Pár hét alatt nyolc gyerek lett öngyilkos Oroszországban
Öngyilkos lett egy tizenkét éves lány Moszkvában, közölték csütörtök este az orosz hatóságok. Az lány holttestét csütörtök este találták meg egy moszkvai lakásban. Halálával nyolcra emelkedett azoknak a gyerekeknek a száma, akik februárban öngyilkosságot követtek el Oroszországban. Előzőleg a dél-oroszországi Kalmükföld hatóságai közölték, hogy szerdán holtan találtak egy tízéves kislányt. Hat másik kiskorú - két fiú és négy lány - február első két hetében lett öngyilkos.
Pavel Asztahov, a Kreml gyermekjogi megbízottja február 10-én az orosz fiatalkorúak öngyilkossági hulláma elleni megelőzési program kidolgozására szólított fel. Mint mondta, Oroszország az első helyen áll Európában a 15-19 évesek öngyilkossága tekintetében, évente kétszáz 10-14 éves gyerek és ezerötszáz 15-19 éves fiatal öli meg magát. Az egész világon harmadik az ország a 14 és 19 év közöttiek öngyilkosságát tekintve, derült ki az UNICEF és az orosz egészségügyi minisztérium tavaly novemberben közzétett jelentéséből.
A teljes lakosság körében az öngyilkossági arány 23,5 százezrelék volt 2010-ben Oroszországban, ami határozott csökkenés az 1995-ös 42 százezrelékhez képest. Ám az ország ezzel is a hatodik helyen áll a világon, jelentősen meghaladva a 14 százezrelékes világátlagot és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megállapított 20 százezrelékes kritikus szintet.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.