Auguszta
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Több órán át lőtték a NATO konvoját

2012.03.29. 10:14

Felkelők rátámadtak egy NATO-konvojra Afganisztán nyugati részén, a háromórás tűzpárbajban egy afgán katona, öt biztonsági őr, valamint számos támadó halt meg.

Az összecsapást szerdán történt Faráh tartomány Bala Buluk nevű körzetében, egy, a koalíciós erők által rendszeresen utánpótlási útvonalként használt országúton. Az afgán hadsereg nyugati csoportjának szóvivője, Nadzsibullah Nadzsibi elmondása szerint a konvoj védelmére erősítést küldtek.

Különböző források eltérően nyilatkoztak arról, hány szélsőséges vesztette életét. A rendőrség szerint több mint harminc felkelőt öltek meg, mintegy tízet pedig megsebesítettek, de volt hír, miszerint csak tizennégy támadóval végeztek.

A konvojt kísérő biztonsági cég egyik vezetője elmondta, hogy míg embereik AK-47-es típusú, orosz gyártmányú géppisztolyokkal voltak csak felszerelve, a támadók páncéltörő rakétagránátokkal és géppuskákkal támadtak rájuk. A biztonsági őrök közül öten meghaltak, öten pedig megsebesültek. A lázadóknak a konvoj három járművét sikerült lángba borítaniuk.

Szövetséges katona ebben a tűzpárbajban nem sérült meg, de az ország déli részén egy bombatámadás során egy NATO katona meghalt, amivel Afganisztánban 86-ra emelkedtek a szervezet veszteségei ebben az évben.