Barroso: Minden hatalmunkat felhasználjuk, hogy Magyarország igazodjon
Kemény hangon üzent a magyar kormánynak csütörtökön Koppenhágában José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke a dán uniós elnökség évadnyitója alkalmából tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre foglalkozott Magyarországgal.
Mint mondta, elégedettséggel tölt el az a bejelentés, miszerint a magyar kormány kész módosítani a jogszabályokat, ha azok a Bizottság vizsgálata szerint ellentétben állnak az uniós jogszabályokkal és értékekkel. A Bizottság a kifogásolt jogszabályok (jegybanktörvény, a bírók nyugdíjazásának előrehozatala és az ombudsman idő előtti leváltása) értékelését a napokban véglegesíti, majd január 17-én nyilvánosságra hozza álláspontját.
Sejtetni engedi a végeredményt Barrosónak az a kijelentése, hogy az Európai Unió végrehajtó szerve minden hatalmát felhasználja annak érdekében, hogy Magyarország igazodjon az EU elveihez és értékeihez. Az elnök emlékeztetett arra, hogy a Bizottság bíróságként járhat el, és már régebb óta figyelemmel kíséri a magyarországi jogalkotást. A kifogásait két levélben ő maga is megírta decemberben, arra kérve Orbán Viktort, hogy ebben a formában ne fogadják el a törvényeket, de sajnos erre a magyar kormány nem volt tekintettel.