Hedvig
6 °C
15 °C

SOS-t küldtek a magyarok Egyiptomból

2013.08.20. 15:24 Módosítva: 2013.08.20. 20:43
Borzalommá vált egy hatfős magyar csapat egyiptomi nyaralása, és ennek csak részben oka a területen folyó véres harc. A magyar utazási irodával, az egyiptomi szállodával és a külföldi bankkal sokkal inkább meggyűlt a bajuk.

SOS Egyiptom címmel kapott emailt a szerkesztőségünk. Egy hatfős magyar csapat kereste meg az Indexet, miután borzalmas tíznapos nyaralásuk utolsó napján is idegeskedniük kellett, késő délutánig kétséges volt ugyanis, hogy haza tudnak-e jutni a polgárháborús övezetből.

Éva és öt ismerőse egy kedvezményes last minute utat foglalt le korábban az egyik utazási irodánál. Összesen közel egymillió forintot fizettek be a Hilton Travelnél, amiért cserébe három kétágyas szobát foglaltak, 11 éjszakára, all inclusive, repjeggyel, transzferrel, vízummal. Azonban miután a teljes összeget kifizették, közölték velük, hogy az adott szálloda betelt, a foglalásuk semmis.

Mivel a Hilton Travel jelenleg eladó, más utazási irodák útjait árulja, mondta olvasónk. Miután törölték a foglalásukat, a Hilton a Kartago Tours egy útját ajánlotta, ahol hét éjszakára kínáltak szabad ágyakat egy másik szállodában. Az új megállapodás szerint a hét biztos éjszaka alatt a Hilton Travel átutalta volna a maradék négy éjszaka árát a Kartago által biztosított Sea Gull Hotelnek, ahol így tovább maradhattak volna a magyarok. A repülőjegyük ugyanis még mindig augusztus 20-ára szólt.

Mivel az átutalási igazolások nem érkeztek meg, Éva és barátai a nyaralás alatt naponta jártak a szálloda portájára, hogy érdeklődjenek, minden rendben lesz-e az utolsó négy nappal. Az utolsó biztos estén azonban kiderült: amit a Hilton Travelnak kellett volna intéznie, azzal semmi sincs rendben. A csapat először nem kapott szobát, aztán pedig csak alsóbb kategóriás szállást szereztek nekik, illetve a korábban befizetett összegen felül kétszáz dollárt kellett letenniük, nem is tudják, miért. A Hilton Traveltől pedig továbbra sem érkezett meg a Sea Gullhoz a várva várt összeg.

Hétfőn este Évát és társait kirakták a szobáikból, a szálloda 960 dollárt követelt tőlük – jogosan. A vezetőség készséges volt, és minden bankszámlakivonatukat megmutatták: tényleg nem volt átutalás Magyarországról. Közölték viszont, hogy addig nem engedik el a magyar csapatot, amíg nem fizetnek. Mivel kint már minden pénzüket elköltötték, Éváék itthoni ismerőseiktől próbáltak segítséget kérni.

A magyarok egész nap próbálták elérni az utazási irodát is, egy ügyintéző viszont „csak olyan igazolást küldött, amilyet bárki tud otthon csinálni, nem véletlenül nem fogadták el a szállodában” – mondta Éva. „Folyamatosan kérjük, sőt követeljük, hogy küldjék el emailben, de mivel nem létezik, így nincs mit elküldeniük” – mondta kora délután olvasónk.

A Hilton akkor azt közölte a magyar csapattal, hogy a nemzeti ünnep miatt a bankok ma zárva vannak, ezért nem tud segíteni. Korábban a Best Reisen csődjére hivatkoztak, de Évákék már akkor sem értették, mi köze lehet a két irodának egymáshoz.

Jönnek a tankok

Habár Éva gyakran jár Egyiptomban, azért őt is megrémítette, hogy hétfőn páncélozott tankok járták az utcákat. Miközben a kairói nagykövetséget próbálta elérni – többnyire sikertelenül – egyiptomiakkal is beszélt. Ők mind azt mondták neki, hogy az elmúlt napokban hétezer ember halt meg az utcákon az összetűzések közben, tehát jóval több, mint amennyiről a híradások szólnak. „Olyan ideges vagyok, hogy beszélni sem tudok” – dadogta Éva a telefonba.

A repülőjegyük kedd estére szól, de amíg nincs kifizetve a szállás, nem indulhatnak – fenyegette őket a szálloda. Az utóbbi napokban szinte csak maguk voltak a kihalt szállodában, ahonnan már minden más nemzetet hazamenekítettek. Korábban a Kartago is felhívta őket: folyik a menekítés, ha ők nem tudnak ma utazni, át kell adniuk a repülőjegyeiket másoknak.

Hieroglifa

Viszont másként látja a helyzetet a Hilton Travel. Az iroda állítása szerint már augusztus 13-án átulták az összeget a szállodának, az internetbankon keresztül. Éváék a nyaralás árának első felét augusztus 5-én, a hátralékot 7-én fizették be, és 9-én indultak nyaralni. A Hilton tudatta, azért kellett több napot is várni az utalással, mert a szálloda nem küldött sem díjbekérőt, sem számlát, és arra sem volt lehetősége, hogy leemelje a Hilton számlájáról a szükséges összeget.

Végül 12-én, szombaton küldték át az irodának a banki adataikat, amelyet a pénzügyes hétfőn kapott meg. Ott kiderült, hiányzik a szálloda IBAN-kódja (az IBAN, az International Bank Account Number maga a nemzetközi számlaszám), de azt akkor sem kapták meg, amikor felhívták a Sea Gullt. „Így a bankunkkal egyeztetve a szokásostól eltérően kellett a devizautalást indítani az IBAN hiányában” – közölte a Hilton. Az átutalás végül 13-án indult el, és a magyar bank tájékoztatása szerint négy munkanapon belül Egyiptomba érkezett a pénz, azaz 16-án.

„A szállodának és az utasoknak kiküldtük a banki bizonylat összes verzióját, amire lehetőséget ad az OTP online felülete” – közölték az Indexszel. A nyaralóknak és a Sea Gullnak az iroda az e-bankból lehívott linket továbbította, ezt azonban a szálloda nem fogadta el. Állítása szerint a Hilton ráadásul ugyanúgy nem értette, miért nem ér el egyik bankszámláról a másikra a pénz egy teljes hét alatt, ha egyszer elküldték. Szerintük a szálloda bankjával lehetett gond, hiszen ők mindent úgy intéztek, „ahogy korábban már százszor”.

Aprócska megkönnyebbülés

Miközben a magyarok egyre jobban kétségbe estek, a kairói nagykövetség kijelentette, az ügyük nem az ő kompetenciájuk. "Ha kirabolnak egy egyiptomi utcán, és ottmaradok egyetlen fillér nélkül, akkor sem segítenének?" – kérdezte Éva.

Aztán, habár a magyar turisták pénze nem sokkal délután öt óra előtt még mindig nem érkezett meg a Sea Gull Hotelhez, a szálloda vezetősége azt mondta a magyaroknak, hogy látja, hogy már megindult a tranzakció. „Délután 4 órakor a hotel vezetősége közölte velünk, hogy már látják, hogy az utalás folyamatban van, így nem kellett fizetnünk, és tuti, hogy megyünk haza!” – írta SMS-ben Éva.

A Hilton az Indexnek elmondta, folyamatosan kapcsolatban álltak a szállodával, és nekik küldtek emailt arról, hogy a Sea Gull bankja végre jelzett: valóban a tranzakcióval volt gond, de végre megoldódott, így a vendégeknek semmit sem kell pluszban fizetniük. A Hilton Travel többször is elnézést kért az ügyfeleitől, és állítják, kártérítést fognak kérni a szállodától a pluszköltségek, a horribilis telefonszámla és a sok kellemetlenség miatt. A Hilton ügyintézője Éváéknak azt is megígérte, hogy még a héten kifizetik nekik forintban azt a 200 dollárt, amelyet a szálloda elkért tőlük.

A szerencsétlenül járt nyaralók szerda reggel az utazási irodában kezdik a napot. Akkor az Indexnek is részletesen elmesélik majd, hogy mi történt velük pontosan. „Sok minden van még, de inkább Magyarországon folytatnám, mert finoman fogalmazva most tele van a biciklim az egésszel”– írta Éva, akivel abban maradtunk, hogy szerdán mesél.

15%
3490 Ft
2967 Ft
15%
9999 Ft
8500 Ft