Kudarcai miatt ölhetett az ógyallai rendőr

2012.06.25. 11:56

Sorozatos munkahelyi kudarcokból származó frusztráció lehetett a kiváltó oka a múlt hétvégi, Ógyallán történt hármas gyilkosságnak – adta hírül meg nem nevezett bírósági forrásra hivatkozva az Új Szó szlovákiai magyar napilap hétfőn.

„Azon a reggelen arra ébredtem, hogy nem bírom tovább, rendet kell teremtenem köztük” – közölte a férfi a vizsgálati szerveknek tett vallomása egy részletét a napilap, amely úgy tudja: Juhász Milán nehezen viselte, hogy nem tudta megfékezni az „alkalmazkodni képtelen” Lakatos családot, amelynek három tagját lelőtte, kettejüket pedig megsebesítette. A rendőröknek az utóbbi hónapokban 13-szor kellett kiszállniuk a népes roma családhoz. A városi rendőr ezért, amikor nem bírta tovább, saját kezébe vette az igazságszolgáltatást.

A rendőrség hivatalos álláspontja szerint a gyilkosságok elkövetésének motívuma továbbra sem tisztázott, ugyanakkor Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány azt megerősítette, hogy a lehetséges indítékok között azt is vizsgálják, hogy a férfi frusztráltsága miatt elkeseredett dühében gyilkolt.

A jelenleg vizsgálati fogságban lévő városi rendőr ellen előre kitervelt gyilkosságok és illegális fegyvertartás miatt indult eljárás. A hatályos szlovákiai törvények szerint ennek alapján 25 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport