Tankok vonulnak Aleppóba
További Külföld cikkek
- Donald Trump: Putyin elnök találkozni akar
- Liz Truss nekiment a brit kormányfőnek, jogi lépésekkel fenyegeti
- Nem tetszik az oroszoknak, hogy Donald Trump rátenné a kezét Grönlandra
- Trump csapata olyan javaslattal állhat elő, ami alapjaiban változtathatja meg a háborús helyzetet
- Elon Musk fokozza a botrányt, lezajlott a beszélgetése az AfD pártvezetőjével
Aktivisták szerint a szíriai hadsereg földi és légi támadást indított a felkelők ellen az ország legnagyobb városában, Aleppóban - írja a BBC. A felkelők közölték, hogy visszavertek egy támadást, és több tankot megsemmisítettek, azonban ezt független források nem erősítették meg.
Az ellenzéki források szerint a tankok szombat reggel a város délnyugati részeibe kezdték meg a bevonulást, és a Salah al-Din városrészt vették célba, ahol azonban jelentős ellenállással találkoztak. Jelentések szerint sok a sebesült, és orvosokat is hívtak a negyedbe, miután pénteken a fokozódó harcok miatt a Vöröskereszt felfüggesztette a tevékenységének egy részét a városban. Aleppót hajnal óta rakétákkal is lövik.
A város ellen indított támadás kapcsán több ország, köztük az USA is attól tart, hogy a szíriai kormány akciója tömegmészárlásba torkollhat. Tudósítások szerint az emberek tömegesen hagyják el a várost, és tömött autókon menekülnek vidékre.
Szíriai konfliktusban érintett városok nagyobb térképen való megjelenítése
Aleppó kulcsfontosságú város, és mind a két oldal elszántan küzd az ellenőrzéséért. A kormányerők tűzereje jelentősen nagyobb, és úgy tűnik, felkészültek arra, hogy ezt felhasználják a város visszafoglalására.
Egy szíriai emberi jogi szervezet szerint tavaly március óta már több mint 19 106 ember halt meg a harcokban, az ENSZ pedig márciusban legalább 10 000 áldozatról beszélt. Egy júniusi szíriai kormányjelentés szerint a harcoknak 6947 áldozatuk volt addig.
Harcok
- Reggel óta a kormányerők rakétákkal lövik Aleppót
- Szombat délelőtt megkezdődött a tankok bevonulása a városba
Reakciók a világból
- Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Aleppóban tragédia érlelődik, azonban a vérontás annak lesz a következménye, hogy a nyugati államok bátorítják az ellenzéket. Lavrov szerint irreális azt várni a kormánytól, hogy megbékéljen azzal, hogy jól felfegyverzett ellenzéki csoportok tartják uralmuk alatt a várost
- Pénteken Ban Kimun ENSZ-főtitkár felszólította a szíriai kormányt, hogy állítsa le a támadást, és világos nyilatkozatot kért arról, hogy semmilyen körülmények között nem használnak vegyi fegyvereket a kormányerők. Szíria korábban közvetve beismerte, hogy rendelkezik ilyenekkel, azonban csak külföldi támadás esetén veti be őket.