Románia provokációt lát, Martonyi tárgyalna
További Külföld cikkek
- Miért hirdettek Dél-Koreában 75 év alatt tizenhatszor hadiállapotot?
- Európa 100 ezer katonát küldhet Ukrajnába, már zajlanak a tárgyalások
- Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
Bukarest közleménye nem sokkal azután jelent meg, hogy a román média beszámolt róla: a "nemzeti szolidaritás jelképeként" a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székely zászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára.
A román külügyi közlemény nem nevezi meg a "jelképes gesztusokat". Leszögezi viszont, hogy "ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott". A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre.
"A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen" - olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is.
A Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetséghez közel álló hírtelevíziók "Magyarország ismét semmibe veszi Romániát" címfelirattal, a nap híreként számoltak be arról, hogy a magyar parlament épületére kitűzték a székely zászlót.
Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlateannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.
A román külügyminiszter tavaly októberi magyarországi látogatása során hívta meg Martonyi Jánost Bukarestbe. Most a külügyminiszter levélben fordult román kollégájához, hogy ezen bukaresti látogatás időpontját egyeztessék. Martonyi János levelében kiemelte, hogy az Európai Tanács által múlt héten elfogadott többéves pénzügyi keretről szóló megállapodásban milyen fontos szerepet játszott a közép-európai szolidaritás.
A tárcavezető emellett kitért a határ menti együttműködési projektekre, valamint egy a román fél által fontosnak ítélt oktatási intézményre is. Martonyi János mindezeken túlmenően felvetette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának az ügyét, valamint utalt arra, hogy a bizonyos kétnyelvűséggel és szabadjelkép-használattal kapcsolatban az utóbbi időben felmerült nehézségeket mindenképpen rendezni kell. Azt írta: hiszi, hogy a szilárd alapokon nyugvó magyar-román stratégiai partnerség alapján ezeket a kérdéseket a két fél rendezni tudja.
Martonyi János az M1 Az este című műsorában azt mondta, azt sérelmezi, hogy a román politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését. A miniszter a műsorban kifejtette, hogy a média és diplomácia két külön dolog. Mint mondta: a médiának az a dolga, hogy "hangos legyen", a diplomáciának pedig az, hogy halk, de eredményes. A diplomáciának megfelelő stílusban, de egyértelműen meg kell mondani a véleményét például akkor, amikor az emberi jogokról, egy közösséghez tartozásról, az ehhez tartozó szimbólumokról van szó, tette hozzá.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a múlt héten beszélt arról, hogy "zászlóháború dúl" a Székelyföldön, mivel Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, "szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Németh Zsolt felidézte a román honvédelmi miniszter korábbi szavait, amelyek szerint a székely zászló támadás a román nemzeti jelképek ellen, valamint azt is, hogy Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottjai megtiltották a székely zászló kitűzését a hivatali épületekre.
Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót. Eddig a főváros több kerületében, valamint az ország számos településén tűzték ki a székely zászlót a helyi önkormányzati hivatal épületére.
Németh Zsolt a Krónika erdélyi magyar napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban azt hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is a román-magyar párbeszédet tartja a legalkalmasabb módszernek a zászlóvita rendezésére.