További Külföld cikkek
- A Hamásszal szövetséges szélsőséges csoport vezetőjével végzett egy légicsapás
- Döntött Ursula von der Leyen sorsáról az Európai Parlament
- Megszakította nyaralását Orbán Viktor, és üzent egy erőset az ukránoknak
- Földrengés volt Olaszországban
- Az izraeli parlament megszavazta, hogy nem jöhet létre a Palesztin Állam
Az újvidéki rendőrség azonosította a vasárnap hajlani temerini verekedés két gyanúsítottját – írta meg a Magyar Szó vajdasági napilap kedden az újvidéki 021 Rádió értesülésére hivatkozva. Vladislav Capik, Temerin polgármestere is azt mondta a lapnak: úgy tudja, hogy két támadót már kézre kerített a rendőrség.
Az első verés
A VajdaságMa délvidéki hírportál hétfőn adott hírt arról, hogy vasárnap hajnalban Temerinben ismét bántalmaztak két magyar fiatalt. A fiatalok egy szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hat ismeretlen személyből álló csoport, aminek a tagjai a sértettek szerint hirtelen visszafordultak, és rájuk támadtak.
Az egyik magyar fiatalembert üvegpalackkal fejbe vágták, míg a másikat földre teperték és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben „a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven” – írta a hírportál. A két áldozat közül az egyik súlyosabb sérüléseket szenvedett.
A második verés
A temerini fiúk
2012. novemberben 8 év után szabadon engedtek két temerini magyar férfit azok közül, akiket 2004-ben egy szerb férfi súlyos bántalmazása miatt ítéltek el. A szigorú ítélet felháborodást okozott a délvidéki magyarok körében, az ügy többször előkerült a magyar-szerb kétoldalú tárgyalásokon.
Ötven méterre a verés helyszínétől a huligánok újra magyarokra támadtak. Egy újabb magyar fiatal orra tört el, két társa pedig könnyebb sérülésekkel úszta meg a verést.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi parlament elnöke elítélte az újabb incidenst. Mivel a média szerint etnikai indíttatású incidensről van szó, Pásztor felkérte a szerveket, hogy alapos vizsgálatot folytassanak, és derítsenek fényt a körülményekre, a támadókat pedig állítsák bíróság elé.
Reméli, nem etnikai alapú, de sajnos az
Vladislav Capikot szerint az önkormányzat még nem kapott a rendőrségtől hivatalos közleményt az incidensről. A polgármester keddre összehívta a város a község biztonsági tanácsát, amin ott lesznek a rendőrség képviselői is. Reméli, hogy nem nemzeti alapon történt a támadás, habár az eddigi információk azt mutatják, hogy ebben az esetben sajnos erről van szó – mondta Capik.
Temerinben az elmúlt években gyakoriak voltak a helyi magyar kisebbség elleni támadások. A Magyar Szó azt írja kedden, hogy egy nappal az incidens előtt Halál a magyarokra! felirat jelent meg egy temerini utca sarkán.