Nem lesz kurvázós kampány Brazíliában
A brazil egészségügyi minisztérium elvetette a korábbi kampányötletét, aminek a Boldog vagyok, hogy prostituált lehetek címet adták. Az üzenet része lett volna a felvilágosító programnak, ami részben a nemi betegségekről, részben a szexmunkásokkal szembeni előítéletekről szólt volna.
A kritikusok szerint a kampány a brazíliai prostitúció dicsőítése lett volna. Az egészségügyi miniszter, Alexander Padilha kijelentette, hogy sosem támogatta a hirdetési kampányt; szerinte a minisztériumnak nem szabadna ilyen üzeneteket továbbítania. Az, hogy nyilvánosságra került, csupán véletlen: eredetileg a minisztérium hivatalos honlapján tesztelték a szöveget, de nem szánták publikusnak. Padilha elmondta, hogy egy ilyen hirdetés sosem lehet része semmilyen kampánynak, amíg ő az egészségügyi miniszter.
A minisztérium kampánya elsősorban az egészségvédelmet célozta. A brazil kormány AIDS-programját sokan dicsérték; ennek része volt, hogy ingyen osztogattak óvszert, ami igencsak pragmatikus megoldás, pedig nem lehetett könnyű kivitelezni egy túlnyomóan római katolikus országban. A nemi betegségekről szóló kampányt ettől függetlenül folytatják, csak a kurvázós jelmondatot cserélték le. Az új szlogen: Nem szégyellem, hogy óvszert használok.
Az elmúlt években a brazíliai szexturizmus nagy mértékben növekedett. Az országban nagy a szegénység, ezért sok fiú és lány már fiatal korában prostituáltnak áll. Bár a szövetségi és országos hatóságok kiemelt figyelmet szentelnek a problémának, övőre valószínűleg még nagyobb lesz a növekedés, mert Brazíliában rendezik a focivébét.