Kínai muszlimok is harcolhatnak Szíriában
Egy hszincsiangi (Xinjiang) iszlám szakadár lázadószervezet egy ideje arra buzdította tagszervezeteit, hogy vegyenek részt a szíriai "dzsihádban", az Aszad-rendszer elleni „szent háborúban” – értesült a kínai terrorelhárítás illetékesétől a Global Times című Pekingben megjelenő angol nyelvű napilap.
A Kelet-turkesztáni Iszlám mozgalom (ETIM) és a Kelet-turkesztáni Oktatás ás Szolidaritás Szövetsége (ETESA) az újság hétfői számában közölt írás szerint május óta küldi a tagjait Szíriába, ahol mások mellett az al-Kaida tagjaival együtt harcolnak a kormányerők ellen. Mindkét szervezet a nagyrészt muszlim ujgurok lakta északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület függetlenségét hirdeti.
ETIM
„Az ETIM az al-Kaida támogatását élvezi, kábítószer- és fegyverkereskedelemből, valamint emberrablásból és rablásból szerez pénzt. A szervezet olyan hszincsiangi szeparatista bűnözőket és szélsőségeseket toborzott, akik korábban titkos terrorista kiképzést kaptak” – állította egy névtelenül nyilatkozó hivatalos személy a Global Timesnak. A szóban forgó emberek állítólag az al-Kaida parancsára Kínából Szíriába szöktek, ahol kapcsolatba léptek a dzsihádista erőkkel, hogy azután részt vegyenek a frontharcokban.
Az ETIM az amerikai sajtóban megjelent információk szerint 1990 és 2001 között több mint 200 terrorcselekményt hajtott végre, amelyeknek legalább 162 halálos áldozata és 440 sérültje volt. Az ETIM-et Kínában 2009-ben hivatalosan terrorszervezetnek minősítették. Ezt tette az ENSZ, az Egyesült Államok és az Európai Unió, valamint Kazahsztán, Kirgizisztán és Afganisztán kormánya is.
ETESA
Az ETESA szintén ugyancsak kínai hivatalos forrás szerint isztambuli székhellyel működik, és meglehetősen kiterjedt a tevékenysége. Ebbe a médiától, az oktatáson és a nők ügyeivel való foglalkozáson át a kutatásig sok minden beletartozik. Célja a muszlimok oktatása és képzése Hszincsiangban és a „felszabadításuk” egy muszlim állam létrehozásával.