Koronavírus adatok

2021. nov. 30.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Elza
2 °C
8 °C

Már Jeruzsálemet lövik a palesztinok

2012.11.16. 16:57
Izrael szerdán indított légitámadást gázai célpontok ellen, hogy gátat vessenek a szélsőséges palesztinok Izrael ellen irányuló rakétatámadásainak. Izrael déli részét több mint 100 rakétatalálat érte.

Először érték el a Hamasz palesztin szervezet rakétái Jeruzsálemet, számolt be a BBC. A városban megszólaltak a szirénák, de a lövedékek a város lakatlan részén csapódtak be.  A cél állítólag az izraeli parlament, a Knesszet épülete volt. Jeruzsálemben nem számítottak rakétalövedékekre. Az izraeli médiában gyakran hangoztatott álláspont szerint ez a város védettnek számít, mert egy esetleges becsapódás az Al-Aksza mecsetbe, az iszlám harmadik legszentebb mecsetébe beláthatatlan következményekkel járna.

Három nap, 26 halott

A hadművelet szerdai kezdete óta több mint 275 rakétát lőttek ki Izraelre, ebből a Vaskupola védelmi rendszer a levegőben kilőtt százötöt. Péntek reggel óta több mint ötven rakétát indítottak Gázából Izrael irányába az izraeli közszolgálati rádió beszámolója szerint.

A zsidó állam szerdán indított légitámadást gázai célpontok ellen, hogy gátat vessenek a szélsőséges palesztinok Izrael ellen irányuló rakétatámadásainak. Izrael déli részét több mint 100 rakétatalálat érte. A pénteki halálesetekkel 26-ra emelkedett (23 palesztin és három izraeli) a szerdán elindított, Felhőoszlop fedőnevű izraeli hadművelet halálos áldozatainak száma. Köztük van Ahmed al-Dzsabari, a Hamász katonai szárnyának parancsnoka is.

Izrael nem zárja ki egy szárazföldi hadművelet lehetőségét sem - pénteken az izraeli hadsereg 16 ezer tartalékos behívását kezdte meg.

Tel Avivot is bombázzák

A második egymást követő napon érte el palesztin rakéta Izrael legnagyobb városát, Tel Avivot is. Egy szemtanú az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a rakéta 200 méterre csapódott be attól a tengerparti úttól, amelyen az Egyesült Államok nagykövetsége is fekszik. A Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok közleményben vállalta magára a Tel-Avivot elérő rakétatámadást.

Egyiptom szerint Izrael a hibás

"Emberiesség elleni" támadásnak nevezte pénteken Mohamed Murszi egyiptomi államfő a Gázai övezet ellen indított izraeli hadműveletet. A tájékoztatás szerint az egyiptomi elnök egyúttal leszögezte: Kairó ebben a helyzetben nem fogja cserben hagyni a palesztinokat.  A pénteki imát követően a kairói al-Azhar mecset előtt ezrek tiltakoztak a palesztin terület elleni izraeli légicsapások miatt. "A lelkünkkel, a vérünkkel áldozzuk fel magunkat érted, Palesztina!" - skandálta a tömeg.

A dél-egyiptomi Luxor városában az iszlamista és nacionalista pártok hívei vonultak utcára, miközben Izrael-ellenes, illetve a "tétlen" arab vezetőket és a Nyugatot támadó jelszavakat harsogtak. Hisam Mohamed Kandil egyiptomi kormányfő pénteken látogatást tett a Gázai övezetben, ahol találkozott a területet irányító Hamász radikális palesztin szervezet miniszterelnökével, Iszmáil Haníjéval, akinek kifejezte szolidaritását a palesztin néppel.

Izrael előzőleg ígéretet tett arra, hogy a vizit idejére felfüggeszti az övezet támadását, ez a szándék azonban meghiúsult, miután a zsidó állam területére újabb rakétákat lőttek ki Gázából.

Németország szerint a Hamasz a hibás

Angela Merkel német kancellár felszólítja Kairót, "gyakoroljon nyomást a Hamászra az erőszak leállítása érdekében" – mondta pénteken szóvivője, Georg Streiter, annak kapcsán, hogy Hisam Mohamed Kadili egyiptomi kormányfő pénteken a Gázai övezetbe látogatott.

Berlini sajtótájékoztatóján Georg Streiter hozzátette: Angela Merkel aggodalommal figyeli az erőszak kiszélesedését a Közel-Keleten, amiért a Gázát irányító Hamász palesztin iszlamista szervezetet teszi felelőssé. "Izraelnek joga és kötelessége, hogy megfelelő módon védelmezze a lakosságát" – ismételte meg a szóvivő a német elvi álláspontot.

Navy Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa Genfben a gázai harcok kiszélesedésének megakadályozását szorgalmazta, elítélve mind az izraeli légitámadásokat, mind a palesztin területről Izraelre kilőtt rakétákat. Az erőszak mindkét formája "polgári személyeket öl meg" – közölte az ENSZ emberi jogi főbiztosságának szóvivője, Rupert Colville, emlékeztetve, hogy mindkét fél kötelessége a civilek védelme.    A főbiztosság aggodalmát fejezte ki az izraeli légierő által végrehajtott légicsapások erőteljes fokozódása miatt.

Putyin szerint Izrael a hibás

Támogatásáról biztosította a Gázai övezetben dúló erőszak leállítását célzó egyiptomi erőfeszítéseket Vlagyimir Putyin orosz elnök az egyiptomi államfővel, Mohamed Murszival folytatott pénteki telefonbeszélgetésében.

"Az elnök azt mondta, hogy támogatja a Kairó által a helyzet normalizálására tett erőfeszítéseket" - közölte a Kreml.     Putyin azt is hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a fegyveres konfrontációnak, egyben felszólította az érintett feleket, "tanúsítsanak önmérsékletet, és szüntessék be katonai akcióikat, amelyek civil áldozatokkal járnak" - áll a közleményben.

A franciák szerint nem fontos, ki a hibás

Francois Hollande francia elnök pénteken azt mondta, az izraeli kormányfővel és az egyiptomi elnökkel is tárgyalt a gázai helyzet eszkalációjának megakadályozásáért. Telefonon beszéltem Benjámin Netanjahu kormányfővel, és elmondtam neki: tudatában vagyunk annak, hogy Izraelnek meg kell védenie a saját biztonságát, de el kell kerülni a helyzet elfajulásával járó provokációkat is" – közölte Francois Hollande.

Családja siratja az izraeli bombázásban elhunyt tíz hónapos kislányt
Családja siratja az izraeli bombázásban elhunyt tíz hónapos kislányt
Fotó: Marco Longari

Hozzátette, Mohamed Murszi egyiptomi elnökkel is tárgyalt telefonon, akit kért, hogy "vesse be minden befolyását a további akciók megakadályozása érdekében". Arra a kérdésre, ki a felelős az eszkalációért, Hollande kijelentette: "Nem elítélni kell sürgősen, hanem leállítani."