Olvasónk, AZM videója New Yorkból, benne az emlegetett, vízszintese zuhogó eső, bedeszkázott bejárat, kihalt utcák, és olyan szél, hogy azt hallgatni is rossz.
Hobokken városának fele víz alatt van New Jersey államban Dawn Zimmer polgármester szerint. A városban 50 ezren laknak, de olyan súlyos a helyzet, hogy két tűzoltóállomást is ki kellett üríteni.
Az Egyesült Államokban a legújabb hírek szerint 12 áldozata van a Sandy hurrikánnak. Ha ehhez hozzávesszük a 69 áldozatot a Karib-térségben, az összesen 81 halottat jelent. Ez a szám azonban valószínűleg emelkedni fog. Az USA-ban egyrészt még tart a vihar, míg olyan helyek, ahol Sandy már végigvonult még felfele módosíthatják az áldozatok számát. Haitiban például továbbra se tudni több tucat emberről.
Megerősítették, hogy az éjszaka során evakuálni kellett a N.Y.U. Langone kórház összes betegét, 215 embert. Az egészségügyi intézménynél mikor leállt az áramellátás, elindultak a tartalék generátorok, de később azok is felmondták a szolgálatot. A betegeket a környező kórházak fogadták be, több tucat mentőautóval szállították át őket.
Chris Christie New Jersey kormányzója csalódottságának adott hangot, mert sokan figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket és nem hagyták el időben a környéket, illetve nem maradtak az otthonaikban. A kormányzó szerint tragikus, hogy feleslegesen haltak meg emberek. New Jersey-ben ketten vesztették életüket, amikor egy fa ráesett az autójukra.
A New York-i tömegközlekedést üzemeltető MTA közleménye szerint a Sandy hurrikán okozta károk a teljes közlekedési rendszert érintik. Hét metró alagutat elöntött a víz, a felszíne vonalokon akadozik az áramellátás, mert megsérültek a vezetékek. Hat buszgarázst szintén tönkretett a víz.
A közlemény szerint a metróközlekedés 108 éve alatt még nem volt ilyen súlyos a helyzet, de megkezdték a kárfelmérést és a szolgáltatások helyreállítását.
Az NBC news azt írja, hogy 6,8 millióra emelkedett azok száma, akik áram nélkül maradtak. Az USA Today szerint ez a szám a következő napokban a háromszorosára növekedhet.
Kíváncsi rá, hogy mit gondolt Chelsea Clinton vagy Rob Lowe a Sandy hurrikán tombolásáról? A CNN gyűjtésében a Twitter oldalaik üzeneteiből mindent megtalál.
Egy kedvező hír a sok baj között: a New York-i maraton szervezői nem tervezik, hogy elhalasztanák a rendezvényt. A szervezők 20 ezer futót várnak külföldről és összesen 45 ezer résztvevőre számítanak. Az itteni maraton az egyik leghíresebb futórendezvény az egész világon. Mary Wittenberg a rendező szervezet vezérigazgatója szerint bíznak benne, hogy az 5 nap múlva kezdődő futás idejére sikerül a törmelék nagyobb részét eltakarítani.
Rocakaway Park körzetében, New Yorkban több épület is kigyulladt. Az embereket hajókkal evakuálják. Nem tudni, hogy pontosan mi okozta a tüzet, valószínűleg a viharban leszakadó elektromos vezeték lehetnek a felelősek.
A tömegközlekedésért felelős Metro Transit Authority (MTA) nem tudja megmondani mennyi idő kell pontosan a víz kiszivattyúzására a metró alagutakból. A becsléseik szerint 14 óra is elég lehet, de akár négy napig is eltarthat.
Gyorsmérleg a hétfőn este lecsapó hurrikán által okozott károkról: New Yorkban 12 ember halt meg, összesen 5,3 millióan maradtak áram nélkül, összedőlt egy több emeletes ház egy része, elsüllyedt egy hajó, lezárták a metrót és a hidakat. A károkat 20 milliárd dollárra becsülik. Részletek a cikkben.
A CNN meteorológusia szerint az Egyesült Államok teljes északkeleti részét érinteni fogja a Sandy hurrikán. Kitart az erős szél, amit majd még Kanadában is érezni lehet. New England és az ország középső részein heves esőzésre számítanak. Virginia, Nyugat-Virginia, Maryland, Észak-Karolina és Tennessee hegyvidéki részein pedig havazás lesz.
New Yorkban John Miksad a Consolidated Edison alelnöke szerint több problémával is meg kell birkózniuk egyszerre. Sok a leszakadt vezeték, felrobbant egy alállomás, és voltak ütemezett leállások is. A szándékosan leállított részeket 3-4 nap alatt újra lehet indítani, de a vezetékek pótlása egy hét is lehet. A CE szerint 670 ezer felhasználó van áram nélkül, de a számítási rendszerük miatt ténylegesen ez ennél is több embert jelent.
A korábban elsüllyedt H.M.S. Bounty kapitányát továbbra sem találja a partiőrség. A kapitány akkor tűnt el, amikor a legénysége a vihar miatt elhagyni kényszerült a hajót. A kapitánnyal együtt egy másik ember is eltűnt, őt később megtalálták és kórházba szállították, de nem tért magához, és meghalt.
A 108 éves metróhálózat alagútjait elöntötte a víz, több vonalon nincs áram, remizeket is elárasztott az eső és a dagály.
A New York-i tűzoltóság twittere szerint már tizenöt házra terjedt át a tomboló tűz a queensi Breezy Pointnál, a Rockaway Beach Boulvardon. A környéken könnyűszerkezetes házak vannak, ami a széllel együtt megkönnyíti a lángok terjedését. Öröm az ürömben, hogy közben Brooklynban sikerült eloltani egy tözet, ami egy lakóház második szintjén égett.
New Jersey államban Oyster Creek-nél riasztást adtak ki az ottani atomerőműben. Az esőzések miatt megemelkedett a környéken a vízszint, ami zavart okozhat az erőmű vízvezetékeiben. Ezek a vízvezetékek szállítják a hűtővizet a már elhasználódott nukleáris főtűanyag hűtésére. Eddig 6,5 lábat emelkedett a vízszint, de további ha még fél lábbal feljebb megy a víz, akkor már ellepi azt a hűtővíz szállításáért felelős motort. Az Exelon vállalat közleménye szerint nincs veszélyben se a felszerelésük, se az emberek biztonsága.
A BBC számításai szerint 12 ezer repülőjáratot töröltek eddig a Sandy hurrikán miatt. A mai napon még további fennakadásokra kell számítani a légi közlekedésben.
Újabb üzenet a New York-i tűzoltóság twitterén: a Breezy Point-i tűzben Queensben eddig ötvennél több lakás semmisült meg teljesen.
Az ABC New York-i adójának híradója szemtanúkra hivatkozva jelentette, hogy a Sandy részben elpusztította Atlantic City legendás korzóját, a Broadwalkot. Az áradás a tengerparti deszkasétány egy tízméteres darabját sodorja egy közeli utcán. (Forrás)
A legtöbb hó eddig Davis településénél esett, Nyugat-Virginiában. Itt 45 cm a hótakaró.
Még nem sikerült eloltani a tüzet Queensben. A hírek szerint egy újabb épület is lángra kapott. Nagyjából 200 tűzoltó próbálja megfékezni a lángokat.
Nem esett le, de nem is sikerült kibiztosítani egy 57-ik utcai felhőkarcolót építő, 80 emelet magasan eltört darut, aminek egy darabja még mindig a levegőben lóg. A daru állandó veszélyforrás, mert mérnökök se tudják megmondani, hogy meddig maradhat úgy, ahogy van.
Evakuálini kell a New Jersey-i Moonachie-t és Little Ferryt, ahol gátszakadás történt, jelentette az ABC New York-i adójának a híradója. Mindkét városból hajókkal menekítik a lakókat.
Bejött az elemzők előzetes becslése: az internetes oldalak is megszenvedték a Sandy hurrikán New York-i pusztítását. Magyar idő szerint hétfőről keddre virradó éjszaka több népszerű portál és lapcsalád oldala is elérhetetlenné vált, a Gawker szinte teljes portfóliója mellett a HuffingtonPost és a Buzzfeed is leállt, mert áramkimaradások sújtották a szolgáltatókat.
Instagram-fotók a Sandy hurrikán puszításáról.
Kicsit enyhült a szél a keleti part mentén, de még mindig egyértelműen kivehető a Sandy hurrikán körvonala a széltérképen. A legerősebb tartós széllökés most 76 km/h-s.
Ketten könnyebben megsérültek New Yorkban, Queensben annál a tűznél, ahol 50 lakás égett ki eddig. 190 tűzoltó van a helyszínen, az oltás még nem ért véget.
Moonachie (ejtsd: muːˈnɑːkiː) és Little Ferry New Jersey legészakibb megyéjében vannak, Fairviewval szemközt, az Overpeck patak túlpartján. (Fairview pedig nagyjából a mannhattani Uptownnal és Harlemmel van szemben). A 2010-es népszámlálási adatok szerint Moonachie-ban 2708-an, Little Ferryben 10 626-an laknak. Monnachie-ben a feljegyzések szerint az égvilágon semmi érdekes sem történt eddig, leszámítva tán azt, hogy 1987-ben, amikor a New York Giants megnyerte a Superbowlt, a helyi polgármester győzelmi parádét tartott a hazai meccseit akkor New Jersey-ben játszó csapat tiszteletére.
Little Ferry, ahogy a neve is mutatja, a koloniális időszakban fontos kompátkelő volt. A város nevezetessége egy afrikai temető, amit 1994-ben felvettek a Történelmi Helyek Nemzeti Regiszterébe.
A 3. gyalogsági ezred megköszönte a dicsérő üzeneteket, amiket azért kaptak mert folyamatosan őrt álltak az ismeretlen katona sírjánál. "Az öreg gárda" azonban felhívta rá a figyelmet, hogy az interneten hamis kép jelent meg erről, és ezért közzétettek egy igazit.