A Kék vödrök tiltakozik a Pussy Riotért
További Külföld cikkek
- A lengyel elnök szeretné, hogy Netanjahut ne tartóztassák le az auschwitzi megemlékezésen
- Joe Biden elárulta, hogy mi lett volna, ha nem lép vissza Donald Trumppal szemben
- Egy krokodil feje volt a poggyászában, letartóztatták a férfit
- Elon Musk megváltoztatja a németországi erőviszonyokat?
- Orbán Viktor Indiából küldött üzenetet
Az orosz államfő mellett működő emberjogi tanács elnöke is kiállt kedden az előzetesben lévő Pussy Riot feminista punkok mellett.
Mihail Fedotov szerint nem kellene bűnügyi eljárás alá vonni a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban botrányt okozó lányokat.
A Pussy Riot elnevezésű feminista mozgalom aktivistái a székesegyház oltára előtt énekeltek. Akciójuk felháborította a nagytemplomban tartózkodó hívőket. Szerintük a punkok istenkáromlást követtek el.
"A törvény teljes szigorával kell eljárni velük szemben, a törvény szerint pedig maximálisan 15 nap elzárással sújtható az ilyen cselekmény. Tisztán kisebb fajta huliganizmusról van szó"- vélekedett Mihail Fedotov, aki az ellen is szót emelt, hogy a Pussy Riot két tagját elzárva tartják a vizsgálat idejére.
Ugyancsak kedden ismert orosz jogvédők és közéleti személyiségek felszólították a nemzetközi szervezeteket, hogy Marija Aljohinát és Nagyezsda Tolokonnyikovát nyilvánítsák lelkiismeretük miatt fogvatartottaknak. Szergej Nyikityin, az Amnesty International moszkvai irodavezetője felesleges és túl kegyetlen intézkedésnek tartja a fiatal anyák vizsgálati fogságban tartását.
Az orosz állami televízió híradójában tegnap hosszabb összeállítást közölt a február 21-i közbotrányt okozó akcióról és az abban részt vett, őrizetbe vett két lányról. A Punk-imától a börtönsanzonig című riport szerint a punk együttes szólistáira hét év börtön is várhat.
"Szűzanya legyél feminista, feminista légy" - énekelte az öt színes ruhába öltözött fiatal lány maszkkal a fején a székesegyház oltáránál. Az őrizetbe vettek azonban tagadják, hogy a botrányt keltő akció résztvevői között lettek volna.
A televízió kommentárja kitér arra, hogy a Pussy Riot tagjainak nem tetszenek a fogva tartás körülményei, holott - mint a riporter állítja - a Pecsatnyikiban viszonylag új a börtön. A televízió nézőivel ugyanakkor a kintről nem túlzottan bizalomgerjesztő börtönfalakat láttatták. A lányok éhségsztrájkba fogtak.
A feminista punkok akciója Oroszországban az egyházat és a hívőket is megosztotta. Az orosz ortodox egyház vezetése szigorú büntetést akar, míg a hívők és egyházhoz közel állók egy része megbocsájtásra szólít föl.
A Kék vödrök társadalmi szervezet a Facebookon szervezi szerdára a Pussy Riot tagjainak fellebbezését tárgyaló bíróság előtti tiltakozó akciót.
A Pussy Riot 2011. októberében létrehozott, egyfajta tiltakozó mozgalomnak szánt formáció tagjait januárban is elvitte a rendőrség, miután a Vörös téren, a Vaszilij Blazsennij székesegyház előtt, a cárok által felállított kivégzőhelyen Putyin-ellenes dalt adtak elő. Akkor 1000 rubeles (körülbelül hétezer forintnyi) pénzbüntetéssel megúszták.