A cseh külügyminisztert is kihallgatták
További Külföld cikkek
- Miért hirdettek Dél-Koreában 75 év alatt tizenhatszor hadiállapotot?
- Európa 100 ezer katonát küldhet Ukrajnába, már zajlanak a tárgyalások
- Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter beismerte, hogy őt már kihallgatta a rendőrség azzal kapcsolatban, hogy korábban zsarolásnak minősítette három polgári demokrata képviselő tavalyi viselkedését a kormány takarékossági csomagjának elfogadásával kapcsolatban.
A jogszabályt tavaly hosszú ideig azért nem sikerült jóváhagyni a parlamentben, mert az ellenzéken kívül a kormányzó polgári demokraták néhány képviselője sem volt hajlandó azt támogatni. Az intézkedéscsomagot végül is úgy fogadták el, hogy a Necas vezette ODS belső ellenzékének három képviselője lemondott parlamenti mandátumáról, a helyükre lépő újak pedig már igent mondtak a törvényre. Később kiderült, hogy a három volt képviselő - Marek Snajdr (őt ma helyezték vizsgálati fogságba), Petr Tluchor és Ivan Fuksa - jól fizető állást kapott egy-egy állami cég vezetésében. A cseh rendőrség ezt korrupciónak minősítette.
"Engem az üggyel kapcsolatban már kihallgattak" - jelentette ki Schwarzenberg a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában. Azt azonban nem közölte, hogy ez mikor történt. A politikus a Lidové Noviny című cseh napilapban decemberben megjelent interjújában számolt be arról, hogy a kormánykoalíció jól fizető állást kényszerült ígérni a három képviselőnek - Tluchor, Fuksa és Snajdr honatyáknak - azért, hogy megszavazzák a vitatott reformcsomagot. "Viselkedésük primitív zsarolás volt" - mondta akkor a koalíciós TOP 09 párt elnöke. A televíziós vitában Schwarzenberg úgy nyilatkozott, hogy akkori állítását most is fenntartja. "Minderre azonban a politika keretein belül került sor. Így ez konkrétan nem bűncselekmény, csak egy viselkedési forma, és a politika nem éppen szép oldala" - tette hozzá a politikus.
Szombaton küldte vizsgálati fogságba Ivan Fuksa volt cseh mezőgazdasági minisztert és Roman Bocek volt mezőgazdasági miniszterhelyettest az ostravai bíróság. A politikusokat a korrupcióellenes rendőrség (ÚOOZ) csütörtökön tartóztatta le, amikor razziát hajtott végre a kormányhivatalban, a védelmi minisztériumban, a prágai városi hivatalban és néhány vállalat, illetve vállalkozó székhelyén.
Az akció keretében nyolc embert vettek őrizetbe, köztük Jana Nagyovát, a miniszterelnök kabinetfőnökét. Szombatra virradóra őrizetbe vették Marek Snajdr volt parlamenti képviselőt is, aki az akció idején külföldön tartózkodott. Visszatérése után önként jelentkezett a rendőrségen. Az ostravai bíróság az összes őrizetbe vett ügyét vizsgálja, a vád hivatali hatalommal való visszaélés és korrupció.
Nagyová letartóztása azért is különösen érdekes, mert kiderült, a kabinetfőnök megfigyeltette Petr Necas miniszterelnök feleségét és a miniszterelnöki hivatal két alkalmazottját. A botrány miatt az ellenzék Necas lemondását követelte, de a legnagyobb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) végrehajtó bizottsága szombaton kiállt mellette. A polgári demokraták vezetősége nem lát kivetnivalót azokban a politikai megállapodásokban, melyek alapján az ODS-ből távozó képviselők jól fizető helyeket kaptak állami vállalatokban. A párt szerint ez nem tekinthető bűncselekménynek.