![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Cseh halottak egy horvát buszbalesetben
A legfrissebb közlések szerint nyolc utas meghalt és negyvennél is több megsérült, amikor szombat hajnalban felborult egy cseh autóbusz Horvátországban. Három súlyos sérültet – egy nőt és két gyereket – helikopterrel szállítottak kórházba.
A horvát katasztrófavédelmi szervezet (DUZS) honlapjának közlése szerint a baleset az A1-es (Zágráb és Split közötti) autópályán, a Sveti Rok-alagút közelében történt, nem sokkal hajnali 4 óra előtt. A cseh rendszámú autóbusz egyelőre ismeretlen okból áttörte a két oldalt elválasztó szalagkorlátokat, és a szembejövő gépkocsik sávjában felborult. A Vecernji list című horvát lap hivatalosan meg nem erősített értesülése szerint a buszvezető egy pillanatra elaludt a volánnál. A napilap cseh forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a buszon 51-en utaztak a két sofőrrel együtt, akik váltották egymást. A cseh lapok úgy fogalmaztak, hogy állampolgáraikat érintően az utóbbi tíz év legnagyobb közúti tragédiája a horvátországi baleset.
![A baleset helyszíne](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/307/3070/30701/3070150_b0131f593dcf65c7bb10aff2a796ce03_wm.jpg)
A Horvát Autóklub (HAK) tájékoztatása szerint az autópálya 212-es kilométerénél történt baleset miatt a sztrádát mindkét irányban lezárták, a forgalmat az alagutat kikerülve a D50-es főútra terelik. A sztrádán és a terelőúton Zára (Zadar) irányába kora délelőttre jelentős, nyolc kilométeres torlódás alakult ki.