Méhkasba nyúlt Erdogan a plázával

„Aki szerint ez a török tavasz, az nem ismeri Törökországot!” – jelentette ki a török kormányfő a hétvégi eseményekről. Ezzel akaratlanul is világossá tette, hogy milyen komoly politikai földrengést okoztak a pénteken elindult zavargások, amelyek hétfőre már egyértelműen kormányellenes, Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök távozását követelő tüntetésekké alakultak át.

Az arab tavaszhoz hasonló kormánydöntő hangulat azonban tulajdonképpen meglepő, hiszen – ellentétben az észak-afrikai rezsimeket elsöprő országokkal – Törökország stabil gazdasági növekedéssel büszkélkedhet. Ráadásul stratégiai fekvésénél, gazdasági erejénél, nyugati kapcsolatainál fogva jó esélye van arra, hogy a térség egyik legfontosabb hatalmává váljon.

Fától az Erdogant

A tüntetéssorozat futótüze egy isztambuli parkból indult pénteken. A megjelentek az ellen tiltakoztak, hogy a kormány a Gezi Park felszámolásáról és ott egy bevásárlóközpont megépítéséről döntött. A tüntetők – akiknek aztán a közeli Taksim térre tették át székhelyüket – megakadályozták a munkálatok elindítását, ám a megmozdulás összecsapásokba torkollt. Könnygázt és vízágyút vetettek be ellenük, és már akkor több száz embert előállítottak.

A 14 milliós városból indult tüntetés azonban hamarosan az Égei-tenger partján álló hárommilliós Izmirben és a csaknem ötmilliós fővárosban folytatódott: Ankarában barikádokat emeltek a Kizilay téren és a hozzá vezető Kemal Atatürk sugárúton, követelve az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) távozását a hatalomból, a kormányfővel együtt. További 67 városban voltak kormányellenes megmozdulások. Hétfőre virradóra Isztambul Besiktas negyedében ismét könnygázt és vízágyút vetettek be, és ugyanez történt napközben Ankarában is egy ezer fős gyülekezettel szemben.

A kemény rendőri fellépést kritizálta Washington és Brüsszel is. Egy halottja is van már a törökországi tüntetéseknek: egy taxis a demonstrálók közé hajtott a Taksim téren, egy fiatalembert halálra gázolva – jelentette a Reuters.

A Twitter tehet mindenről

"A rendőrség kint volt tegnap, kint lesz ma és holnap is. Megengedhetetlen, hogy a Taksim téren szélsőséges csoportok szabadon portyázzanak" – idézte a CNN a török kormányfőt. Erdogan szerint a zavargásokban nagy felelőssége van a Twitternek. A mikrobloggerek közösségi oldalát a kormányfő a társadalom bajkeverőjének nevezte, amely félinformációkkal, fals hírekkel tájékoztatja félre a közvéleményt.

Emellett az AKP vezetője az ellenzéket is megvádolta, mert szerinte a Köztársasági Néppárt (HCP) is szította az indulatokat. „Ez már rég nem a Gezi Parkról szól” – jegyezte meg a kormányfő.

Mecsetből a parlamentbe

Az AKP 2002-es hatalomra jutása nagyobb mérföldkő volt a Kemal Atatürk által az első világháború után elindított modern Törökország történetében, mint a katonai junták hatalomra jutása 1960-ban, 1971-ben és 1980-ban. Addig ugyanis a politikai eliten belül lényegében konszenzus volt abban, hogy az ország csak a modernizálás, és az ehhez szükséges szekularizáció révén képes újra megerősödni.

Atatürk visszaszorította az iszlám befolyást, betiltotta a dervisrendeket, svájci és olasz mintára megreformálta a jogrendet, az arab írás helyett bevezette a latin betűket, és a nyugati orientációt jelölte meg fő irányként. (Ezzel összhangban Törökország 1952-ben NATO-tag lett, 1963-ban az EU elődjével társulási szerződést írt alá, igaz, a lebegtetett tagság előtt ma is számtalan akadály áll.)

Az AKP azonban már az iszlám gyökerekhez való visszatérést hangoztatta. A párt hosszas vargabetűkkel jutott el a hatalomig: a világi állam veszélyeztetésére hivatkozva több jogelődjét bezárták, sőt, maga Erdogan is megjárta a börtönt, fél évet ült 1999-ben. A 2002-es győzelemhez az is hozzásegítette az AKP-t, hogy a kilencvenes évek politikai bizonytalansága miatt a külföldi beruházók néhány hónap alatt 70 milliárd dollárt vontak ki Törökországból, amely 2000-re súlyos gazdasági válságba esett.

Az új hangon megszólalt AKP elnyerte a munkanélküliséggel sújtott lakosság bizalmát, és a parlament 550 mandátumából megszerzett 363-at. (Ehhez elég volt a szavazatok 34 százaléka, mivel a magas, 10 százalékos parlamenti küszöb miatt rengeteg szavazat veszett el.) Az eredményt 2007-ben és 2011-ben is lényegében megismételte, így Erdogan lett a modern Törökország második leghosszabb ideje regnáló kormányfője.

Vissza a gyökerekhez

Ő maga ugyan konzervatív demokratának tartja magát, ellenfelei szerint viszont mindent megtesz azért, hogy a világi államot az iszlám befolyása alá vonja. „A törökök többsége nem akarja, hogy megmondják neki, mit egyen, hogyan öltözködjön, nem akarja a nőket újra kiszorítani az oktatásból, márpedig Erdoganék lényegében ezt akarják elérni az iszlamizációval” – mondta az Indexnek a Szegedi Tudományegyetem Altiajisztika Tanszékének török lektora. Sigen Üc szerint ezt unták meg a török átlagpolgárok, függetlenül a gazdasági sikerektől.

A lektor szerint ehhez nem kellett a HCP szervezkedése, a feszültség régóta a levegőben volt, elég csak a 2007-es százezres tüntetésre utalni, amelyen az ellen tiltakoztak, hogy az alkotmánymódosítás révén később Erdogan az államfői posztot is megpályázhassa. "Május 1-jén is nagy tüntetések voltak. Isztambul AKP-s polgármestere a tömegközlekedést is leállította, hogy minél kevesebben jussanak el a felvonulásra, amelyről tudható volt, hogy kormányellenes megmozdulássá fog átalakulni. Mégis rengetegen jöttek és a rendőrség akkor is könnygázt és vízágyút vetett be, de ez akkor ennek nem volt visszhangja a világsajtóban" – mutatott rá a közelmúltbeli előzményekre Sigen Üc, aki szerint a kormány az oktatásba is visszaerőszakolta a vallást, a tananyag részévé téve az iszlám hitórákat.

Fejkendő és smink

„Egy réteg számára divatot is jelent az iszlám. El nem tudom képzelni, hogy mit akarnak valójában azok a fejkendős lányok, akik eközben sminkelik magukat, diszkóba járnak és autót vezetnek. Hiszen mindezt nem tehetnék meg, ha nem lenne az ország szekularizált” – jegyezte meg a lektornő. Szerinte a kormányhoz közeli sajtó is próbálta lekicsinyleni a mostani zavargásokat. "A legnagyobb televíziós társaságok sokáig nem is szóltak a történtekről, persze amikor Kairóban zajlott az arab tavasz, élő egyenesben közvetítettek." Szavait erősítik a neten keringő fotók, amelyek szerint, miközben a CNN a tüntetésekről számolt be, addig az adó török verziója pingvinekről szóló bejátszást mutatott.

A mostani tiltakozásnak egyébként az alkohol forgalmazását, reklámozását korlátozó törvény múlt heti megszavazása is tápot adott. A szeszes ital fogyasztása nem ütközik különösebb társadalmi akadályokba Törökországban, így az arab országokra jellemző tiltás súlyos ellenérzéseket szült. (A törökök szívesen kerestek vallási kiskaput az alkoholfogyasztásra korábban is. Egy vicc szerint például a jeges raki fogyasztására nem neheztel Allah, mert fehér színéből azt gondolja, az csak tej.)

Társadalmi összefogás

A tüntetéseket erős társadalmi szolidaritás kíséri: orvostanhallgatók teljesítenek szolgálatot a tüntetők között, és a besiktasi mecsetek, boltok, valamint az egyetem is megnyitotta kapuit, hogy afféle tábori kórházként szolgáljon a sérült tüntetőknek – írta a BBC. Tudósítójuk szerint páratlan összefogás érződik, ami erősebbnek tűnik, mint például a gazdasági helyzet miatt súlyos tiltakozásokkal megtépázott Görögország bármelyik megmozdulásán.

Ha az Oszmán Birodalom volt bő száz éve "Európa beteg embere", akkor a modern Törökország minden bizonnyal az erőtől duzzadók közé tartozik: 2010-ben és 2011-ben is nyolcszázalékos gazdasági növekedést produkált, és bár tavaly ez 2,2-re lassult, idén és jövőre már 3 és 4 százalékos GDP-bővülést jósolnak a 75 milliós országnak. Eközben 10 év alatt államadósságát a GDP 80 százalékáról 40 százalékra küzdötte le, leszorította a korábban vágtató inflációt.

Bekerült a világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő G20-ba – a vásárlóerő paritáson számított 1125 milliárd dolláros gazdasági teljesítmény a 17. helyre elég – megháromszorozta exportját, levezényelte a privatizációt, amely ugyan 30 éve indult, ám látványos lendületet 2005 után vett, esetenként évi nyolcmilliárd dollár bevételhez juttatva a költségvetést. (Az egyik legnagyobb részt a Petkim vegyigyár és a Turkish Telecom magánosítása adta.)

Kipenderítés helyett együttműködés

A török gazdasági siker záloga az IMF programjának következetes véghezvitele volt – állította Taner Berksoy a Daily Hürriyetnek adott májusi interjújában. Az isztambuli Orkan Egyetem közgazdász professzora szerint Erdogan kormányának nagy érdeme, hogy a 2001-ben, még az előző kormányfővel kötött megállapodás alapján kidolgozott programot következetesen végigvitte. (Mellesleg az ezt aláíró kormánypárt 2002-ben már a parlamentbe sem jutott be, míg az AKP azóta, immár három választáson megmérettetve stabilan birtokolja a parlamenti mandátumok közel kétharmadát.)

Az ország mára – hatvan év alatt 17 készenléti hitelről szóló megállapodás után – visszafizette hiteleit az IMF-nek, és a gazdaság stabil növekedési pályára állt. "Kétségtelen, hogy az IMF receptje több országban volt hatástalan, mint sikeres. De ez azért is van így, mert nagyon kevesen hajtották végre teljes egészében a programokat" – vette védelmébe az általa is ellentmondásosnak ítélt Nemzetközi Valutaalapot a professzor.

Könnygáz a tőzsdén

Az utcai zavargások hatása azonban hétfőn már a feltörekvő piacok előkelő helyén jegyzett török tőzsdét is elérte. Az index egy nap alatt 6,7 százalékot zuhant. A gazdasági és politikai zavar elkerülésére hétfőn az államfő is békülékeny hangot ütött meg. A szintén az AKP-ból indult Abdullah Gül szerint a vezetés meghallotta a tüntetők üzenetét, és "végre fogja hajtani azt, amire szükség van" – idézte a politikust a Today's Zaman angol nyelvű török portál. A nyugtatónak szánt üzenet megfogalmazásában az is közrejátszhatott, hogy kedden még a korábbiaknál is népesebb megmozdulásokra lehet számítani: a 11 szakszervezetet tömörítő és a negyedmillió tagot számláló KESK szövetség bejelentette, hogy  szervezet kétnapos figyelmeztető sztrájkot indít, elsősorban a tüntetésekkel szembeni rendőri és kormányzati fellépés ellen tiltakozva.