Az egyház betiltatta a szófiai melegfelvonulást
Az ortodox egyház tiltakozása és a belügyminisztérium közbelépése nyomán a hatóságok betiltották a szombatra tervezett szófiai melegfelvonulást. A hivatalos közlés szerint a melegfelvonulást meghatározatlan időre elhalasztották. A belügyminisztérium, illetve a szófiai városháza az intézkedést azzal indokolta, hogy egy szombati ortodox ünnep miatt a hatóságoknak mindenekelőtt a temetők biztonságára kell ügyelni, a közlemény szerint ezért nem marad rendelkezésre álló biztonsági erő a tervezett melegfelvonulás résztvevőinek a védelmére.
A Helsinki Bizottság és a szervezők tiltakoztak a rendezvény betiltása miatt. Azzal vádolták a belügyminisztériumot és a városházát, hogy engedtek az egyház nyomásának, ezzel pedig egyidejűleg korlátozták a gyülekezési szabadságot.
A bolgár ortodox egyház püspöki konferenciája a hét közepén nyilatkozatban foglalt állást a rendezvény ellen. A többi között azt hangoztatta, hogy az fenyegetést jelent a társadalom erkölcsi értékeire, veszélyezteti a gyermekek egészségét és a bolgár nemzetet egészében. Az ortodox püspökök az államot beavatkozásra szólították fel, azt állítva, hogy az azonos neműek kapcsolatának támogatása zavart és káoszt kelt a társadalomban.
A szombatra tervezett felvonulást 12 európai uniós tagállam szófiai nagykövetei támogatásáról biztosította, többek között Németország, Franciaország, Nagy-Britannia vezető diplomatája. Hasonlóan támogató állásfoglalást tett közzé az Egyesült Államok nagykövetsége is.
A szófiai melegrendezvényen az elmúlt években a homoszexuálisok, a leszbikusok, a biszexuálisok és a transzszexuálisok mellett nagy számban heteroszexuálisok is részt vettek, hogy ily módon fejezzék ki szolidaritásukat a melegekkel.
Budapesten idén július 6-án rendezik meg a felvonulást.