Jenő
9 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Tito özvegye jobban úszott és horgászott

2013.01.05. 10:10

Jovanka Broz, a néhai jugoszláv elnök, Josip Broz Tito 88 éves özvegye szerint a férje „jobban szerette a nőket, mint Nagy Szulejmán szultán”. Jovanka hosszú évek után most először fedte fel magánéletét Titóval a Slobodna Bosna című Banja Luka-i napilapnak. Az idős nő arra utalt, hogy sok muszlimhoz hasonlóan Titónak is négy felesége volt, bár természetesen nem egyszerre. Életrajzírói a négy feleség mellett számtalan szeretőről és 17 gyermekéről tudnak.

A Boszniai Szerb Köztársaság központjában megjelenő újság riporterének megnyílt az idős asszony, és elmesélte, hogy közös életükben egy pillanatig sem volt zavaró a köztük levő 32 év korkülönbség, „mindig figyeltünk egymásra” – mondta. Jovanka Budisavljevic likai (Horvátország délnyugati hegyes vidéke a Plitvicei tavakkal) szerb partizánlány 1952-ben, 28 évesen kötött házasságot az akkor 60 éves Titóval és haláláig (1980) vele maradt.

Az özvegy szerint már az antifasiszta felszabadító harcok idején, a főparancsnokságon együtt dolgoztak, de Tito akkor szerelmes volt Zdenka nevű titkárnőjébe, aki azonban 1946-ban meghalt. Jovanka és Tito között szorosabb kapcsolat akkor alakult ki, amikor 1947-ben elkísérte Titót Szlovéniába egy sérvműtétre. Az operáció nem volt egyszerű, komoly komplikációk is felléptek. „Azokban a napokban állandóan mellette voltam, és hogy gyorsabban teljen az idő, fölolvastam neki irodalmunk legszebb romantikus elbeszélő költeményeiből, köztük a boszniai szerb Aleksa Santic és a horvátországi szerb Branko Radicevic verseiből. Ő ezeket a költőket nem ismerte, de az volt az érzésem, hogy élvezettel hallgatta” – mondta Jovanka, aki szerint Tito akkor „hódolt be” neki.

Beszélt arról is, hogy nem volt könnyű élete, tele volt stresszel, személyes veszteségekkel, de azt érezte, ha a férjével van, akkor biztonságban van. A nagy korkülönbség ellenére is remekül töltötték együtt a szabadidőt. Tito biliárdozott, és megtanította játszani Jovankát is. Eljárt a férjével vadászni is, lévén, hogy a háborúban partizánként megtanult lőni. Gyakran mentek horgászni, ahol kiderült, hogy Jovankának nagyobb a türelme. Máskor együtt úsztak, amiben Jovanka állítása szerint szintén jobb volt. „A politikáról nem esett szó köztünk, ő ebben nagy fölényben volt velem szemben, de én sem voltam apolitikus” – mondta.