A kényszerabortusszal túlfogynak a kínaiak

Az egész internetet bejárta az a fotó, amin Feng Csian-mej (Feng Jianwei) látható halott magzatával. A húszas évei elején járó nőt hét hónapos várandós állapotban kényszerítették abortuszra az északnyugat-kínai Senhszi (Shaanxi) tartományban. Fengnek és férjének már van egy gyermeke, s a hatályos kínai törvények szerint nem vállalhatták volna a másodikat, hacsak nem fizetik ki a kiszabott 40 ezer jüanos (1,5 millió forint) büntetést, amit viszont anyagi helyzetük miatt nem voltak képesek megtenni.

A módszer ahogy Fenggel a hatóságok bántak felháborította a közvéleményt. Miközben Feng férje dolgozni ment, a helyi családtervezési irodából öt ember kereste fel Fenget az otthonában. Feng menekülni próbált, de elfogták majd megverték. Később fizikai erőszakkal kényszerítették, hogy írjon alá papírokat, amikben beleegyezik az abortuszba, lefogták, majd egy injekciós tűt szúrtak bele a hasába.

A brutális eljárás miatt számtalan panasz érkezett a kormányhoz, internetes fórumokon éles kritikákat fogalmaztak meg és még nyíltan állami tulajdonban levő sajtótermékekben is elítélően szóltak az ügyről. A Fenget és férjét ért sérelem miatt úgy tűnik 70 ezer jüan (2,6 millió forint) körüli összeget kapnak kártérítésként a járási kormányzattól. A házaspár pekingi ügyvédje ezután visszavonta a bírósági keresetet, az ügyet a járási hivatalban lezártnak tekintik. Ez azt jelenti, hogy egyik fél sem állhat elő újabb követeléssel.

A kártérítést a járási hivatal fizeti, a közvélemény által követelt vizsgálat után az érintett Csenping (Zhenping) település családtervezésért felelős vezetőjét és egy járási vezetőt elbocsátották állásából, négy másik hivatali alkalmazott és a kórház igazgatója pedig fegyelmi büntetést kapott. Az eset hiába felháborító, és aránytalanul kicsi az elkövetők büntetése, ennél több személyi következmény valószínűleg nem lesz.

Kínában még mindig szigorú családtervezési és népességkorlátozási szabályok vannak érvényben és a központi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével számtalan jogsértés történik, ami fölött az ország érdekeire hivatkozva máig szemet hunynak, mert csak így látják biztosítottnak a népességnövekedés kordában tartását.

Félelem az éhínségtől

A Kínai Népköztársaságban már a hetvenes években téma volt a túlnépesedés. 1970-ben nagyjából 820 millió lakosa volt az országnak, ami a bolygó össznépességének 22 százalékát jelentette. Mára már 1344 millió kínai van és bár így a világon „csak” minden ötödik ember kínai az még mindig óriási megterhelést jelent az ország természeti erőforrásai számára, ugyanis a 20 százalékos világnépességi arány mellett Kína területe csak a Föld szárazföldjének 6,4 százalékát fedi le, és ennek is csak töredéke (14,5 százalék) alkalmas földművelésre.

A kínai vezetőség számára a maoista korszakban logikus döntésnek tűnt, hogy az éhínségeknek a mezőgazdasági termelés növelése mellett legkönnyebben a lakosság csökkentésével lehet véget vetni. A „később, nagyobb kihagyással, kevesebbet” kampány lényege az volt, hogy az anyák később kezdjenek el szülni, nagyobb kihagyások legyenek két terhesség között, illetve összességében kevesebb gyerek felnevelését vállalja élete során egy nő, mint korábban.

A „kkk” kampánynak hála 1970 és 1979 között 5,8-ról 2,7-re csökkent az átlagos teljes termékenységi arányszám (ez egy hipotetikus arányszám ami azt mutatja, hogy egy nő hány gyereket szülne élete során, ha az adott évi szülési gyakoriság egész életében állandó volna). Bár a 2,7 termékenységi arányszám alacsonyabb volt a korábbiaknál, ez még mindig egy növekvő lakosságú Kínához vezetett volna, ezért 1979-ben bevezették az „egykepolitikát”.

Kivételes szabályok, szabálytalan kivételezés

Az egykepolitika lényege benne foglaltatik a szóban: egy házaspárnak egy gyereke lehet életük során. Az eredetileg három évtizedre tervezett, de mára meghosszabbított programnak nem maradt el a hatása. Olyannyira sikeres volt, hogy a kormány szerint 400 millió gyerek megszületését kerülték el és termékenységi arányszám Kínában mára a Világbank adatai szerint 1,59-re esett. Hosszútávon tehát a népesség fogyására lehet számítani, annak ellenére, hogy most még mindig évente növekszik a kínaiak száma.

A szabályozás máig érvényben van, de már nem alkalmazzák mindenhol olyan vasszigorral mint régen, vagy mint Feng Csian-mej esetében. Bár Feng története nem mondható kivételesnek abból a szempontból, hogy ezernyi ilyen eset van, de az tény, hogy mostanra már a lakosságnak kevesebb mint a felének kell következetesen betartani az egykepolitikát. (Ahol viszont betartatják még mindig brutális módszerekkel teszik, és ez ellen emelt szólt Csen Kuang-cseng vak kínai jogvédő, aki mostanra az Egyesült Államokba kényszerült áttelepülni.)

Mindig is kivételt képeztek a családtervezési terveknél a Kínában élő nem han nemzetiségű kisebbségek, akik az ország lakosságának 10 százalékát teszik ki. Náluk az alacsonyabb népességszám és a kulturális hagyományok megőrzésére való tekintettel nem erőltették az abortuszokat vagy a terhesség-megelőzést.

Pár év óta a nagyvárosokban lehetőség van arra, hogy a pároknak több gyereke legyen, ehhez viszont bírságot kell fizetniük. A bírság mértéke egy középosztálybeli ember egy éves keresetét is elérheti, de sokan élnek a lehetőséggel, ha több gyereket szeretnének. Az is kivételt jelenthet, ha két egyke házasodik össze, nekik szintén egynél több gyerekük lehet.

Megint más a helyzet egyes vidéki területeken. Van, ahol engedélyezett, hogy ha az első gyereke egy házaspárnak lány, akkor újra próbálkozzanak, hátha másodjára egy fiú születik. A fiú gyermekeknek a kínai társadalomban még mindig nagyobb megbecsülése van mint a lányoknak. (Ezért is volt olyan sok abortusz sokáig, mivel ha egy anya leánygyermekkel lett terhes, akkor inkább elvetette, hogy betarthassa az egykepolitika szabályait és inkább egy fia lehessen később.)

Van azonban, ami közös vidéken és városban is. Hála a korrupciónak a közigazgatási rendszerben, függetlenül attól, hogy hol él egy ember, két, három, vagy akár négy gyereke is lehet, ha kellően gazdag és hajlandó megvesztegetni az ügyben eljáró hivatalnokokat. A fenti kivételezés természetesen ismert az országot irányító Kínai Kommunista Párt (KKP) köreiben is, de jól felfogott érdekük miatt szemet hunynak felette.

A nem várt következmények

Mint fentebb írtuk a kínai kormány hivatalosan sikerként értékeli az egykepolitikát, mert szerintük megmentette az országot a katasztrófától, de mára már nemcsak a nagyobb családot akaró szülők, hanem egyre több kutató is a rendszer megváltoztatását akarja elérni, mert sokasodnak a kellemetlen mellékhatások.

A jelenlegi 1,59-es termékenységi arányszám nem elég a természetes reprodukcióhoz, ráadásul ez még tovább fog esni. A kínai nők gazdagabbá és iskolázottabbá kezdenek válni, az ország urbanizálódik, mindez a történelmi trendek alapján a születések számának további csökkenését kell, hogy eredményezze. Rontja a helyzetet, hogy a nemek közti arány – a fiúgyermekek preferálása miatt – nagyon megromlott a lányok kárára. A 15 év alatti korosztályban 100 lányra 117 fiú jut, ami nehezíti majd a családalapítást.

Ha nem lesz elég újszülött, nem lesz, aki eltartsa a rohamosan öregedő kínai társadalmat sem. A munkaképes emberek száma 2013-ban fogja elérni a csúcsot, onnantól kezdve visszaesés jön, ami munkaerőhiányt és a gazdasági növekedés lassulását okozhatja. A születéskor várható élettartam négy évtized alatt 63 évről 73 évre nőtt, így az eltartást igénylők (a túl öregek és túl fiatalok egybevéve) jelenleg történelmi mélyponton levő aránya hamarosan növekedni fog.

A manapság egyik legelcsépeltebb közgazdasági szlogen szerint Kína „azelőtt lett öreg, mielőtt gazdag lett volna”. Ezzel arra utalnak, hogy míg a nyugati államokban fokozatosan ment végbe a társadalom elöregedése, amit a gazdaság által megtámogatott jóléti állam és szociális juttatások kiépítése kísért, Kína lakosság már öreg, de még nem gazdag és nincs erős szociális háló sem. Az egykepolitika miatt különösen kényes lesz az idősek helyzete, hiszen a tradicionális elvek alapján lehet, hogy egy gyereknek kell majd gondoskodni két szülőjéről, és négy nagyszülőjéről.

Egyről a kettőre

A statisztikai adatok és a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy az egykepolitika mind társadalompolitikai, mind morális szempontból egyre védhetetlenebbé válik. A rendszer komoly szenvedést okoz jelentős számú kínai számára, és súlyos visszaélésekre, jogsértésekre ad lehetőséget, mint ahogy azt Feng Csian-mej története mutatja.

Valószínűleg kevés megnyugvást hoz, hogy az eset hatására beérkezett hasonló panaszok kivizsgálására az országos családtervezési bizottság tíz csoportot küldött ki különböző helyszínekre, hogy „fellépjenek a törvények végrehajtása során elkövetett szabálytalanságok ellen”. Tíz csoport egy ekkora országban semmi, és már évek óta jelennek meg hírek az egykepolitika nevében végrehajtott kényszerabortuszokról és sterilizálásokról, amit a kormányzat mindig igyekezett eltusolni.

Demográfiai szempontból is indokolt lenne a változás, hiszen a társadalom korai elöregedése, a nemek közti arányok felborulása annál nehezebben lesz visszafordítható vagy lassítható minél tovább tart. Az ideális megoldás természetesen a szabad gyermekvállalás engedélyezése lenne, de Kínában az is előrelépésnek számítana, ha az egykepolitikát felváltaná a kétgyermekes családmodell.

A kétgyermekes modellel, évtizedes távlatokban, megfelezhető lenne a lakosság munkaképes részének fogyása, ennek minden társadalompolitikai nyereségével együtt. Gyakorlatban az egykepolitikát már sok helyen felváltotta a kétgyermekes modell, így az arra való áttérés a realitások beismerése mellett az esélyegyenlőség és a jogegyenlőség terén is előrelépés lenne.

Könnyen elképzelhető, hogy a kínai vezetők körében, még mindig az a téves kép él, hogy szabályozás nélkül elszabadulna a népességszám, és ezt nem bírná el a gazdaság. Kína mára azonban nem csak sokkal gazdagabb, mint volt a hetvenes években, hanem mások a kínaiak igényei is. Míg a maoista korszak végén átlag hat gyereket akartak a szülők, mára a többség már megelégedne kettővel is, de az egyet túl kevésnek tartják.