![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Kirgizisztánban Atambajev bejelentette a győzelmét
Kirgizisztánban Almazbek Atambajev bejelentette, hogy győzött a vasárnapi elnökválasztáson. A szociáldemokrata politikus ezt azután nyilvánította ki, hogy a szavazókörök több mint feléből befutott részeredmények szerint megszerezte a voksok 64,7 százalékát. - Ez elég a győzelemhez már az első fordulóban - mondta.
Az egyik ellenfele, Kamcsibek Tasijev nacionalista politikus válaszul csalást emlegetett, és közölte, hogy nem ismeri el valódinak a nyilvánosságra hozott eredményeket.
"A központi választási bizottság kitalálta az adatokat, amelyeknek semmi közük a valósághoz. A hatóságok előre kitalálták és elrendezték a számokat. Nem áll szándékunkban elismerni ezt a választást" - mondta Tasijev szóvivője.