Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Taksony
0 °C
4 °C

Afrika nem tudja, mi az a recesszió

2012.01.08. 12:45
Amíg a nyugati világ recesszióval és adósságproblémákkal küzd, a sokáig leírt Afrika gazdasága rohamosan fejlődik, politikailag pedig stabilizálódik. 2011-ben a háborúk és elcsalt választások mellett bőven voltak jó hírek is. Áttekintés az elmúlt év legfontosabb afrikai eseményeiről.

2011 elején mindjárt új taggal gyarapodott az afrikai országok népes családja, január elején ugyanis népszavazást tartottak a függetlenségről az addig Szudánhoz tartozó Dél-Szudánban. A referendumon a várakozásoknak megfelelően az önállóságot pártolók nyertek nagy fölénnyel. Az új ország végül július 9-én nyerte el hivatalosan a függetlenségét.

Dél-Szudán szeme előtt ugyanakkor egy szomorú példa lebeg: az utolsó afrikai állam, amely újonnan jött létre, Eritrea volt, amely Etiópiából békésen kiválva 1993-ban nyerte el függetlenségét. Az anyaország és az új állam között azonban alig öt évig tartott a béke, amikor 1998-ban egy vitatott határszakasz miatt egy 70 ezer halálos áldozatot követelő háború tört ki. Hasonló Szudán–Dél-Szudán viszonylatában sincs kizárva, hiszen a két ország fegyveres erői és lázadói többször is összecsaptak a határvidéken.

Az is nagy kérdőjel, hogy a nyolcmilliós, Franciaország méretű új állam miből fog megélni: nyersanyagok, utak és képzett munkaerő híján a lakosság nagy része továbbra is önellátó mezőgazdaságot folytat, nagy szegénységben él.

Politika 2011: régi problémák és biztató jelek

Az év első hónapjában Dél-Szudán mellett az elefántcsontparti krízis tartotta izgalomban a kontinenst. Az ország 2010 novemberében, tíz év szünet után elnökválasztásokat tartott. Az eredmény vitatott volt: a választási bizottság adatai szerint – amelyet az ENSZ is érvényesnek ismert el – a kihívó, Alassane Ouattara 54 százalékkal győzött, de a hatalmon lévő elnököt, Laurent Gbagbót támogató alkotmánybíróság felülírta a döntést, és kijelentette, hogy mégis Gbagbo nyert.

Gbagbo ezek után hónapokig nem volt hajlandó átadni a hatalmat, az országban pedig újabb polgárháború tört ki, amelyben legalább 1500 ember vesztette életét a két politikust támogató milíciák közötti harcokban és etnikai tisztogatásokban, több tízezren menekültek szomszédos országokba. Az ország gazdasága hónapokra megbénult, a kakaó világpiaci ára a magasba szökött, hiszen Elefántcsontpart a világ legnagyobb termelője.

Gbagbót végül francia katonák segítségével áprilisban sikerült elfognia Ouattara csapatainak. Az egykori elnöknek a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt kell majd felelnie a tetteiért. Elefántcsontparton stabilizálódott a helyzet, decemberben parlamenti választásokat is tartottak.

Áprilisban a kontinens legnépesebb országában, Nigériában járultak az urna elé a választók, ami azért adott aggodalomra okot, mert az előző, 2007-es választás megfigyelők szerint joggal pályázhatott a minden idők legelcsaltabb választása címre. A kormányzósági, parlamenti és elnökválasztásokat végül nigériai mércével békésen lezavarták, igaz, az eredmények közzététele után északon 120 áldozatot követeltek a zavargások, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az addigi elnök, a délről származó Goodluck Jonathan győzött.

Az országot a választások utáni hónapokban a Boko Haram nevű iszlamista terrorcsoport tartotta lázban, tagjai sorozatos merényleteket követtek el. A fővárosban, Abujában a helyi ENSZ-irodát is felrobbantották, 21 ember halálát okozva. A Boko Haram saját bevallása szerint a Nigériában tapasztalható túlzott nyugati befolyás ellen küzd, és állítólag az al-Kaidával is kapcsolatban van. December 25-én legalább huszonnyolcan meghaltak két nigériai templomnál elkövetett robbantásban, amelyeket a Boko Haram vállalt magára.

Goodluck Jonathan, az elnök
Goodluck Jonathan, az elnök
Fotó: Pius Utomi Ekpei

Sokkal örömtelibb volt szeptemberben Zambiában, valamint az atlanti-óceáni kis szigetcsoporton, Sao Torme és Principében. Mindkét országban elvesztette ugyanis a hatalmon lévő elnök a választásokat, utána pedig – és ez a forradalmi – mind Rupiah Banda, mind Delfim Neves békésen át is adta a hatalmat utódjának. Ez azért nagy szó, mert Afrikában 1991-ig kellett várni, hogy egy elnököt kiszavazzanak a hatalomból. Azóta már több mint harminc alkalommal történt ez meg, ami mindenképp bíztató a kontinens jövőjére nézve. Hozzá kell azonban tenni, hogy ez még mindig inkább a kivétel, mint a szabály, mivel gyakran jószerivel lehetetlen az aktuális elnököt kiszavazni a hatalomból. Ez történt idén februárban Ugandában is, ahol Yoweri Museveni elnök egy újabb ötéves periódusra betonozta be magát.

A hatalmon levő elnök veresége az év utolsó fontos választásán, a Kongói Demokratikus Köztársaságban sem jöhetett szóba. Joseph Kabila régi-új elnök a várakozásoknak megfelelően győzedelmeskedett. Ugyan több helyről is érkeztek híradások csalásokról és szervezési hiányosságokról, de a választás megfigyelők szerint nagyjából tükrözte a szavazók akaratát. És a Nyugatét is – tehetjük hozzá, hiszen nyílt titok volt, hogy Kabila legfőbb kihívója, a 78 éves, kiszámíthatatlan Etienne Tshisekedi sokkal nehezebb partner lenne a nyugati hatalmaknak.

Kabila és környezete ugyan velejéig korrupt, de az utóbbi tíz évben legalább egyben tartotta az óriási országot, sőt, itt-ott fejlesztésekbe, útépítésbe fogtak. A stabilitás miatt a Kongót évi három milliárd dollárral támogató nemzetközi közösség nem is oly titkos vágya az volt, hogy - jobb választás híján - Kabila nyerjen.

Háborúk 2011: csökkenő tendencia

Választások helyett Afrika több országában 2011-ben is fegyverek döntöttek. Szomáliában tavaly is folytatódtak a harcok az ENSZ által elismert átmeneti kormány és az iszlamista al- Sabáb lázadók között. A kormánycsapatok, az Afrikai Unió békefenntartó missziójának 8000 katonájának a segítségével tavasszal kiszorították a lázadókat a fővárosból, Mogadishuból, de az al-Sabáb továbbra is ellenőrzése alatt tartja a vidék nagy részét. A lázadók ugyanakkor könnyen lehet, hogy végzetes hibát követtek el, amikor ősszel egy kenyai üdülőparadicsomból elraboltak egy francia és két angol turistát, akik közül ketten fogságuk alatt időközben meghaltak.

A kenyai kormány válaszul ugyanis Szomáliába küldte a hadseregét, amely komoly harcok után megszállta Dél-Szomáliát, tovább csökkentve az iszlamisták befolyási övezetét. Ennek ellenére elemzők szerint korai lenne az éhínség miatt is gyengülő al-Sabáb vereségét várni, hiszen továbbra is a lázadók birtokában van a fontos kikötőváros, Kismayo, ahol faszén- és élőállatexportból, valamint csempészetből busás bevételeiket szerzik.

Afrika földrajzi középpontjában, Dél-Szudán, Uganda és Kongó határvidékén továbbra is szabadon garázdálkodik az Úr Felszabadítási Hadserege (LRA), amely korábban az ugandai kormány ellen harcolt, de mára már pusztán a civil lakosság kirablására és pusztítására szakosodott. A Joseph Kony irányítása alatt álló csoport az 1987-es megalakulása óta több mint 30 ezer embert gyilkolt meg, és kétmillióan menekültek el miattuk otthonaikból. Az LRA végleges megsemmisítéséhez októberben az Egyesült Államok döntött nagyjából száz katona bevetéséről, akik Joseph Kony levadászásával vannak megbízva. Feladatuk nem lesz egyszerű, mert Kony évek óta sikeresen bújkál a hatalmas kiterjedésű közép-afrikai dzsungelben.

Bár 2011-ben kevesbé volt a figyelem középpontjában, a darfúri konfliktus is tart még, és ezen az sem változtatott, hogy a nyáron a sok lázadócsoport közül az egyik békeszerződést írt alá a szudáni kormánnyal. Ugyan alacsonyabb intenzitással mint 2003-2006 környékén, de a darfúri harcok továbra is folytatódnak. Hasonló a helyzet Kelet-Kongóban és Etiópiában is, ahol kisebb lázadócsoportok harcolnak a központi kormányzat ellen.

A trend azonban összességében bizakodásra ad okot, hiszen évről évre csökken a háborúk száma és intenzitása a kontinensen: tíz éve még 26 fegyveres konfliktust és/vagy háborút regisztrált a heidelbergi Nemzetközi Konfliktuskutatási Központ (HIIK), 2011-ben viszont már csak hatot.

Gazdaság 2011: dinamikus fejlődés

Ha az ember ezekben az európai szempontból lehangoló napokban a Nemzetközi Valutaalap honlapjára téved, a következő kiadvány címe fogadja a nyitólapon: „Új optimizmusnak örül Afrika.” A kiadványban olvasható egyik elemzés szerint Afrika gazdasági kilátásai sohasem voltak ilyen kedvezőek, amit jó kormányzásra, befektetőbarát szabályozásra és az afrikai nyersanyagok iránti nagy keresletre vezet vissza a szerző. A Valutaalap 2011-re 5,5, jövőre 6 százalékos GDP-növekedést jósol a fekete kontinensnek. Ehhez képest az eurózóna országai tavaly 1,6 százalékkal nőttek, Amerika pedig másfél százalékkal.

Az Afrikai Fejlesztési Bank adatai szerint a dinamikus fejlődésnek köszönhetően mára a szub-szaharai Afrika lakosságának 34 százaléka, vagyis nem kevesebb mint 355 millió ember sorolható a középosztályba. A Valutaalap kiadványában egy másik elemzés azt emeli ki, hogy alacsonyabb vámoknak a hatására Kelet-Afrika államai 2000-2010 között megháromszorozták egymással folytatott kereskedelmük mértékét. A szegénységben élők száma csökken az egész kontinensen, az egészségügyi és iskolázottsági mutatók pedig stabilan nőnek.

A jó hírek sorát hosszan lehetne folytatni, de talán ebből is kiderült: az utóbbi évek egyik nagy sztorija Afrika dinamikus gazdasági fejlődése. Ez 2011-ben sem volt másképp. A világ húsz legdinamikusabban fejlődő országa között ott találjuk a Kongói Köztársaságot (9 százalék), Zimbabwét (9), Botswánát (8,5), Etiópiát (8) és Nigériát (7,5). A külföldi befektetések összege ugyan némileg csökkent az idén, de az Afrika által exportált nyersanyagok és mezőgazdasági termékek magas világpiaci árainak köszönhetően a legtöbb ország ezt ellensúlyozni tudta.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy egy év alatt megszűntek volna Afrika gazdasági gondjai. 2011-ben például újra felütötte a fejét a kontinensen az éhínség: Szomáliában, Kenyában és Etiópiában 12 millió ember szorult segélyszállítmányokra és egymillióan hagyták el otthonukat. Becslések szerint több tízezren, elsősorban gyerekek vesztették életüket az éhínség, amit tetézett, hogy az al-Sabáb Szomália jelentős részéről kitiltotta a segélyszervezeteket.

A kelet-afrikai éhségkatasztrófa csak a legdrámaibb megnyilvánulása annak a ténynek, hogy a mindennapi élet sok afrikainak még mindig nem más, mint a túlélésért való küzdelem. Az egy főre eső éves GDP átlagosan 1900 dollár, vagyis a magyarnak az egytizede. Az afrikaiak 40 százaléka funkcionális analfabéta. A csecsemőhalandóság magas, az egészségügyi ellátás szinvonala továbbra is alacsony. Afrika egyes országaiban az AIDS miatt 33-35 év a várható élettartam. 2045-re pedig a mostani egymilliárdról kétmilliárdra nő a kontinens lakossága, amely rengeteg problémát vonz maga után. Nem vitás, Afrika előtt 2011-en túlmutatóan is hatalmas kihívások állnak.