Ártatlannak vallotta magát a 17 éves fiút lelövő rendész
Ártatlannak vallotta magát kedden ügyvédjén keresztül George Zimmerman, akit hirtelen felindultságból való emberöléssel vádolnak. Zimmerman február végén a floridai Sanfordban agyonlőtte a 17 éves, fegyvertelen, afroamerikai Trayvon Martint.
A haláleset Amerika-szerte indulatokat váltott ki, mert az önvédelemre hivatkozó fehér és latin-amerikai felmenőkkel rendelkező Zimmerman ellen, több mint másfél hónapig nem indult eljárás. Jogvédő csoportok szerint a hatóságok rasszista részrehajlás miatt hagyták hetekig futni a vádlottat, aki ugyancsak faji előítéletek miatt találta gyanúsnak Martint.
Zimmerman kedden csak az ügyvédje, Mark O'Mara által képviseltette magát, aki korábban az esetet övező megkülönböztetett közfigyelem miatt a szokásos ügymenet lassítását kérte. Floridában minden vádlottat megilleti, hogy ügyének tárgyalását legkésőbb 175 nappal a vádemelés után megkezdjék, de a jogi képviselő plusz időt kért a felkészülésre.
Mint azt az ABC News televíziónak elmondta, ezt részben azért tartja szükségesnek, hogy az ügy által keltett faji indulatok elüljenek. O'Mara arra számít, hogy az ügyészség a héten több ezer oldalnyi nyomozati anyagot fog a rendelkezésére bocsátani.
A 28 éves Zimmermant, aki önkéntes rendész volt Sanfordban, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélhetik, ha bűnösnek találják. A vádlott 150 ezer dollár óvadék kifizetetése után szabadlábon védekezhet, de a hatóságok folyamatos GPS-megfigyelés alatt tartják.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.