Izidor
1 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Afrikaiakra gyújtottak egy lakást Izraelben

2012.06.04. 12:03

Ismeretlenek felgyújtottak egy eritreai bevándorlók által használt lakást Jeruzsálem központjában – közölte egy rendőrségi szóvivő. Két lakó füstmérgezést szenvedett, őket kórházba szállították.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy vizsgálat indult, az elkövetőket őrizetbe fogják venni, és bíróság elé fogják állítani őket.

Izraeli sajtóértesülések szerint a lakás egyik falán "Tisztítsátok meg a városnegyedet" feliratot találtak, amelyből arra következtetnek, hogy rasszista indíttatású bűncselekmény történt.

Izraelben több mint 62 ezer illegális bevándorló tartózkodik, többségükben szudániak és eritreaiak, akik Egyiptomon, a Sínai-félszigeten át érkeztek az országba. Jelenlétük májusban politikai vitát gerjesztett, és ellenük erőszakos cselekmények is történtek. Eddig főként Tel-Aviv déli negyedeiben rongáltak meg afrikaiak által működtetett boltokat.

Május 23-án egy tel-avivi tüntetés rasszista erőszakcselekményekbe torkollott. Az ezer tüntető közül sokan afrikaiak boltjaira támadtak, és kövekkel dobáltak meg több, bevándorlókat szállító járművet. Molotov-koktélokkal is rátámadtak néhány eritreai menekültre, ám a támadásban csupán egy ember sérült meg, aki megpróbálta eloltani a keletkezett tüzet.

Benjámin Netanjahu kormányfő elítélte az erőszakos kilengéseket, és azt hangoztatta, hogy az egyiptomi határ mentén épülő, 250 kilométer hosszú kerítés a "lehető legrövidebb időn belül" elkészül, az illegális bevándorlókat pedig "rövidesen" visszaküldik származási országukba.