Ittunk, kábítószereztünk, hallgattuk Viktor Cojt

„Most a tüntetés trendi lett, Putyin ellen tüntetni ma a popkultúra része. Amikor én elkezdtem a tiltakozást, még 20-30-an voltunk "– mondja Matvej Krilov, politikai aktivista, költő, blogger. Tevékenysége nagyobb nyilvánosságot akkor kapott, mikor 2011. október 28-án a Manyezsnaja téri randalírozás ügyében meghozott ítélet után nyakon öntötte az ügyészt. „Nem terveztem én ezt az egészet, spontánul jött" – mondja most.

A tárgyalás után az ügyész rögtönzött sajtótájékoztatóján a bíróság épülete előtt Krilov rákérdezett, nem gondolja-e, hogy politikai ítélet született? Majd miután megtagadta a választ, lelocsolta a kezében lévő vizes palackkal, és azt kiáltotta: „nem felejtünk, és nem bocsátunk meg!”, a körülötte állók ezt hangos tetszésnyilvánítással, tapssal fogadták, ahogy az az esetről készült számos felvételen látható.

A Manyezsnaja téren 2010. december 11-én a Szpartak Moszkva szurkolói és nacionalista szervezetek szimpatizánsai gyűltek össze mintegy ötezren, hogy a néhány nappal korábban egy szóváltást követően kaukázusiak által meggyilkolt szurkolótársukra emlékezzenek. A megemlékezésből nacionalista tüntetés, randalírozás és összecsapás lett a rendőrökkel.  Az öt elítélt közül három Krilov barátja, és hozzá hasonlóan a nemzeti-bolsevik Eduard Limonov „Másik Oroszország” mozgalmának tagjai. Őket ismerték fel a fényképek alapján, mert nem takarták el az arcukat, mint a többség. Bár „valójában ártatlanok” mégis kettő és öt és fél év közötti büntetéseket kaptak. A 23 éves blogger hamarosan viszontláthatta barátait, az eset után ugyanis őt is a hírhedt Butirka nevű börtönbe vitték: először hivatalos személy elleni erőszak miatt két évig terjedő szabadság vesztés nézett ki neki, végül december végén, két hónap után szabadult.

Limonov mozgalma sok Krilovhoz hasonló fiatalt ragadott magával az elmúlt két évtizedben: punkokat, anarchistákat, szkinhedeket, akik szellemi vezetőjükként tisztelik az orosz politika ellentmondásos, színes fenegyerekét. Az örök ellenzéki író utcai megmozdulásokkal, extrém akciókkal hívja fel magára a figyelmet a 90-es évek eleje óta, mióta visszatért az amerikai és európai emigrációból.  A 2000-es évek első évtizedének végén, a legerősebb Parlamenten kívüli ellenzéki mozgalomnak számított a 2000-2004 közötti miniszterelnök Kaszjanovval és a sakkozó Kaszparovval alkotott furcsa koalíciójuk a Másik Oroszország. Ez mára felbomlott, a szervezet kizárólag hozzá köthető, de a mai oroszországi tiltakozó akciókban meghatározó szerepet nem játszik.

„Ittunk, kábítószereztünk, hallgattuk Viktor Cojt, meg punk zenét, Jegor Letovot, Sex Pistolst graffitiztünk, huligánok voltunk. Ott, akkor az utcán kezdtem el politikával foglalkozni – mesél az indulásról Krilov. Az Orenburgi területről származik, szegény vidékről, a kazah határ mellől, egy Gaj nevű kisvárosból.  „Nekem azelőtt az irodalom az volt, amit az iskolában tanultunk: Puskin, Dosztojevszkij, Shakespeare, aztán a Limonka” - Limonov lapja- „egy új világot nyitott ki: Hunter S. Thompsont, Burroughst, a Harcosok klubját olvastam”. (Limonka kis citromot jelent és a citromhoz hasonló kézigránát orosz neve- alternatív körökben úgy látszik kedveltek a citrusfélék). A 2003-as dumaválasztások idején, 14 éves korában csatlakozott Limonov azóta betiltott Nemzeti Bolsevik Pártjához. Ekkor költözött el otthonról, stoppolt, csatangolt az országban, mint a nomádok, innen a beceneve is: Szkif (Szíta), végül Moszkvában állapodott meg, műszaki tanulmányokba kezdett, majd abba is hagyta, más dolgok kötötték le.

Krilovért megmozdultak az ellenzékiek, köztük Borisz Nyemcov, Jevgenyija Csirikova, Ljudmilla Alekszejevna. Tüntetést és kiállítást is szerveztek a szabadulásáért, és létrehoztak egy támogató honlapot is. Ekkor bekerült a moszkvai ellenzéki körforgásba, „korábban bármit írhattam a blogomban, nem volt igazán hatása, most azonban ami megjelenik, arra reagálnak az újságírók, most már elővigyázatosabbnak kell lennem. Míg bent voltam kiadtuk az összegyűjtött verseimet is „Hate” címen, amire a pénzt interneten kalapoztuk össze, maradt is belőle valamennyi, amit a politikai elítéltek támogatására fordítottuk, ez akkor annyit jelentett, hogy Irina, a barátnőm bevásárolt nekem valami ennivalót”.

„Mikor lecsuktak az állami egyes csatornánál a „Várj rám” című (a magyar Csellengőkhöz hasonló) műsornál dolgoztam, mint a gyártásvezető asszisztense, de az ügy kezdetén egyből kirúgtak politikai okokból, ebből hatalmas botrány lett, és ezért most perelünk is.” Jelenleg nem dolgozik, barátnője tartja el, aki egy frissen betelepülő finn vodkacégnél végez adminisztratív munkát. Krilov művészeti, irodalmi esteket szervez minden hónapban egyet a Majakovszkij szobornál, meg utcai művészettel foglalkozik, performanszokat szervez és vesz részt bennük, ezzel azonban pénzt nem keres.

Ő szervezte meg, Taisza Oszipova tárgyalására Szmolenszkbe induló autókonvojt is Moszkvából. Oszipovát, aki a Másik Oroszország egyik vezetőjének Szergej Fomcsenkovnak a felesége, kábítószer kereskedelemért tíz évre ítélte a bíróság, megfelelő bizonyítékok hiányában, gyaníthatóan politikai okokból. Az ítéletet most eltörölte a Szmolenszki Bíróság, és az ügy felülvizsgálatát rendelte el. „Az hogy az ügyet újra vizsgálják valószínűleg Medvegyev beavatkozásának köszönhető. Számunkra ez egy kis győzelem”– utal az elnök a Moszkvai Egyetem Újságíró Karának hallgatói előtt januárban tett ígéretére az ügy részletes kivizsgálására. Oszipova rajta volt Olga Romanova ellenzéki újságírónő 40 fős listáján is, amelyet a február 4-ei ellenzéki tüntetésen mutatott be, és amely azok nevét tartalmazza, akiknek esetében az ellenzék szerint politikai ítélet született. A listára a következő ellenzéki tüntetésig február 26-ig várják az elnök reakcióját. Ezen a listán rajta vannak Krilov barátai is a Manyezsnajáról.

Eddig kevés szó esett oroszországi politikai elítéltekről, most az új ellenzék is elkezdett erről beszélni. Szkif mégsem bízik bennük. „Kaszjanov, Milov, Kudrin, Nyemcov mind a 90-es évek bukott csinovnyikai. Az újak közül pedig a tüntetést sokan önmaguk reklámozásának fogják fel. „Ilja Jasin azért küzd, mert pozíciót akar, jómódú családból származik, jó egyetemre járt, neki üzlet az ellenzéki tevékenység, a politika. Ami Navalnijt illeti, ő professzionális, ő maga egy tökéletes projekt, olyan, mint pl. az Apple. Ő meg is fogja kapni a helyét a Dumában.” Ha a blogger Alekszej Navalnij lenne az elnök, ő akkor is ellenzékben maradna, „mindig az egyszerű emberek pártján” marad. „Az emberek nem Navalnij miatt mennek ki a térre, hanem azért mert elfogyott a bizalom, mivel Putyin már 12 éve a hatalomban van. Az emberek kimennének egy üres színpadért is.” Amit elérhetnek, hogy Putyin rákényszerül a párbeszédre. Eddig ő nem reagált semmit, ezt most már nem teheti meg, bár abban nem hisz, hogy a szavakat tettek is követni fogják. Az új ellenzékhez most csatlakozott a „hivatalos ellenzék” is, ők ugyanakkor átvették a mandátumukat, ott ülnek a Dumában, ezzel a hatalmat támogatva. A tiltakozásnak nincsenek következményei, Putyin ellen nincs ultimátum, nincs az, hogy „kimegyünk, sátrat verünk, és nem mozdulunk, amíg le nem mond.”

"Sokan mondják Limonovra hogy nacionalista, pedig csak kiáll az oroszokért, sőt inkább baloldali, mint jobboldali. Ő egyszerűen rendszeren kívüli, míg a többiek a liberálisok, a demokraták mindig megtalálják a közös hangot a hatalom érdekében, Limonov nem akar elnök lenni, ő több mint politikus, ő inkább olyan, mint Mahatma Gandhi, ő író, művész. Limonov ott volt és védte a Fehér Házat Jelcin ellen, aztán lement Koszovóba a szerbek oldalán harcolni, Abháziába a grúzok ellen, nem csak a szája járt. Ő akkor is folytatja, ha a showbiznisz elvonul, úgy ahogy 20 éve azt elkezdte."

„Nem akarok politikával hivatásszerűen foglalkozni, el akarunk menni a barátnőmmel nyugatra. Csavarogunk úgy öt évet, itt úgyse változik semmi, most Putyint megint megválasztják, aztán 12 évig hatalomban marad.”