújtják Moammer Kadhafi eddigi líbiai vezetőt és a vele szoros kapcsolatban álló személyeket.
Az EU részleges szankcióoldásáról meghozott döntést néhány órával a Líbia nemzetközi támogatására Párizsba összehívott konferencia kezdete előtt jelentették be.
ENSZ-misszió Líbiában?
Az ENSZ nemzetközi missziót indítana Líbiában, közölte Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára csütörtökön az észak-afrikai ország újjáépítéséről rendezett párizsi tanácskozás résztvevőinek küldött üzenetében.
"A Biztonsági Tanáccsal szorosan együttműködve azon dolgozunk, hogy amint lehet, elindítsunk egy ENSZ-missziót Líbiában" - közölte a dél-koreai diplomata. Tájékoztatása szerint a líbiai felkelők politikai vezető szerve, az Átmeneti Nemzeti Tanács támogatja egy ilyen ENSZ-misszió elindítását a humanitárius helyzet javítása és az államépítés céljából.
Ban Ki Mun bejelentette, hogy szeptember 20-án New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének évi ülésszakának keretében "magas szintű tanácskozást" rendeznek Líbiáról.
Az ENSZ-főtitkár hozzátette, nagyon aggasztó a humanitárius helyzet az észak-afrikai országban. Mint kifejtette, a vendégmunkásokat is beleértve nagyjából 860 ezer ember hagyta el Líbiát február óta, a közszolgáltatások - beleértve a kórházakat - kritikus állapotban vannak, és továbbra is súlyos gond a vízhiány.
Nyolc nemzetközi szervezet és 49 ország képviselteti magát a csütörtökön kora este kezdődött párizsi Líbia-tanácskozáson, ebből 12 ország államfői, 17 kormányfői, 20 miniszteri szinten. Többek között Szaúd-Arábia, a Dél-afrikai Köztársaság és Nigéria nem menesztett küldöttséget a francia fővárosba. A vendéglátó Nicolas Sarkozy francia elnök az értekezlet megkezdése előtt külön egyeztetett Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel, David Cameron brit kormányfővel és Hamad bin Kalifa Ál Száni sejkkel, Katar emírjével.
Szirt egy héttel több időt kapott a megadásra
Moammer Kadhafi szülővárosának, Szirtnek a védői egy héttel több időt kaptak a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácstól (ÁNT) arra, hogy megadják magukat.
Az ÁNT kedden született eredeti ultimátuma szombatig adott időt Kadhafi Szirtben városában és az ország más részeiben megmaradt híveinek arra, hogy megadják magukat, kilátásba helyezve, hogy utána katonai erővel számolnak le velük. Ezt a határidőt hosszabbították meg csütörtökön egy héttel - közölte az ÁNT szóvivője, aki szerint az intézkedés azt jelenti, hogy sikerült haladást elérni a Kadhafi híveivel folytatott tárgyalásokon.
Korábban az ÁNT tagjai közölték: igyekeznek meggyőzni a volt líbiai vezető Szirtben megmaradt híveit, hogy a régi rezsimnek vége, és ha megadják magukat, tisztességes elbánásban lesz részük.
"Nem sürgős számunkra, hogy Szirtbe érjünk. A városnak nincs gazdasági jelentősége és nem akarunk veszteségeket miatta. Elvághatjuk az utánpótlást és várhatunk, akár egy hétnél tovább is" - fogalmazott az ÁNT-szóvivő.
Kadhafi az ellenállás folytatására buzdít
A Líbia új urai elleni harc folytatására buzdította megmaradt híveit Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető egy hangfelvételen - jelentette csütörtökön egy szíriai tv-csatorna. "Folytassátok az ellenállást akkor is, ha nem halljátok a hangom" - mondta Kadhafi. "Vita van az agresszor szövetség és ügynökei között" - tette hozzá, a NATO-ra és az őt elkergető népfelkelés vezetőire utalva.
Kadhafi figyelmeztetett: a hozzá hű törzsek a kulcsfontosságú erődítményekben felfegyverkeztek, és nem fogják megadni magukat a felkelőknek. "Legyen hosszú harc, borítsák be a lángok Líbiát" - idéztek arab tv-k a szónoklatból. Az ar-Rai szíriai műholdas tv-adó közölte, később közzéteszi a teljes hangfelvételt.
A líbiai felkelők múlt kedden elfoglalták Tripoli központjában Báb el-Azizíja épületegyüttest, Kadhafi egykori rezidenciáját, de azóta sem bukkantak az ezredes nyomára.
A felkelés politikai vezető testületének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak az alelnöke azt mondta csütörtökön, Kadhafi Tripoli közelében, a fővárostól délkeletre, Bani Válid körzetben lehet. A felkelők más képviselői szerint a bukott diktátor szülővárosában, a Tripolitól 450 kilométerre keletre fekvő Szirtben bújt meg. A város továbbra is Kadhafi híveinek a kezén van. A felkelők szombatig adtak időt a kadhafistáknak arra, hogy megadják magukat, de a két nap múlva lejáró határidőt egy héttel meghosszabbították.