Nem szabadulhat Dutroux cinkosa
A 2004-ben gyermeklányok fogva tartásában és halálra éheztetésében cinkosnak talált és harminc év börtönre ítélt asszony – aki már letartóztatása után vált el férjétől – a számára kedvező májusi határozat után már arra készülődött, hogy Franciaországban kolostorba vonul.
A mostani döntés szerint azonban ügyét legalább jövő tavaszig nem vizsgálják felül, mert először ki kell dolgozni a társadalmi visszailleszkedését szolgáló tervet. Az idő előtti szabadlábra helyezés két feltétele a belga szabályok szerint a lakhatási lehetőség igazolása és munkába állás.
Dutroux-nét 1996-ban, férjével egyszerre tartóztatták le, de az ellenük folyó eljárás nyolc évig elhúzódott.
![Michelle Martin](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/237/2374/23746/2374626_2ebce888edaa3a3e0bd7c036c888e0db_wm.jpg)
Magát Dutroux-t életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és az ő esetében azt is kikötötték, hogy nem helyezhető idő előtt szabadlábra. A férfit hat gyermek- vagy kamaszlány elrablásában és megerőszakolásában, közülük kettő meggyilkolásában, kettő halálra éheztetésében, továbbá egy cinkostárs meggyilkolásában mondták ki bűnösnek.
Michelle Martin maga kérte, hogy szabadlábra helyezés helyett kolostorba vonulhasson, de a francia hatóságok ehhez még nem adták hozzájárulásukat.
Az asszony elengedését lehetővé tevő korábbi döntés ellen több mint százezren aláírással tiltakoztak egy Facebook-oldalon. Martin szabadlábra helyezésére azért nyílt elvi lehetőség, mert 1996-os letartóztatása óta büntetésének felét, tizenöt évet már letöltötte.