Lerobbant a Mandelát szállító mentő
A dél-afrikai elnöki szóvivő elmondta, hogy menet közben lerobbant a mentőkocsi, ami két hete kórházba vitte Nelson Mandelát. A szóvivő a BBC szerint megerősítette, hogy a járműnek a motorjával volt gond, és a volt elnököt áttették egy másik mentőbe, miközben odakint fagyos volt a hőmérséklet.
A szóvivő szerint ugyanakkor Mandela nem volt veszélyben, végig körülvették az intenzív ellátáshoz értő ápolók. A CBS forrásai szerint 40 percig kellett várakoznia.
A 94 éves Mandela súlyos állapotban, tüdőfertőzéssel került kórházba június 8-án. Jacob Zuma elnök szerint jobban van már, de állapota még mindig súlyos. Idén már harmadszorra került kórházba Mandela.