Nagyszabású hadművelet indult Szíriában
További Külföld cikkek
- Lövések dördültek el egy svédországi bevásárlóközpontban
- Kemény összecsapást hozott Orbán Viktor strasbourgi beszéde, de ki nyerte a csatát?
- Tampa polgármestere: aki a Milton hurrikán útjába kerül, az „meg fog halni”
- Világrekordot döntött egy 18 éves nepáli hegymászó
- „Anya, hamarosan meghalok” – bántalmazzák a börtönben a terrorizmussal vádolt orosz tinédzsert
A szíriai lázadók bejelentették, hogy erőik hétfő este nagyszabású hadműveletet indítottak „Damaszkusz vulkánja és Szíria földrengései” néven. Hétfő este kiadott közleményében Homsznak és a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) katonai tanácsának közös parancsnoksága azt közölte, hogy a művelet este nyolc órakor indult, „válaszul a mészárlásokra és a barbár bűntettekre”, amelyeket Bassár el-Aszad elnök rezsimje elkövetett.
ENSZ: Százezernél több menekült
Április óta csaknem háromszorosára, több mint 112 ezerre nőtt azoknak a szíriai menekülteknek a száma, akik az ENSZ-hez fordultak segítségért – közölte az ENSZ menekültügyi hivatala. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) nyilvántartása szerint a nők és gyerekek teszik ki a háromnegyedét azoknak a szíriaiaknak, akiket regisztrált vagy segített Irakban, Jordániában, Libanonban és Törökországban. Adrian Edwards, az UNHCR szóvivője kedden Genfben közölte, hogy a tényleges szám valószínűleg „jóval magasabb”, és sok szíriai menekült teljes mértékben a humanitárius segélytől függ. Mint mondta, adataik szerint legalább 40 ezer szíriai keresett menedéket Törökországban, Jordánia 33 400 menekültet fogadott be, 30 900 érkezett Libanonba és 7900 Irakba.
A kommüniké szerint az SZSZH támadni kezdte „a biztonsági erők minden állását és posztját a városokban és vidéken, hogy heves harcokat provokáljon ki (ezekkel az erőkkel), és megadásra szólítsa fel őket”. A dokumentum felszólít „a rendőrök, a katonák és a sabihák (kormányhű milíciák) összes ellenőrzőpontjának bekerítésére Szíriában és heves harcokra azok felszámolása érdekében”. Ugyancsak felszólít az SZSZH minden nemzetközi útvonal elvágására „(az északi) Aleppótól (a déli) Deraáig, (a keleti) Deir-ez-Zórtól (a nyugati) Latakiáig és az ellátási útvonalak megszerzésére”. Ismételten szorgalmazza a dezertálásokat, és bejelenti, hogy a foglyok, fogva tartottak kiszabadításán munkálkodik.
Az SZSZH közli azt is, hogy „legitim célpontnak” tekint minden, szíriai földön lévő külföldi katonát és a szíriai rezsim szövetségeseit, így a Hezbollah libanoni síita milíciát, az iráni Forradalmi Gárda tagjait, az iraki milicistákat és az Aszad-párti palesztin frakciókat. A közlemény szerint a hadművelet „az első stratégiai szakasza annak, hogy Szíria a teljes polgári engedetlenség állapotába jusson”.
Ellenzéki aktivisták közlése szerint a szíriai kormányerők keddre virradóra páncélosokkal és harci helikopterekkel támadták a lázadókat Damaszkusz Tadamon negyedében. Nehézgépfegyverek hangja volt hallható a főváros Kadám és Hadzsar-al-Aszvad negyedéből is – tették hozzá, megjegyezve, hogy reggel nyolc órára elcsitultak a három napja folyó heves harcok.