Sandy nemsokára partot ér New Jersey parjainál. Korábban New Jersey kormányzója csak annyit twittelt ki, hogy mindenki megdöbben majd, amikor meglátja a vihar képeit. A Jersey Shore című trasrealityben persze.
A New York-i közlekedési hatóság bejelentette, hogy az utolsó alagutat is lezárták, így Manhattan szárazföldön már megközelíthetetlen. Több alagútba is befolyt a víz, van ahol több méteres víz áll. Manhattan déli végén, a Battery Parkban 4,1 méter magasan áll a víz, ami közel egy méterrel magasabb, mint amennyi az 1821-es rekordméretű árvízkor volt.
Ezen az oldalon a brooklyni tűzoltók és a mentési központ közötti rádióforgalomba lehet belehallgatni. A tűzoltók és a központ közti beszélgetésből nem csak a vészhívásokról szólnak, de időről időre jelentést tesznek arról is, hogy hol, mekkora a víz, illetve mikor lesz áram. Aki szerette a Harmadik műszak című sorozatot, vagy csak mindig izgatott lesz, amikor a taxiban elkezd recsegni a cb-rádió, hallgasson bele.
Mario Cuomo New York állam kormányzója azt közölte: az állam területén legkevesebb öt halálos áldozata van a viharnak. Atlantic Cityben egy ember szívrohamban meghalt az evakuálás közben. A torontói rendőrség a Sandy előszelének rovására írta egy nő halálát, amit egy szél által leszakított tábla okozott azt utcán.
Majdnem egy méteres víz áll a Wall Streeten is, a New York-i tőszde épületénél. A tőzsde várhatóan holnap sem fog kinyitni, pedig 2001. szeptember 11-e óta nem fordult elő, hogy előre nem látott szünetett kellett volna tartani a kereskedésben.
Az Ötödik sugárúton található hatalmas üvegdoboznak álcázott Apple Store-t homokzsákokkal védi a cég a bezúduló ár ellen. A Twitteren terjedő felvételek alapján viszont a fosztogatóktól nem fél az Apple, ugyanis a boltban kihelyezett készülékeket nem vitték el, de minden egyes darabot műanyag zacskóka tekertek, és a bolton belül is homokzsákokat halmoztak fel.
Michael Bloomberg polgármester - aki sajtótájékoztatóján spanyolul is elismételte az általa mondottakat, hogy a város spanyol ajkú lakosaihoz is eljussanak a fontos hírek - szerint több mint négyezren szükségszállásokon nyertek elhelyezést, köztük sok a hajléktalan. Őket egyébként a rendőrség már a Sandy "beköszönte" előtt elirányította az utcákról. A kényszerszállásokat többnyire egyetemeken, kollégiumokban, iskolákban hozták létre.
Tovább nő a halálos áldozatok száma. Az AP jelentése szerint ketten meghaltak New Jersey-ben, amikor rájuk zuhant egy kidőlő fa, de halálos áldozatokat jelentettek Marylandből, Pennsylvaniából és Connecticutból is. A hírügynökség szerint az Egyesült Államokban már legalább tíz halálos áldozata van a hurrikánból posztr-tróusi ciklonná átalakuló Sandynek.
"Megszűnt az áramellátás a 38. utcától délre, az ablakunkbol nézve az egész Dél-Manhattan sötét. Munkatársaimtól tudom, hogy az New York Universal kórházában a generátorok nem indultak be mnden probléma nélkül, nem mindenhol sikerült az áramot visszaindítani, és az újszülött intenzív osztályt evakualjak és a betegeket máshol próbáljak elhelyezni" - írja P, a Manhattanben lakó orvos.
Bloomberg polgámester sajtótájékoztatón kérte az embereket arra, hogy csak akkor tárcsázzák a 911-es segélyhívót, ha valóban életveszélyben vannak, mivel a sok érdeklődő hívás miatt a valóban rászorulókhoz nem jut el a segítség. A polgármester szerint óránként több mint 20 ezren próbálják meg tárcsázni a 911-et, ennyi hívást a rendszer nem bír kezelni, és a diszpécserek sem bírják a tempót.
A polgármester hétfő este drámai hangú felhívást intézett a város lakóihoz. Felszólította az embereket, hogy semmiképp ne menjenek az utcákra, szavai szerint mindenki maradjon ott, ahol tartózkodik.
A polgármester beszámolt arról, hogy hétfő estére mintegy negyedmillió ügyfél maradt áram nélkül. Ugyanakkor elismerte, hogy a tényleges szám ennél jóval magasabb lehet, az előfizetők között ugyanis többlakásos apartmanházak is vannak. Sajtótájékoztatóján spanyolul is elismételte az általa mondottakat, hogy a város spanyol ajkú lakosaihoz is eljussanak a fontos hírek.
Az áramkimaradás Bloomberg szerint napokig eltarthat. A legfontosabb feladatnak a város egyes részeit elárasztó víz eltávolítását nevezte. Utalt arra, hogy ez is több napot vehet igénybe. A polgármester arra is figyelmeztetett, hogy a leszakadt kábelek szintén hatalmas veszélyt jelenthetnek.
A Lázadás a Bountyn című filmhez épített vitorláshajó legénységének egy tagja most már biztosan meghalt, miután a hajó elsüllyedt a hurrikán miatt. A parti őrség egyelőre nem tudja tovább keresni a hajó eltűnt kapitányát sem, mivel az időjárási viszonyok miatt a helikoptereket és a hajókat is visszrendelték. A parti őrség videót közölt a mentésről.
A Ground Zerót, a leomlott World Trade Center helyén meredező gödröt is elönti a tengervíz több hírügynökség értesülései szerint.
Eddig nem azonosított robbanásról adott hírt több amerikai hírcsatorna is. Észak-Manhattan egyik áramelosztójában történhetett a robbanás, a Reuters szerint az üzemben 19 munkás rekedhetett. Eddig áldozatokról azonban nem érkezett jelentés.
Az alábbi, hang nélküli videón a harmadik perc előtt látható a robbanás.
Anderson Cooper a CNN hírtelevízió riportere egy New Jersey-i utcáról adott éppen helyzetjelentést, amikor az ár kis híján ledöntötte a lábáról. Azt azért elmondta, hogy egy szomszédos pizzériában jót ettek.
Veszélyesen magas a vízszint az Oyster Creek-i atomerőműnél, jelentette a New York Times. Az erőmű vezetői kettes fokozatú riasztást adtak ki, aminél két súlyosabb fokozatú van már csak. A vízszint 1,8 méterrel magasabb a normálisnál, és ha további 30 centimétert emelkedik, a hűtőrendszer nem tudja majd megfelelően hűteni a használt fűtőelemeket.
Az erőműben ebben az esetben tűzoltófecskendőket kell majd használni ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű víz juthasson be és pótolják az elpárolgó folyadékot. Amennyiben a hűtőrendszer leállt, 25 óra kell ahhoz, hogy forráspontra emelkedjen a belső hőmérséklet, ez pedig bőven elegendő arra, hogy a szakemberek megoldást találjanak a problémára. A reaktort október 22-én leállították, így a mag viszonylag alacsony hőmérsékletű.
A CNN szerint a város bizonyos körzeteiben elment az áram. New York államban 1,5 millió ember van áram nélkül.
A #Sandy címke egy nap alatt négymillió alkalommal szerepelt a Twitteren, jelentette a gyik amerikai médiaügynökség. A viharral kapcsolatos információk becslések szerint 3 milliárd felhasználót érhetnek el. Az amerikai Facebook-felhasználók az elmúlt 24 órában a "Sandy hurrikén" kifejezést használták a legtöbbször. A top tízes listán a "vihar", a "keleti part" és a "barátaim" szavak is előkelő helyen szerepeltek.
Az Instagram nevű fotómegosztó szolgáltatáson 2 333 000 olyan képet tettek közzé a felhasználók, amit a Sandy címkével láttak el, erről az AP számolt be. Az Instagram szóvivője szerint másodpercenként 10 képet töltenek fel a nemrég a Facebook tulajdonába került szolgáltatáson keresztül.
"A videót ma délután, helyi idő szerint 3 órakor készítettem. Erős széllökésekkel és heves esőzéssel közelített hozzánk Sandy." Olvasónk egyébként pizzafutárként dolgozik, és hétfőn még be kellet mennie dolgozni, annak ellenére, hogy a iskolák, üzletek és hivatalok is zárva tartottak. A műszaknak délután ötkor vetett véget a főnöke, "amikor már minden épeszű ember rég otthon volt."
Az HBO gengsztersorozatának címszereplője, az Atlantic City-beli híres sétány vagy korzó teljesen víz alá került. A CNN riportere éppen most magyarázza, hogy olyan erős a víz sodrása, hogy alig bír talpon maradni a térdig érő vízben, pedig 85 kiló, és nagyon erős a lába.
A CNN szakértője szerint igen veszélyes helyzet alakult ki az egyik felhőkarcoló mellett álló óriásdaru sérülése miatt. A daru egyik fele jól láthatóan sérült, a heves széllökésekben himbálózó több tonnás szerkezet, ha az utcára zuhan, súlyos károkat okozhat, arról nem is beszélve, hogy a balesetet túlélni nemigen lehet. A CNN-en nyilatkozó "daruszakértő" óvatosan fogalmazott ugyan, de megemlítette, hogy a biztonsági intézkedések betartását nem ártana kivizsgálni, mert ilyen eset nem történhet meg emberi mulasztás nélkül. Képünk korábban készült.
Több hírügynökség is arról számol be, hogy leállt az egyik New York-i kórház áramellátását pár órája szolgáltató generátor, így az intenzív osztályról 40-50 betegek kell elszállítani más intézményekbe. Egyes források szerint ennél több, 200 beteg evakuálásáról van szó.
A Guardian leközölt két képet is a Bounty süllyedéséről, itt megtekinthetők.
Miközben New Yorkot és New Jersey-t az árvíz és az eső, West Virniát a havazás ejti kétségbe, jelentette a CBS News.
New Yorkban bezárták a tőzsdét és léállt a tömegközlekedés, de a 29. utcán található Nut House nevű vaskereskedés tulajdonosa komolyan gondolja szlogenjét, ami szerint az ő üzlete minden körülmények között nyitva marad, így most sem húzta le a rolót. A Huffington Post szerint Govinda Shrestha kijelentette, hogy üzlet éjjel-nappal nyitva van, és ezt semmiféle vihar nem befolyásolhatja.
Mivel a tömegközlekedés leállt, Shrestha személyesen ment el az alkalmazottakért autójával. "Nyitva kell tartanom, mert azt ígérem a szlogenben. Az embereknek szüksége van zseblámpákra, elemekre, gyertyákra, nálam ebből bőven akad. Négyszer olyan forgalmam van, mint eddig bármikor."
A CNN szerint megvan a vihar 12. áldozata, egy férfit egy kidőlő fa zúzott halálra.
A legújabb időjárásjelentések szerint nem csökken a vihar erőssége. Tovább fúj a szél és esik az eső. New Yorkban reggelre kilencre (magyar idő szerint délután kettőre) várják a vízszint újabb megemelkedését a dagály miatt. Maryland államban 70 cm, Nyugar-Virginia egyes részein 90 cm hó esett, az utak sok helyen járhatatlanok.
A vihar miatt eddig összesen 5,3 millión maradtak áram nélkül az Egyesült Államokban.
Az Eqecat Inc előzetes becslése szerint 20 milliárd dolláros kárt várnak a Sandy hurikántól. A számításoknál figyelembe vették az épületek megrongálódását, az áradásokat, és az áramkimaradás miatt okozott fennakadásokat. A tőzsde felfüggesztését és több ezer repülőjárat leállítását szintén beleszámolták a végső összegbe, akárcsak különböző gyárak leállását és az emberek fogyasztási szokásainak megváltozását. Az Eqecat szerint csak 5-10 milliárd dollárnyi kárra van biztosítás.
New York egyes részeiben maguk az áramszolgáltatók szüntették meg az áramellátást. A hírek szerint csak így lehetett elkerülni a teljes rendszer összeomlását. A New York Times szerint 660 ezren várják a reggelt teljes sötétben.
A helyzeten tovább rontott, hogy helyi idő szerint hétfőn késő este a 14. utca közelében egy alállomás felrobbant. John Miksad a Consolidated Edison szolgáltató alelnöke nem tudta megmondani, hogy mi okozta a robbanást, de szerepe lehetett a megáradt víznek és a szélben repülő törmeléknek.
Barack Obama elnök szükségállapotot hirdetett Washington D. C. területére. Az iskolák kedden is zárva tartanak.
Ami korábban csak felvetés volt, a Reuters szerint mára biztossá vált: kedden se fog működni a New York Stock Exchange. A tőzsde üzemeltetői szeretnék, ha szerdán már folytatódna a kereskedés, de bizonytalan a helyzet. Ha nem lesz megfelelő az áramszolgáltatás, akkor akadozhat a rendszer, a tömegközlekedés helyreállítása nélkül pedig újra otthonról kellene dolgoznia rengeted embernek, akik egyébként a belvárosból intézik ügyeiket.
Szerda lenne a hónap utolsó kereskedési napja, ha akkor se nyit ki a NYSE, az tovább növeli a gazdasági veszteséget és a pénzügyi károkat.