Kelemen, Klementina
-3 °C
4 °C

Tankokat küldtek Kairó utcáira

2012.12.06. 10:17

Az egyiptomi hadsereg tankokat és páncélosokat küldött az elnöki palota köré Kairóban, miután összecsapások robbantak ki az ellenzéki tüntetők és Mohamed Murszi elnök támogatói között, írja a BBC. Csütörtök reggelre már nagyjából nyugodtak voltak az utcák, de több felborított jármű is emlékeztetett az összecsapásokra, amelyekben öten meghaltak, és több százan megsérültek.

A hét végén iszlamisták akadályozták meg az egyiptomi legfelsőbb bíróság döntését az alkotmányozó gyűlés feloszlatásáról, amelyre válaszul a testület határozatlan időre felfüggesztette munkáját. Az alkotmányozó gyűlés sietve elfogadott alkotmánytervezetének több elemét kifogásolja az ellenzék, ezért utcára vonultak az emberek.

Ugyanakkor Murszi és az őt támogató Muzulmán Testvériség hangsúlyozza, hogy megtartják a jövő héten a tervezetről a népszavazást. Az elnök támogatóit is utcára szólították szerda délután. Az elnöki palotánál akkor már több mint tízezer ellenzéki tüntető volt, akik még kedden kezdtek tiltakozni az épületnél.

Az ellenzék éppen ezért a Muzulmán Testvériséget vádolta a palotánál kirobbant erőszak miatt. A Testvériség később mindkét oldalt arra szólította fel, hogy egyszerre vonuljanak vissza a palotától. Közös sajtótájékoztatójukon Mohamed el-Baradei, Amr Músza és más ellenzéki vezetők Murszit okolták az erőszak miatt.

Murszi egy rendelettel másfél hete Hoszni Mubarakénál is szélesebb jogköröket rendelt magához, majd pedig támogatásáról biztosította a sietve elfogadott alkotmánytervezetet. Tiltakozásul még Murszi tanácsadói közül is heten lemondtak az elmúlt napokban.

A fővároson kívül Iszmalijából és Szuezből is erőszakos megmozdulásokat jelentettek, mindkét városban megtámadták a Muzulmán Testvériség irodáit.