Nemcsak Orbán ünnepelt
További Külföld cikkek
Orbán Viktor hétfőn a parlamentben azt mondta, történelmi sikert ért el Magyarország aaz EU költségvetési csúcsán, amit péntek estére, 26 órás tárgyalás után ért véget. A többi uniós ország vezetői is szinte kivétel nélkül magukénak érezték a megállapodást. Hiába fordult elő először az EU történetében, hogy az új költségvetés szerényebb lett mint az előző, ahogy a Die Welt is megjegyezte, "a kommunikációt tekintve mintha senkinek sem kellett volna ajándék nélkül hazamennie".
A vita a nettó befizetők és a kedvezményezettek között zajlott. Leginkább Nagy-Britannia, Dánia, Hollandia és Svédország akartak vágni a költségvetésen, de Ausztria és Németország is az óvatosan költekezni vágyók között volt. Franciaország és Lengyelország keményen küzdött, hogy ne vágjanak túl sokat az agrártámogatásokon, az északiak pedig az innovációra, kutatásra és fejlesztésre szánt pénzt igyekeztek feljebb tornászni.
Node az agrártámogatás
Ha a nagy játékosokat nézzük, akkor Franciaországnak kellett elszenvednie a legnagyobb arcvesztést, hiszen Angela Merkel ezúttal a költségvetési plafon csökkentése mellett kardoskodó britek mellé állt. „Jó kompromisszum született, Franciaország lényeges követelései teljesültek” – mondta ennek ellenére François Hollande elnök, aki legnagyobb sikereként könyvelte el, hogy nagyobb csökkentések nélkül megmaradt az agrártámogatások eddigi rendszere.
Hiába értékelték a külföldi és a francia lapok is diplomáciai vereségeként a megállapodást, Hollande a brit sikert is relatívnak nevezte: szerinte Cameronék 900 milliárdnál kevesebbet akartak, míg ők 913 milliárdot, végül a kettő között, 908,4 milliárd lett a vége. Mindenki döntse el, ez kinek nagyobb eredmény, magyarázta.
Cameron személyes sikernek látta
A britek nem nagyon látnak ebben kérdést. „A velünk együttműködő országokkal sikerült elérnem a célunkat” – jelentette ki David Cameron brit miniszterelnök, aki egyenesen személyes sikereként könyvelte el a megállapodást. Cameron hangsúlyozta, hogy egyszerre sikerült lejjebb vinni a hétéves ciklus kiadási plafonját, és megőriznie a Nagy-Britanniának visszajáró pénzeket, amivel sokat spórolt a briteknek. A vétóval is fenyegető Cameron győzelmeként értékelte a brit sajtó.
A németek örültek a kompromisszumnak
"Jó és fontos megállapodást kötöttünk, megérte a fáradságot” – mondta a német kancellár, aki megköszönte a többiek rugalmas hozzáállását. „Örülök, hogy mindenki késznek mutatkozott a kompromisszumra” – tette hozzá. Merkel azt részben a német gazdaság növekedési kilátásaival magyarázta, hogy Németországnak az eddiginél több pénzzel kell majd hozzájárulnia a közös költségekhez.
Tusk a fellegekben
„Ez életem egyik legboldogabb napja, mivel nem vagyok benne biztos, hogy valaha lesz még lehetőségem ilyen nagy dolgot tenni az országomért” – lelkendezett az Europolitics szerint Donald Tusk lengyel miniszterelnök, miközben felvágott egy marcipánból készült euró bankjegyekkel díszített tortát. A lengyelek végül 106 milliárd eurót kapnak a hétéves időszakban, 4,5 milliárddal többet, mint eddig, ebből 73 milliárd jut a kohéziós alapba. Magyarország előtt a lengyelek lesznek a legnagyobb haszonélvezői a következő EU-s ciklusnak. „Biztos vagyok benne, hogy hamarosan javul a helyzet a munkaerőpiacon” – mondta Tusk.
Fico nagy sikernek tartja
Az agrártámogatásoknak örült Robert Fico szlovák miniszterelnök is. „Nehéz volt a megbeszélés, de nagyon sikeresnek bizonyult Szlovákiának” – mondta a TASR hírügynökség szerint. 7 milliárd eurót fizetnek be, 20 milliárdot kapnak vissza, magyarázta. Facebook-oldalán arról írt, hogy a uniós agrárpolitika keretében a vidékfejlesztésről a közvetlen támogatásokra átcsoportosítva egy szintre kerülnek a szomszédos országokkal.
Örülnek a svédek, olaszok
Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök is teljes sikerről számolt be a csúcs után. Szerinte úgy sikerült megtartaniuk a svédeknek fontos régi struktúrákat, hogy csökkenthetik hozzájárulásuk összegét, miközben ugyanannyi pénzt tudnak kivenni a közös kasszából. Hasonlóan sikerként értékelte a megállapodást Mario Monti olasz miniszterelnök, miközben a jövő hétvégi parlamenti választásokra készülő pártok a kampányban is felhasználták a csúcs eredményeit.
Rompuy az Rompuy
„Nincsenek győztesek vagy vesztesek” – mondta némileg visszafogottan Elio Di Rupo a csúcs után. „Belgium többet akart elérni foglalkoztatás és a gazdaságélénkítés esetében” – tette hozzá a Le Soir szerint fáradtnak látszó belga miniszterelnök, habár Belgium összességében nem jött ki rosszul az alkudozásból. Ugyanakkor nem sokkal később már ő sem fukarkodott a dicsérettel. „Csak egy belga lehetett képes erre” – méltatta Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnökének szerepét a végül aláírt megállapodásban.
Ilyen egy jó alku
A józanság diadaláról szónokoló Werner Faymann osztrák kancellár is meglátta a megállapodás pozitív oldalát, hiszen Ausztria ugyan a következő hétéves időszakban évente nemzeti jövedelmének 0,31 százalékával járul hozzá az Európai Unió költségvetéséhez, de állítása szerint az alkudozás még 0,37 százalékról indult. Az osztrák ellenzék már nem látta ennyire derűsen a helyzetet, és az EU-csúcs után egyenesen bizalmatlansági indítványt nyújtana be Faymann ellen.